Teljesen új diakónus

Benji a tükör előtt állt és a nyakkendőjét igazgatta. A fehér ing és a sötétkék nadrág tökéletesen passzolt rá. Szépen megfésülködött. Határozottan készen állt rá, hogy diakónussá rendeljék. Akkor vajon miért volt olyan ideges?

Benji felkapta a szentírásait, és kilépett a szobából. Megpróbált nem arra gondolni, mennyire más lesz minden ma, istentiszteleten. És ott volt még az új papsági kötelessége is, ami azonnal aggodalommal töltötte el, valahányszor eszébe jutott: az úrvacsora kiosztása. Mi lesz, ha már első alkalommal elrontja a jövő héten? Próbált erről is megfeledkezni, amikor kilépett a házból.

Az úrvacsorai gyűlés ugyanúgy zajlott, mint máskor. Utána azonban Benji belépett Salazar püspök irodájába. Ez határozottan eltért a korábbiaktól. Ilyenkor rendszerint az Elemiben volt, és éppen a nyitógyakorlatokat tartották.

Benji leült, mire Apa, a püspök, a Fiatal Férfiak elnöke és a püspök tanácsosai a fejére helyezték a kezüket. Apa átadta neki az ároni papságot. Az áldás alatt Benji idegessége elmúlt. Nyugalmat és boldogságot érzett.

Benji felállt, és kezet rázott mindenkivel. Ezután megölelte az édesanyját és a fivérét, Jay-t, valamint a kishúgát, Mirasolt.

Ezt követően bement Vasárnapi Iskolára. Habár az új órák különböztek az Elemitől, ismerősnek tűntek. A lecke témája az ima volt. Korábban már sokat hallott az imáról az Elemiben. Benji megkönnyebbülten felsóhajtott. Talán mégsem lesz olyan nehéz diakónusnak lenni.

„Nagyon jó lesz – mondta Jay Benjinek istentisztelet után. – Én fogom megáldani az úrvacsorát, te pedig kiosztod.”

Az idegesség azonnal visszatért. „Igen, nagyszerű lesz” – mondta halkan. Az úrvacsora kiosztása aggasztotta Benjit a legjobban!

Aznap este Benji a kanapén olvasva találta Apát. „Mi lesz, ha kihagyok valakit, és nem tud venni az úrvacsorából? – kérdezte. – Mi lesz, ha elesek?” Lelki szemeivel tisztán látta, ahogy a tálca a földre esik és szanaszét repülnek a poharak.

Apu Benji vállára tette a kezét. „Pontosan emlékszem arra, amikor először osztottam az úrvacsorát. Valószínűleg idegesebb voltam, mint te most.”

Benji meglepődve pislogott. „Te? Te semmitől sem félsz!”

Apu felnevetett. „Sokszor féltem már. Tudod mi segített legyőznöm az idegességet?”

Benji elgondolkodott egy pillanatra. „Az ima?”

Apu elmosolyodott. „Úgy van. Az ima. És az édesapám adott nekem egy áldást. Szeretnéd, ha én is adnék neked egyet?”

Benji azonnal rábólintott. „Igen! Nagyon szeretném.”

A család összegyűlt a nappaliban, Apu pedig Benji fejére helyezte a kezét. Miközben Apu beszélt, Benji érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe. „Ne feledd – mondta Apu az imában –, szent szertartáson keresztül kaptad a papságot. Mennyei Atyánk azért adja nekünk a papságot, hogy egymást szolgálhassuk. Ha tiszta szívből tudod ezt tenni, akkor áldott leszel benne és minden másban is.”

Benji egész héten segítségért imádkozott. A következő vasárnapon csatlakozott a többi diakónushoz a kápolna elejében. Figyelmesen hallgatta, ahogy Jay megáldja a kenyeret.

Hirtelen újra aggódni kezdett. Vajon tényleg meg tud birkózni a feladattal? Annyira fontos feladat ez! De ekkor eszébe jutottak az apukájától kapott áldásban elhangzott ígéretek. Ahogy a Lélek eltöltötte, az aggódó érzések is eltűntek.

Felemelte a tálcát, majd magabiztosan elindult a neki kijelölt sorok felé. Óvatosan átnyújtotta a tálcát egy nőnek az első sorban,

aki rámosolygott. Benji visszamosolygott, és tudta, hogy most az Urat szolgálja.