Az egyház nyugaton

1848-1849 telén a fagyos idő és az elégtelen élelem miatt néhány szent Kaliforniába akart költözni, aranyat bányászni. Brigham Young elnök ezt jövendölte:

Kép

Brigham Young elnök

„Némelyek a [Kaliforniába] menetelről kérdeztek. Azt feleltem nekik, hogy Isten ezt a helyet [a Nagy Medencét] jelölte ki a szentek gyülekezőhelyeként, és jobban fogtok boldogulni itt, mint ha elmennétek az aranybányákhoz. […] Isten megmutatta nekem, hogy ez a hely, ahol népének lennie kell, és itt van, ahol virágozni fognak; …Isten mérsékelni fogja az időjárást, és várost és templomot fogunk építeni ezen a helyen a Fenséges Istennek. Kibővítjük településeinket keletre és nyugatra, északra és délre, és százával építünk majd kisebb és nagyobb városokat, és szentek ezrei gyülekeznek majd ide a föld nemzeteiből.” (In James S. Brown, Life of a Pioneer: Being the Autobiography of James S. Brown [1900], 121–22)

Brigham Young 1877-ben bekövetkezett halála idejére az utolsó napi szentek láthatták e jövendölés csodálatos beteljesedését. Az Úrba és az Ő prófétájába vetett hitük 60–70 000 pionírt késztetett arra, hogy a Sóstó-völgybe vándoroljon, ahol 350–400 közösséget alapítottak Utah, Arizona, Kalifornia, Idaho, Nevada és Wyoming államokban.

A szegény sorú utolsó napi szent bevándorlók megsegítésére létrehozott Állandó Kivándorlási Alap 30 000 szent utazását segítette elő a Brit-szigetekről, Skandináviából, Svájcból, Németországból és Hollandiából. A misszionáriusok világszerte prédikálták Jézus Krisztus evangéliumát. A szentek idejüket szentelték a templomépítésre Salt Lake Cityben, Loganben és St. George-ban. És ami a legfontosabb: a szentek által hátrahagyott örökség a hit, az áldozat, valamint a Jézus Krisztus és az Ő visszaállított evangéliumának ügye iránti rendíthetetlen odaadás öröksége. (Lásd Brigham Young. Témák. mormon-sajtoszoba.hu.)

Válassz ki egyet az alábbi beszámolók közül, melyeket olyan hithű szentek írtak, akik Utah-ba gyülekeztek az egyház korai napjaiban. Olvasd el a feljegyzést, és készülj úgy, hogy az órán megossz majd belőle olyan tanulságokat vagy tantételeket, amelyek az Úr szolgálatáról és királysága építéséről szólnak napjainkban.

John Moyle

Olvasd el John Moyle inspiráló történetét, aki hetente Salt Lake-be ment, hogy ott a templomon dolgozzon, annak ellenére, hogy egy balesetben elveszítette a lábát; lásd Dieter F. Uchtdorf beszédét: Oda emeljétek, ahol álltok! Liahóna, 2008. nov. 55–56. Olvasd el a John Rowe Moyle példája című szakaszt.

Vagy megnézheted az Only a Stonecutter [Csak egy kőfaragó] című rövidfilmet (15:00).

Joseph Millett

Olvass arról (csak angol nyelven elérhető), hogy Joseph Millett hajlandó volt lisztet adni egy embernek, akit az Úr küldött őhozzá, itt: Boyd K. Packer, “A Tribute to the Rank and File of the Church,” Ensign, May 1980, 63. Kezdd az így induló bekezdéssel: “Let me quote from the diary of Joseph Millett … ,” az így kezdődő bekezdésig: “The Lord knew Joseph Millett…”.

Vagy megnézheted a The Joseph Millett Story [Joseph Millett története] című rövidfilmet (6:14).

Az 1850-es években különféle nézeteltérések és félreértések egyre növekvő feszültséget okoztak az utolsó napi szentek és az Egyesült Államok kormányának hivatalnokai között. Tévesen azt feltételezve, hogy a szentek lázonganak, James Buchanan, az Egyesült Államok elnöke, mintegy 1500 fős csapatot küldött Salt Lake Citybe az állítólagos lázadás leverésére.

