Szentírások
A Tan és a szövetségek 64


64. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás az egyház eldereinek az Ohio állambeli Kirtlandben, 1831. szeptember 11-én (History of the Church, 1:211–214). A próféta éppen előkészületeket tett arra, hogy az Ohio állambeli Hirambe költözzön, és újból hozzálásson a Biblia fordításának munkájához, amit félretett, míg Missouriban volt. A testvérek egy csoportja, akik parancsba kapták, hogy menjenek el (a Missouri állambeli) Sionba, buzgón azzal foglalatoskodott, hogy előkészületeket tegyen az októberi indulásra. Ebben az elfoglaltságokkal telt időszakban érkezett a kinyilatkoztatás.

1–11, A szentek parancsba kapják, hogy bocsássanak meg egymásnak, különben őbennük marad a nagyobb bűn; 12–22, Akik nem tartanak bűnbánatot, azokat vigyék az egyház elé; 23–25; Aki tizedet fizet, az nem ég meg az Úr eljövetelekor; 26–32, A szentek figyelmeztetést kapnak, hogy ne legyen adósságuk; 33–36, A lázadók kivágatnak Sionból; 37–40, Az egyház fogja megítélni a nemzeteket; 41–43, Sion virágozni fog.

1 Íme, így szól hozzátok az Úr, a ti Istenetek, Ó ti, egyházam elderei, hallgassatok ide és halljatok meg, és fogadjátok be titeket illető akaratomat.

2 Mert bizony mondom nektek, azt akarom, hogy alegyőzzétek a világot; ezért bmegkönyörülök rajtatok.

3 Vannak közöttetek, akik bűnt követtek el; de bizony mondom, ez egyszer, asaját dicsőségemért, valamint a lelkek megszabadításáért, bmegbocsátottam nektek a bűneiteket.

4 Irgalmas leszek hozzátok, mert nektek adtam a királyságot.

5 És a királyság arejtelmeinek kulcsai nem vétetnek el ifj. Joseph Smith szolgámtól, az általam kijelölt módokon, míg ő él, amennyiben engedelmeskedik a bszertartásaimnak.

6 Vannak, akik ok nélkül alkalmat kerestek ellene;

7 Mindazonáltal, ő bűnt követett el; de bizony mondom nektek, hogy én, az Úr, amegbocsátom a bűnöket azoknak, akik bbeismerik előttem a bűneiket, és bocsánatot kérnek, ha nem követtek el chalált hozó bűnt.

8 Tanítványaim a régi napokban aalkalmat kerestek egymás ellen, és szívükben nem bocsátottak meg egymásnak; és ezen gonoszság miatt sanyargattattak és súlyos bfenyítést kaptak.

9 Azt mondom tehát nektek, hogy ameg kell bocsátanotok egymásnak; mert aki bnem bocsátja meg testvérének a vétkeit, az kárhoztatva van az Úr előtt; mert őbenne marad ott a nagyobb bűn.

10 Én, az Úr, aannak bocsátok meg, akinek megbocsátok, de tőletek megköveteltetik, hogy minden bembernek megbocsássatok.

11 És ezt kell mondanotok a szívetekben: aIsten ítéljen köztem és közted, és jutalmazzon meg téged bcselekedeteid szerint.

12 És aki nem bánja meg bűneit, és nem ismeri be azokat, azt hozzátok az aegyház elé, és tegyetek vele úgy, ahogyan azt a szentírás mondja nektek; parancsolat vagy kinyilatkoztatás által.

13 És ezt azért tegyétek, hogy Isten megdicsőíttethessen – ne azért, mert nem lévén bennetek könyörület, nem bocsátotok meg, hanem azért, hogy igazolva lehessetek a törvény szemében, és ne vétsetek az ellen, aki a ti törvényhozótok –

14 Bizony mondom, ezen okból tegyétek meg ezeket a dolgokat.

15 Íme, én, az Úr, haragudtam arra, aki szolgám volt, Ezra Booth-ra, valamint Isaac Morley szolgámra, mert nem tartották be a törvényt, sem a parancsolatot;

16 Gonoszságra törekedtek a szívükben, és én, az Úr, visszatartottam Lelkem. aGonosznak kárhoztatták azt, amiben nem volt gonoszság; mindazonáltal én megbocsátottam Isaac Morley szolgámnak.

17 És aEdward Partridge szolgám is, íme, bűnt követett el, és lelkének elpusztítására törekszik a bSátán; de amikor e dolgok tudomásukra jutnak, és ők megbánják a gonoszságot, bocsánatot nyernek.

