A karácsony történetének teljessége

Ennek jelentése akkor válik világosabbá, amikor a karácsonyi történetet a maga teljességében tekintjük. Amint azt Gordon B. Hinckley elnök kifejtette: „Nem lenne karácsony, ha nem lett volna húsvét. A betlehemi Jézus-gyermek csak egy kisded lenne a sok közül a Gecsemáné és a Kálvária megváltó Krisztusa nélkül, valamint a feltámadás diadalmas ténye híján.”²

A történet nem Jézus betlehemi születésével kezdődik, és nem a Kálvárián végződik. A szentírások azt tanítják, hogy Ő „kezdetben… vala az Istennél”³ a halandóság előtti mennyei tanácsban. Mi is ott voltunk, ahol Jehovaként, Örökkévaló Atyánk Elsőszülötteként⁴ ismertük Őt. Megtudtuk, hogy Ő játssza majd a központi szerepet a világ Teremtőjeként és Megváltójaként. Örömkiáltással fogadtuk az Atya nagyszerű boldogságtervét.⁵ Noha néhányan fellázadtak Isten terve ellen, mi azok közé tartozunk, akik hitüket Jézus Krisztusba vetették. Készségesen elfogadtuk a halandóság veszedelmeit, mert bíztunk abban, hogy Jézus elvégzi az Atya akaratát – hogy Általa megmenekülünk majd.

Előző életünk emlékére a feledés fátyla borul itt a földön. Földre jövetelünk célja az volt, hogy megtanuljunk „hitben jár[ni], nem látásban”.⁶

E hit megerősítésére Isten prófétákat küldött, akik előre látták és megjövendölték a megígért Messiás eljövetelét. E próféták egyike volt Nefi, aki egy olyan fát látott látomásban, amelynek szépsége és fehérsége mindent felülmúlt. Amikor azt kérte, hogy megismerhesse látomásának jelentését, elétárták Názáret városát és Máriát, egy tetszetős és tiszta szüzet. A Nefit kísérő angyal ekkor ezt a szív mélyéig hatoló kérdést tette fel: „Ismered Isten leereszkedését?” Vagyis: „Érted-e, hogy miért fog eljönni a világra maga Isten, miért fog mindenek alá ereszkedni?” Nefi válasza kissé bizonytalanul hangzott: „Tudom, hogy szereti gyermekeit; de nem ismerem minden dolognak a jelentését.”

Az angyal ekkor ezt mondta: „a szűz, akit látsz, Isten Fiának az anyja a test szerint.” Nefi látta, hogy Mária egy gyermeket tart a karjában, mire az angyal így szólt örvendezve: „Lásd Isten Bárányát, igen, méghozzá az Örökkévaló Atya Fiát!” Hirtelen nyilvánvalóvá vált Nefi számára a fa jelentése és az, hogy miért ünnepeljük meg Krisztus születését. Ezt mondta: „Isten szeretete az, amely áthatja az emberek gyermekeinek szívét; tehát ez minden dolognál kívánatosabb.” „Igen – tette hozzá az angyal –, és a legörömtelibb a lélek számára.”⁷

Aztán végre, közel 600 évvel Nefi látomása után, elérkezett a régen várt, régen megjövendölt nap. Jézus átlépett a fátyolon, és világra jött gyámoltalan kisdedként – egy senki máshoz nem fogható kisdedként. Isten lélek szerinti Elsőszülött Fia az Ő test szerinti Egyszülött Fiává lett. Ez az igen szerény körülmények között született gyermek a vállán viseli majd Isten örökkévaló családjának szabadítását! Igen, „Betlehem kis város[ában]” betetőzött, mit „minden nép remélt”.⁸

A történetnek azonban ezzel nincs vége. Bármily csodálatos volt is a Szabadító születése, sokkal hatalmasabb csodák fogják követni.

Nagyon keveset tudunk Jézus gyermekkoráról. Azt olvassuk, hogy „gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben”.⁹ Tizenkét esztendős korára kifejezésre juttatta a vágyát, hogy „Atyja dolgaival” foglalkozzon.¹⁰ Ez abból állt, hogy megnyilvánítsa a világ előtt az Atya „nagyszerű és csodálatos szeretet[ét]”¹¹ a gyermekei iránt.

