Kétezer ifjú harcos

1. Két-e-zer if-jú har-cos, mind bá-tor és e-rős,

Ki-állt, hogy né-pét meg-véd-je, ott kinn, a harc-me-zőn.

„Lám, ve-lünk lesz az Is-ten; pa-ran-csát kö-vet-jük!”

Nem fél-tet-ték az é-le-tü-ket, nagy volt a hi-tük.

2. E hős csa-pat fi-a-i any-juk-tól ta-nul-ták,

Hogy bíz-za-nak az U-ruk-ban, és a jót vá-lasz-szák.

Az Úr vi-gyáz majd rá-juk, hi-tük ju-tal-mat nyer,

És mert a-nyá-ik ezt tud-ták, ők sem ké-tel-ked-tek.

3. S mert Hé-la-mán ve-zet-te e bá-tor se-re-get,

Hi-tük-ben e-gyek vol-tak ők, és meg nem ret-ten-tek.

Nem vágy-tak vér-on-tás-ra, csak véd-ték a ha-zát:

A leg-fon-to-sabb volt ne-kik Is-ten és a csa-lád.

4. Két-e-zer if-jú har-cos, az Úr vé-del-mé-vel,

Mind visz-sza-jött a harc-tér-ről, mert egy sem e-sett el.

Em-ber-fe-let-ti e-rőt, ha-tal-mat kap-tak ők,

Mert ak-kor, ott, a har-cok-ban, Is-te-nük ve-lük volt.

Alma 53; 56–57