18 És most, bizony mondom, célszerűnek látom, hogy Sidney Gilbert szolgám egy pár hét múlva térjen vissza dolgához és megbízásához Sion földjén;

19 És amit látott és hallott, azt tudassa tanítványaimmal, hogy ne vesszenek el. És ezen okból mondtam ezeket a dolgokat.

20 Továbbá, bizony mondom nektek, hogy Isaac Morley szolgám ne akísértessen afölött, amit el tud viselni, és ne adjon helytelen tanácsot a ti károtokra, azért adtam parancsolatot, hogy adassék el a birtoka.

21 Nem akarom, hogy Frederick G. Williams szolgám eladja birtokát, mert én, az Úr meg akarok tartani egy erős állást Kirtland földjén – öt éven át, amelynek során nem kerekedem a gonoszok fölé – hogy ez által megszabadíthassak némelyeket.

22 És ezen nap után én, az Úr, senkit nem tartok majd avétkesnek, aki nyílt szívvel felmegy Sion földjére; mert én, az Úr, az emberek gyermekeinek bszívét követelem meg.

23 Íme, a most amának neveztetik az bEmber Fiának eljöveteléig, és bizony, ez az cáldozathozatal napja, valamint népem tizedfizetésének napja; mert aki dtizedet fizet, az nem eégettetik meg az ő eljövetelekor.

24 Mert a ma után következik az aégetés – az Úr módján szólva ezt –, mert bizony mondom, holnap minden bkevély és aki gonoszt cselekszik, olyan lesz, mint a tarló; és én felégetem őket, mert én vagyok a Seregek Ura; és én senkit nem kímélek, aki cBabilonban marad.

25 Ha tehát hisztek nekem, akkor addig dolgoztok, amíg mának neveztetik a nap.

26 És nincs rendjén, hogy aNewel K. Whitney és Sidney Gilbert szolgám eladja itteni büzletét és javait; mert ez nem bölcsesség mindaddig, amíg az egyház maradéka, amely e helyen marad, fel nem megy Sion földjére.

27 Íme, törvényeimben megmondatott, vagyis megtiltatott az, hogy ellenségeitek aadósaivá legyetek;

28 De íme, semmikor nem mondatott az, hogy az Úr ne vegyen el akkor, amikor kedve tartja, és fizessen meg úgy, ahogyan jónak látja.

29 Tehát, mivel megbízottak vagytok, az Úr ügyében jártok; és amit csak az Úr akarata szerint tesztek, az Úr dolga az.

30 És ő titeket jelölt ki, hogy gondoskodjatok szentjeiről ezen utolsó napokban, hogy aörökséghez juthassanak Sion földjén.

31 És íme, én, az Úr, kijelentem nektek – és aszavaim biztosak és bnem múlnak el –, hogy hozzá fognak jutni.

32 De minden dolognak a maga idejében kell bekövetkeznie.

33 Ne afáradjatok bele tehát a jó tevésébe, mert nagyszerű munka alapját fektetitek le. És bkis dolgokból jő elő az, ami nagyszerű.

34 Íme, az Úr a aszívet és készséges elmét bkövetel meg; és a készségesek és cengedelmesek eszik majd Sion földjének javát ezen utolsó napokban.

35 És a alázadók bkivágatnak Sion földjéről, és elküldetnek, és nem öröklik a földet.

36 Mert bizony mondom, hogy a lázadók nem aEfraim véréből valók, tehát kiszaggatják őket.

37 Íme, én, az Úr, hasonlóvá tettem egyházamat ezen utolsó napokban egy dombon, vagy magas helyen ülő bíróhoz, hogy megítélje a nemzeteket.

38 Mert lészen, hogy Sion lakói aítélnek majd meg minden Siont illető dolgot.

39 És bebizonyíttatnak általuk a hazugok és a képmutatók, és tudomásra jut az, hogy kik nem aapostolok és próféták.

40 Kárhoztatva lesz még a apüspök is, aki bbíró, valamint tanácsosai, ha nem hűek a csáfárságukban, és dmásokat ültetnek a helyükre.

41 Mert íme, azt mondom nektek, hogy aSion virágozni fog, és rajta lesz az Úrnak bdicsősége;

42 És azászló lesz a népeknek, és az ég alatti minden nemzetből jönnek hozzá.

43 És eljön a nap, amikor a aföldnek nemzetei reszketni fognak miatta, és félnek majd rettenetesei miatt. Az Úr mondta ezt. Ámen.