A szenteknek tartott beszédeikben Young elnök és más egyházi vezetők a közelgő csapatokat ellenségnek nevezték. Attól tartottak, hogy a csapatok esetleg kiűzik Utah területéről a szenteket, ahogyan az már Ohio, Missouri és Illinois államban megtörtént velük. Young elnök arra utasította a szenteket, hogy tegyenek félre gabonát, hogy legyen élelmük arra az esetre, ha menekülniük kellene a csapatok elől. Utah terület kormányzójaként azt az utasítást adta a polgárőrségnek, hogy készüljenek fel a terület megvédésére. A vérontás elkerülése érdekében a többi szent felkészült, hogy otthonát és földjeit hátrahagyva felégesse azokat, ha kell.

Ez idő alatt Utah területére érkezett egy bevándorlókból álló karaván, amely Arkansas államból Kaliforniába tartott. A szekérsor tagjai közül néhányan feszültté váltak, mert nem tudtak gabonát vásárolni a szentektől, bár nagy szükségük volt rá.

Kép

A Mountain Meadows-i mészárlás térképe

A feszültség végül Cedar Cityben, a Kaliforniába vezető út utolsó utah-i településénél tetőzött. Összecsapásra került sor, és a szekérsor néhány tagja azzal fenyegette a szenteket, hogy csatlakoznak a kormány által ellenük küldött csapatokhoz. Miután a szekérsor elhagyta a várost, Cedar City néhány telepese és vezetője utánuk akart menni, hogy megbüntessék az őket fenyegető és sértegető férfiakat.

Isaac Haight, Cedar City polgármestere, a polgárőrség vezetője és egyben a cövek elnöke, engedélyt kért William Dame-től, a közeli Parowan polgárőrségének parancsnokától, hogy a polgárőrséget kivezényelve szálljanak szembe a szekérsor vétkeseivel. Dame megtagadta a kérésüket, és arra utasította őket, hogy ne törődjenek a bevándorlók fenyegetéseivel.

Ám ahelyett, hogy e tanácsnak engedelmeskedett volna, Isaac Haight és más Cedar City-beli vezetők úgy döntöttek, meggyőznek néhány helyi pajut indiánt, hogy támadják meg a karavánt, lopják el a marháikat, és öljenek meg a férfiak közül párat vagy akár mindet. Haight megkérte John D. Leet, aki az egyház helyi tagja és a polgárőrség egyik vezetője volt, hogy a támadás során álljon a pajutok élére. Úgy tervezték, hogy majd a pajutokat fogják okolni a tettért.

Isaac Haight a helyi egyházi, közösségi és katonai vezetőiből álló tanács elé tárta a tervét. A tanács néhány tagja erősen ellenezte Haight tervét, és megkérdezte, megtanácskozta-e Brigham Young elnökkel. Miután nemleges választ adott, Haight beleegyezett, hogy hírnököt meneszt Salt Lake Citybe egy levéllel, melyben elmagyarázza a helyzetet és megkérdezi, mitévők legyenek. A hírnöknek közel egy hétbe telne eljutni Salt Lake Citybe, majd vissza Cedar Citybe Young elnök utasításaival.

Nem sokkal a hírnök útnak indítása előtt azonban John D. Lee és egy csoportnyi indián idő előtt megtámadta az emigráns tábort egy Mountain Meadows nevű helyen. Lee megpróbálta azt a látszatot kelteni, hogy a támadásban csak a helyi pajutok vettek részt. Néhány bevándorló az életét vesztette vagy megsebesült, míg a többiek felvették a harcot a támadóikkal, és visszavonulásra kényszerítették Leet és az indiánokat. Az emigránsok gyorsan szoros körbe rendezték a szekereiket, hogy védjék magukat.

Időközben két emigráns férfi észrevett két Cedar City-beli polgárőrt. A polgárőrök rájuk lőttek, aminek következtében az egyikük életét vesztette, a másikuk pedig elmenekült.

