Zene
Történetek a Mormon könyvéből


62

Történetek a Mormon könyvéből

Határozottan

1. Mormon könyve ősi korok népeiről szól,

Messzi földről jöttek ők, a tengeren túlról.

Virágzott a lámánita és nefita nép,

Míg az Úr parancsát követték.

2. Több népet is felfedeztek földjük határán,

Mind a szabadságra vágytak, s meg is találták.

Mormon könyve arra tanít, legyünk testvérek

Az Úr szent parancsát követve.

3. Alma Isten ellen lázadt, rosszra buzdított,

De megjelent egy angyal, ki benne fényt gyújtott.

Érezve Isten kegyelmét, alázatos lett,

És az Úr parancsát követte.

4. Abinádi bátran állt Noé király elé,

Láncra verve hirdette az Úr üzenetét.

Ha szavait megtagadja, nem égetik meg,

De az Úr parancsát követte.

5. Ammon vágya az volt, hogy az Urat szolgálja,

Elment hát, hogy tanítsa a lámánitákat.

Megvédte a király nyáját a rablók ellen,

Mert az Úr parancsát követte.

6. Hélamán kétezer ifjú, hős katonája,

Félelmet nem ismerve vonult a csatába.

Szilárdan hitték, hogy Isten őket megvédi,

Ha az Ő parancsát követik.

7. Sámuel, a lámánita, a várfalon állt,

Bűnbánatra szólított, míg onnan prédikált.

Sok nyilat kilőttek rá, de célt tévesztettek,

Mert az Úr parancsát követte.

8. (Lassan és áhítattal)

Miután az Úr meghalt ott fenn, a Golgotán,

Feltámadt, és más népek is hallhatták szavát.

Áldó keze megpihent minden gyermek fején,

És az Ő szent szavát követték.

Szöveg és zene: Elizabeth Fetzer Bates, 1909–1999. © 1969 IRI

Választható versszakok: Nancy K. Daines Carter, sz. 1935. © 1986, 1989 IRI

Joseph Smith története 1:34

A Hittételek 1:8