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, …hogy megtartassék a világ általa.”¹²

Atyja dolgainak végzése azt jelentette, hogy „széjjeljárt jót tévén”.¹³ A könyörület munkája volt ez — „a betegek meggyógyítása, a halottak feltámasztása, és annak előidézése, hogy a bénák járjanak, a vakok elnyerjék látásukat és a süketek halljanak”¹⁴.

Atyja dolgainak végzése magában foglalta hitünk szemének felnyitását, lelki képességeink felserkentését, valamint fájdalmaink, büszkeségünk, betegségeink és bűneink meggyógyítását. Magában foglalta megsegítésünket a gyengeségeink szerint. Ennek elérése érdekében Jézus önként elszenvedett mindenféle fájdalmat, elutasítást, megpróbáltatást és kísértést.¹⁵

Atyja dolga az volt, hogy segítsen betöltenünk földi célunkat—hogy „segíts[en], hogy a mennyben élhessünk Vele…”.¹⁶ Más szavakkal Atyja dolga az volt — és ma is az —, hogy „véghezvigye… az ember halhatatlanságát és örök életét”.¹⁷

A karácsonyi történet végül a Szabadító életének utolsó három napjában éri el a csúcspontot. E kulcsfontosságú időszakban a Szabadító végighaladt a Gecsemáné kertjéből a Kálvárián álló kereszten át a kerti sírkamráig. Ahogyan Jeffrey R. Holland elder tanította, e pillanat „hatása és befolyása visszanyúlik az idők kezdetéig, és előre… az egész örökkévalóságon keresztül”.¹⁸

Minden emberi lélek sorsa rajta múlván, Jézus lényegében egyedül lépett be a Gecsemáné kertjébe. Ezt követte a kihallgatás, a megkorbácsolás, végül pedig a gyötrő kínnal járó kereszthalál. Ugyanazzal az alázattal és engedelmességgel, mellyel kezdettől fogva kijelentette, hogy „itt vagyok, küldj engem”¹⁹ , most ezt mondta: „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet”.²⁰

A föld felnyögött, barátai sírtak, és minden sötétségbe borult. A Szabadító átlépett a lelkek világába, ahol „az igazak lelkeinek megszámlálhatatlan csoportja” – elhalálozott igaz emberek – vártak az eljövetelére. Élénk hasonlóságot mutatva azzal, ami az idő kezdetekor történt, Isten fiai és leányai örömujjongásban törtek ki, és leborultak, hogy Megváltójuknak hódoljanak.²¹

Nemsokára elérkezett az idő, hogy a Szabadító ismét magára öltse fizikai testét, és beteljesítse a halál feletti győzelmét. Egy tavaszi nap kora reggelén, a hét első napján, Mária Magdaléna elment az Úr sírjához, amelyet azonban üresen talált. Ő volt az első, aki újra hallotta a hangját és látta szeretett arcát. Jézus később megjelent az apostolainak is, arra kérve őket, hogy nézzék kezeit és lábait, tapintsák meg és lássák,²² hogy valóban Ő az – hogy Megváltójuk valóban újra él!

Ez az a „nagy öröm”²³ , amit karácsonykor ünneplünk: nemcsak azt, hogy Krisztus megszületett, hanem azt is, hogy köztünk élt, az életét adta értünk, feltámadt, és végül „elvégezte… a munkát, a melyet [Atyja reá bízott]”²⁴ . Örvendezünk, mert e világ zűrzavarát és káoszát elcsendesítheti a kezdettől fogva nekünk tett ígéret – az ígéret, amely Jézus Krisztus engesztelése révén beteljesedett. Emiatt a karácsonyi történet nem lehet teljes a húsvét története nélkül. A Szabadító engesztelő áldozata miatt volt szentséges az a csendes éj Betlehemben. Az Ő megváltásának ajándéka idézte elő azt, hogy örömujjongásban törtünk ki a halandóság előtti életben – ez az ajándék, amely gyógyulást hoz a betegségeinkre, visszaadja a látásunkat, és letörli minden könnyünket.²⁵

A karácsony ragyogása a Világ Világosságától, Jézus Krisztustól ered. A karácsonykor szeretettel felidézett történet Atyánk boldogságtervéről szól, amelyet Krisztus tett lehetővé. A karácsonyt megszentelő ajándék nem más, mint az Ő élete, amelyet feláldozott, hogy nekünk örök életünk lehessen. Fogadjuk hát be ezt az ajándékot, és osszuk meg szeretetét és evangéliumát az egész világgal, különösen az év e csodálatos időszakában! Ezért imádkozom Jézus Krisztus szent nevében, ámen.