Szentírások
A Tan és a szövetségek 68


68. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, az Ohio állembeli Hiramban, 1831 novemberében, Orson Hyde, Luke S. Johnson, Lyman E. Johnson és William E. McLellin kérésére (History of the Church, 1:227–229). Bár ez a kinyilatkoztatás fohászra adott válaszként adatott, hogy megtudják az Úr gondolatát a nevezett elderek tekintetében, tartalmának nagy része az egész egyházra vonatkozik.

1–5, Az elderek szava szentírás, amikor a Szenlélek készteti őket; 6–12, Az elderek prédikáljanak és kereszteljenek, és jelek követik majd az igaz hívőket; 13–24, Áron fiai közül az elsőszülöttek szolgálhatnak elnöklő püspökként (vagyis püspökként rendelkeznek az elnökség kulcsaival) az Első Elnökség irányítása alatt; 25–28, A szülők parancsot kapnak arra, hogy gyermekeiknek tanítsák az evangéliumot; 29–35, A szentek tartsák be a sabbatot, dolgozzanak szorgalmasan és imádkozzanak.

1 Szolgám, Orson Hyde, elrendelése által elhívást kapott, hogy hirdesse az örök evangéliumot, az élő Isten Lelke által, egyik néptől a másikig, és egyik országrésztől a másikig, a gonoszok gyülekezeteiben, a zsinagógáikban, érvelve velük és minden szentírást kifejtve nekik.

2 És íme, lássátok, ez példa mindazok számára, akiket elrendeltek e papságra, akiknek küldetése ki lett jelölve számukra, hogy elmenjenek –

3 És ez példa nekik arra, hogy szóljanak, amint a Szentlélek készteti őket.

4 És amit akkor mondanak, amikor a Szentlélek készteti őket, az szentírás lesz, az Úr akarata lesz, az Úr gondolata lesz, az Úr szava lesz, az Úr hangja lesz, és Isten szabadulásra vezető hatalma.

5 Íme, ez az Úr ígérete nektek, Ó ti, szolgáim.

6 Bízzatok tehát, és ne féljetek, mert én, az Úr, veletek vagyok, és mellettetek fogok állni; ti pedig bizonyságot tesztek rólam, méghozzá Jézus Krisztusról, hogy én vagyok az élő Isten Fia, hogy voltam, hogy vagyok, és hogy el fogok jönni.

7 Ez az Úr szava tehozzád, Orson Hyde szolgám; valamint Luke Johnson szolgámhoz, és Lyman Johnson szolgámhoz, és William E. McLellin szolgámhoz, és egyházam minden hűséges elderéhez –

8 Menjetek el az egész világba, prédikáljátok az evangéliumot minden teremtménynek, azon felhatalmazással cselekedve, amelyet én adtam nektek, az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében keresztelve.

9 És aki hisz és megkeresztelkedik, az megszabadul, aki pedig nem hisz, az elkárhozik.

10 És aki hisz, az meg lesz áldva követő jelekkel, ahogyan az meg van írva.

11 És nektek megadatik, hogy ismerjétek az idők jeleit, valamint az Ember Fia eljövetelének jeleit;

12 És akikről az Atya bizonyságot tesz, hatalom adatik nektek arra, hogy örök életre pecsételjétek őket. Ámen.

13 És most, a szövetségekhez és parancsolatokhoz járuló dolgokat illetően, ezek azok –

14 Maradnak még ezutánra, az Úr által jónak látott időben az egyháznak elválasztandó más püspökök, hogy elrendelt szolgálatot végezzenek, méghozzá úgy, ahogyan az első;

15 Főpapoknak kell tehát lenniük, akik érdemesek, és a melkisédeki papság Első Elnökségének kell kijelölnie őket, kivéve, ha Áron szó szerinti leszármazottai.

16 És ha Áron szó szerinti leszármazottai, akkor törvényes joguk van a püspökségre, amennyiben elsőszülöttek Áron fiai között;

17 Mert az elsőszülött rendelkezik az ezen papság feletti elnökség jogával, és annak kulcsaival, vagyis felhatalmazásával.

18 Senkinek nincs törvényes joga eme hivatalra, hogy rendelkezzen e papság kulcsaival, ha Áronnak nem szó szerinti leszármazottja és elsőszülötte.

19 Viszont, miként a melkisédeki papság főpapjának felhatalmazása van eljárni minden alacsonyabb hivatalban, ő eljárhat a püspök hivatalában, ha nem lelhető fel Áron egyetlen szó szerinti leszármazottja sem, feltéve hogy elhívják, elválasztják és elrendelik e hatalomra, a melkisédeki papság Első Elnökségének keze alatt.

20 És Áron szó szerinti leszármazottját is ennek az elnökségnek kell kijelölnie, és érdemesnek találnia, és felkennie és elrendelnie ezen elnökség keze alatt, különben nincsenek törvényesen felhatalmazva arra, hogy eljárjanak a papságukban.

21 Viszont, azon rendelet alapján, hogy joguk van az atyáról fiúra szálló papságra, kérhetik felkenésüket, ha bármikor bizonyítani tudják leszármazásukat, vagy az Úrtól érkező kinyilatkoztatás által biztossá válik az, a fent nevezett elnökség keze alatt.

22 Továbbá, egyetlen püspököt vagy ezen elrendelt szolgálatra elválasztott főpapot se hallgassanak ki vagy kárhoztassanak semmilyen bűntettért, csakis az egyház Első Elnöksége előtt;

23 És amennyiben megdönthetetlen bizonyság által vétkesnek találtatik ezen elnökség előtt, legyen kárhoztatva;

24 És ha bűnbánatot tart, akkor megbocsáttatik neki, az egyház szövetségei és parancsolatai szerint.

25 Továbbá, amennyiben Sionban, vagy annak bármely megszervezett cövekében lévő szülőknek gyermekei vannak, és nem tanítják meg nekik a bűnbánat, és a Krisztusba, az élő Isten Fiába vetett hit, valamint a keresztelkedés és a Szentlélek kézrátétel általi ajándékának tanát nyolc éves korukban, a bűn szálljon a szülők fejére.

26 Mert ez törvény lesz Sion lakóinak, vagyis bármely megszervezett cövekében.

27 És gyermekeik keresztelkedjenek meg bűneik bocsánatára, amikor nyolc évesek, és részesüljenek a kézrátételben.

28 És imádkozni is tanítsák meg gyermekeiket, és arra, hogy egyenes derékkal járjanak az Úr előtt.

29 És Sion lakói arra is ügyeljenek, hogy szentnek tartsák a sabbat napját.

30 És Sion lakói munkáik elvégzésére is emlékezzenek, maradéktalan hűséggel, amennyiben munkára jelöltettek ki; mert a tétlen emlékezetben tartatik az Úr előtt.

31 Most én, az Úr, nem vagyok nagyon elégedett Sion lakóival, mert vannak köztük tétlenkedők; és gyermekeik is gonoszságban nőnek fel; emellett nem törekednek őszintén az örökkévalóság kincseire, hanem kapzsisággal van tele a szemük.

32 Ezen dolgoknak nem kellene így lenniük, el kell hagyniuk őket; ezért Oliver Cowdery szolgám vigye el ezen beszédeket Sion földjére.

33 És parancsolatot adok nekik, – hogy aki nem ügyel imáira az Úr előtt annak idejében, az tartasson emlékezetben népem bírái előtt.

34 Ezek az elmondottak igazak és hűek; ezért ne hágjátok át azokat, se ne vegyetek el azokból.

35 Íme, én vagyok az Alfa és az Omega, és hamar eljövök. Ámen.