Szentírások
A Tan és a szövetségek 89


89. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, az Ohio állambeli Kirtlandben, 1833. február 27-én (History of the Church, 1:327–329). Miután a kezdeti időkben a testvérek dohánnyal éltek gyűléseiken, gondolkozásra késztették a prófétát, aki ezt követően megkérdezte erről az Urat. Ez a kinyilatkoztatás, amely a Bölcsesség szavaként ismert, volt az eredmény. Az első három verset eredetileg ihletett bevezetésként és jellemzésként írta a próféta.

1–9, Tiltva van a bor, az erős italok, a dohány és a forró italok használata; 10–17, A gyógynövények, a gyümölcsök, a hús és a gabona az ember és az állatok használatára rendeltetett; 18–21, Az evangéliumi törvény iránti engedelmesség, beleértve ebbe a Bölcsesség szavát, fizikai és lelki áldásokat hoz.

1 A aBölcsesség szava, a Kirtlandben összegyűlt főpapok tanácsának, az egyháznak, valamint Sion szentjeinek javára –

2 Üdvözlésként küldve; nem parancsolatként vagy korlátozásként, hanem kinyilatkoztatásként és a bölcsesség szavaként, amely megmutatja Isten rendjét és aakaratát a szentek összességének időleges szabadulásáért az utolsó napokban –

3 aÍgérettel járó tantételként adva, amely a gyengéknek, és a bszentek összessége leggyengébbjeinek képességéhez van szabva, akiket szenteknek neveznek vagy nevezhetnek.

4 Íme, bizony, így szól hozzátok az Úr: Olyan agonoszságok és tervek miatt, amelyek bármánykodó emberek szívében vannak és lesznek az utolsó napokban, cfigyelmeztettelek titeket, és előre figyelmeztetlek titeket azzal, hogy kinyilatkoztatás által megadom nektek a bölcsesség e szavát –

5 Hogy amennyiben valaki abort vagy erős italt iszik közöttetek, íme, ez nem jó, se nem illő Atyátok szemében, csakis akkor, amikor összegyűltök, hogy szentségeiteket felajánljátok őelőtte.

6 És íme, ez bor legyen, igen, a szőlőtő általatok készített, atiszta bora.

7 Elismétlem, az aerős italok nem a gyomornak valók, hanem testetek megmosására.

8 Továbbá, a dohány nem való sem a atestnek, sem a gyomornak, és nem jó az embernek, hanem gyógynövény az a sebekre és mind a beteg jószágoknak, amit ítélőképesség gyakorlásával és hozzáértően kell használni.

9 Továbbá, a forró italok nem valók sem a testnek, sem a gyomornak.

10 Továbbá, bizony mondom nektek, hogy Isten minden erőt adó agyógynövényt az ember szervezete, természete számára, és használatára rendelt –

11 Minden gyógynövényt saját évszakában, és minden gyümölcsöt saját évszakában; mindezeket okosan és ahálaadással kell használni.

12 Igen, az aállatoknak és a lég madarainak bhúsát is én, az Úr rendeltem az ember hálaadással történő használatára; mindazonáltal ezeket cmértékkel kell használni;

13 És tetsző nekem az, ha ezeket nem használják, csak télvíz, vagy hideg, vagy éhínség idején.

14 Minden agabona az ember és az állatok használatára rendeltetett, hogy az élet fenntartója legyen, nem csak az embernek, hanem a mező állatainak, és az ég madarainak is, valamint minden vadállatnak, amely szalad vagy mászik a földön;

15 És ezeket Isten az ember használatára alkotta, de csak éhínség és rendkívüli éhség idején.

16 Minden gabona jó arra, hogy étele legyen az embernek; és a hajtás gyümölcse is; az, ami gyümölcsöt hoz, legyen az a földben vagy a föld felett –

17 Mindazonáltal, a búza jó az embernek, és a kukorica a szarvasmarhának, a zab a lónak, és a rozs a madaraknak és a sertésnek, és a mező minden állatának, és az árpa minden hasznos állatnak, és az enyhe italoknak, minkét más gabona is.

18 És mindazok a szentek, akik emlékeznek az itt elmondottak betartására és megtételére, a parancsolatok iránti engedelmességben járva, aegészséget kapnak a köldökükbe és velőt a csontjaikba;

19 És abölcsességre és a btudás nagyszerű kincseire találnak rá, méghozzá rejtett kincsekre;

20 És afutnak és nem lesznek fáradtak, és járnak és nem lankadnak el.

21 És én, az Úr aígéretet teszek nekik, hogy a bpusztító angyal elhalad mellettük, miként Izráel gyermekei mellett, és nem öli meg őket. Ámen.