Vigyél el a templomba!

Mikor a Perui Lima templomban szolgáltam, egyik szombat reggel a limai cövekekből mintegy 20 gyerek érkezett látogatóba. Miután a templomelnök minden gyerekkel kedélyesen kezet fogott, a templomban folyó szent munkáról beszélt nekik. Különös hangsúlyt fektetett a családi kapcsolatok fennmaradására, valamint „a családok örökké együtt élhetnek” kifejezés megmagyarázására.

A gyerekek tisztelettudók voltak, és láthatóan nagyon figyeltek. A látogatók között volt egy ötéves, Rosita nevű kislány. A templomlátogatás utáni este sokáig fennmaradt. Az ágya szélén ülve megvárta, míg apukája hazajön a munkából.

Amikor az apa megérkezett, meglepődve látta, hogy leánya még mindig ébren van. Rosita leugrott az ágyról, és odaszaladt hozzá. Apja felemelte, ő pedig a nyaka köré fonta a karjait, és megpuszilta.

„Hogy van az én kis Rosám?” – kérdezte.

„Jól vagyok, papi.”

„Jó kislány voltál ma?”

„Igen, papi.”

„Van valami, amit kérni szeretnél tőlem?”

A kislány bólintott.

„Mit? Mit szeretnél, kicsim?”

„Papi – kérdezte Rosita az apjától –, mikor viszel el a templomba?”

Édesapja pár percet habozott, mielőtt válaszolt volna.

„El foglak vinni, Rosa. Csak most éppen sok a munkám, nagyon el vagyok foglalva. De megígérem, hogy elviszlek.”

„Köszönöm, papi” – súgta Rosita, majd újra megölelte és megpuszilta.

„Most pedig mars az ágyba, és próbálj meg aludni” – mondta nevetve az édesapja.

Jó néhány hónappal később Rosita családja egybegyűlt a templom egyik pecsételő szobájában. A pecsételő szertartást az örvendezés pillanatai követték. Rosita apja gyengéden, nagy szeretettel egyesével megölelte a gyermekeit. A legkisebbet hagyta utoljára – Rositát.

„Néhány hónappal ezelőtt ez a kislány ellátogatott a templomba a cövek elemis gyermekeivel” – mesélte Rosita apja a szertartást végző pecsételőnek. – Aznap este megvárt, míg hazajövök a munkából, és megkérdezte tőlem, hogy mikor viszem el a templomba. Tudtam, hogy nem csak kívülről akarja megnézni, így hát rendbe kellett szednem az életemet, és meg kellett szabadulnom a rossz szokásaimtól. Nagy erőfeszítésbe telt, de végül sikerrel jártam. Ez a legszebb nap, amit valaha is megéltem, mert ma az egész örökkévalóságra egyesült a családom.”