Megpróbálva megelőzni annak a hírnek az elterjedését, miszerint egyháztagok is részt vettek a szekérsor elleni támadásokban, Isaac Haight, John D. Lee, valamint az egyház és a polgárőrség más helyi vezetői kitervelték, hogy a kisgyermekeken kívül minden további emigránst megölnek. „Ismét Dame engedélyét kérték a polgárőrség felvonultatására, Dame pedig ismét… összehívott egy tanácsot, amely úgy határozott, hogy embereket kell odaküldeni, akik segítenek az ostromlott bevándorlóknak békében folytatni tovább az útjukat. Haight később így kesergett: »Bármit megadnék, amit csak tudnék, ha végül betartottuk volna a tanács döntését«” (Richard E. Turley Jr., “The Mountain Meadows Massacre,” Ensign, Sept. 2007, 18).

A tanácsgyűlés után Isaac Haightnek sikerült meggyőznie Dame-et, hogy gondolja újra a tanács döntését, és Haight abban a hitben távozott, hogy engedélye van a polgárőrség bevetésére a tervük végrehajtásához. John D. Lee a béke fehér zászlaja alatt felkereste a bevándorlókat, és azt mondta nekik, hogy a polgárőrség meg fogja védeni őket a további támadásoktól, és biztonságban visszavezeti őket Cedar Citybe.

Miközben a bevándorlók Cedar City felé gyalogoltak, a polgárőrség tagjai ellenük fordultak és tüzet nyitottak rájuk. Néhány, a telepesek által toborzott indián is elősietett a búvóhelyéről és csatlakozott a támadáshoz. A szekérsor körülbelül 140 emigráns tagja közül csupán 17 kisgyermeket hagytak életben.

Két nappal a mészárlás után megérkezett Young elnök válasza, arra utasítva a helyi vezetőket, hogy engedjék el békében a szekérsort. „Amikor Haight elolvasta Young szavait, úgy zokogott, mint egy gyermek, és csak ezeket a szavakat ismételgette: »Túl késő, túl késő«” (Richard E. Turley Jr., “The Mountain Meadows Massacre,” Ensign, Sept. 2007, 20).

A Utah terület déli részén élő néhány utolsó napi szent vezető és telepes döntése a tragikus Mountain Meadows-i mészárláshoz vezetett. Ezzel ellentétben 1858-ban a Salt Lake Cityben lévő egyházi és területi vezetők békés megbeszélések és tárgyalások keretében megoldották az Egyesült Államok kormányával kialakult konfliktust. E viszály során – melyet később utah-i háborúnak neveztek el – az Egyesült Államok csapatai és a utah-i milícia tagjai között sor került ugyan agresszív lépésekre, de csatára soha.

Kép

A Mountain Meadows-i mészárlás emlékhelye

A Mountain Meadows-i mészárlás emlékhelyén szólva 2007. szeptember 11-én Henry B. Eyring elnök az Első Elnökségből ezt mondta:

Kép

Henry B. Eyring elnök

„Jézus Krisztus evangéliuma, melyet támogatunk, irtózik a férfiak, nők és gyermekek hidegvérű lemészárlásától. Sőt, a békét és a megbocsátást pártolja. Amit régen az egyházunk tagjai itt tettek, szörnyű eltérés a keresztény tanításoktól és viselkedéstől, és nincs rá mentség. […] Őszinte sajnálatunkat fejezzük ki azon mészárlás miatt, amely… ebben a völgyben [történt], valamint azon jogtalan és kimondatlan szenvedés miatt, amelyben az áldozatoknak akkor részük volt, és amely hozzátartozóikat azóta is kíséri.” (Henry B. Eyring: A Mountain Meadows-i mészárlás. mormon-sajtoszoba.hu)

Kép

ikon, elmélkedés

Elmélkedj az órára való felkészülés részeként!

Milyen tanulságokat tudunk levonni a Mountain Meadows-i mészárláshoz vezető szörnyű döntésekből? Olvasd el a Példabeszédek 28:13-at és a 3 Nefi 12:24–25, 43–44-et, és keress olyan tantételeket, amelyeknek a követése megakadályozhatta volna ezt a tragédiát. Gondolkodj el azon is, hogy az e tantételek szerinti élet miként akadályozhat meg szükségtelen szívfájdalmat vagy tragédiát a te saját életedben.