Szentírások
1 Nefi 10


10. Fejezet

Lehi megjövendöli, hogy a zsidókat foglyul ejtik a babilóniaiak – Szól egy Messiás, vagyis egy Szabadító és Megváltó eljöveteléről a zsidók közé – Lehi annak az eljöveteléről is szól, aki Isten Bárányát meg fogja keresztelni – Lehi szól a Messiás haláláról és feltámadásáról – Izráel szétszóratását és összegyűjtését egy olajfához hasonlítja – Nefi az Isten Fiáról, a Szentlélek ajándékáról, és az igazlelkűség szükségességéről beszél. Mintegy Kr.e. 600–592.

1 És most én, Nefi, tovább folytatom a beszámolót ezeken a lemezeken cselekedeteimről, valamint uralkodásomról és elrendelt szolgálatomról; tehát ahhoz, hogy tovább folytassam beszámolómat, atyám és fivéreim dolgairól is kell valamit szólnom.

2 Mert íme lőn, hogy miután atyám bevégezte álmai szavainak elmondását, valamint azt, hogy teljes szorgalomra intse őket, a zsidókkal kapcsolatban is szólt hozzájuk –

3 Hogy miután elpusztítják őket, még Jeruzsálem nagy városát is, és sokakat fogolyként Babilóniába visznek el, az Úr szerint megfelelő időben majd ismét visszatérnek, igen, méghozzá visszaviszik őket a fogságból; és miután visszaviszik őket a fogságból, újból birtokolni fogják örökségük földjét.

4 Igen, méghozzá hatszáz évvel azután, hogy atyám elhagyta Jeruzsálemet, egy prófétát támaszt az Úristen a zsidók között – méghozzá egy Messiást, vagy más szavakkal, a világ egy Szabadítóját.

5 És beszélt a prófétákat illetően is, hogy milyen nagy számban tettek tanúságot ezekről a dolgokról, ezt a Messiást, akiről szólt, vagyis a világ ezen Megváltóját illetően.

6 Az egész emberiség tehát egy elveszett és bukott állapotban lenne és maradna is mindig, hacsak nem támaszkodik erre a Megváltóra.

7 És szólt még egy prófétát illetően, aki a Messiás előtt jön el, hogy előkészítse az Úr útját –

8 Igen, méghozzá előre megy, és így kiált a vadonban: Készítsétek az Úrnak útját, tegyétek egyenessé ösvényeit; mert ott áll köztetek egy, akit nem ismertek; és ő hatalmasabb nálam, akinek saruja szíját nem vagyok méltó, hogy megoldjam. És sokat beszélt atyám ezen dolgot illetően.

9 És atyám azt mondta, hogy Béthabarában, a Jordánon túl fog keresztelni; és azt is mondta, hogy vízzel fog keresztelni; méghozzá hogy ő fogja a Messiást vízzel megkeresztelni.

10 És miután a Messiást vízzel megkeresztelte, látni fogja és bizonyságot fog tenni arról, hogy Isten Bárányát keresztelte meg, aki el fogja venni a világ bűneit.

11 És lőn, miután atyám ezeket a szavakat elmondta, beszélt fivéreimnek az evangéliumot illetően, amelyet a zsidók között fognak prédikálni, és a zsidók hitetlenségbe süllyedését illetően is. És miután megölték a Messiást, aki el fog jönni, és miután megöletett, feltámad a halálból, és a Szentlélek által kinyilvánítja magát a nemzsidóknak.

12 Igen, atyám pedig sokat beszélt a nemzsidókat illetően, és Izráel házát illetően is, hogy egy olajfához fogják hasonlítani őket, amelynek ágai letöretnek és szétszóratnak az egész föld színén.

13 Tehát azt mondta, szükségképpen úgy kell lennie, hogy mindannyian a megígért földre vezettessünk, hogy az Úr szava beteljesedjék, mely szerint szétszórnak minket az egész föld színén.

14 És miután Izráel háza szétszóratik, ismét egybegyűjtetik; vagyis egyszóval, miután a nemzsidók megkapták az evangélium teljességét, az olajfa természetes ágai, vagyis Izráel házának maradékai akkor oltatnak be, vagyis akkor jutnak el az igazi Messiás, Uruk és Megváltójuk megismeréséhez.

15 És ilyenféle beszéddel prófétált atyám, és szólt a fivéreimhez, és még sok más dolgot is, amit nem írok le ebben a könyvben; mert a másik könyvemben már leírtam közülük annyit, amennyi nekem megfelelő volt.

16 És mindezen dolgok, amikről beszéltem, akkor történtek, amikor atyám sátorban lakott, Lemuel völgyében.

17 És lőn, hogy miután én, Nefi, atyámnak minden szavát hallván azokat a dolgokat illetően, amiket látomásban látott, és azokat a dolgokat is, amiket a Szentlélek hatalma által mondott, mely hatalmat az Isten Fiába vetett hit által nyert – és Isten Fia az a Messiás, aki eljön – én, Nefi is azt kívántam, hogy láthassam, és hallhassam, és tudhassam ezeket a dolgokat, a Szentlélek hatalma által, mely Isten ajándéka mindazoknak, akik szorgalmasan keresik őt, éppen úgy a régi időkben, mint abban az időben, amikor kinyilvánítja magát az emberek gyermekeinek.

18 Mert ő ugyanaz tegnap, ma és mindörökké; és az út a világ megalapítása óta minden ember számára el van készítve, ha úgy lészen, hogy bűnbánatot tartanak, és hozzá jönnek.

19 Mert aki szorgalmasan keres, az talál; és a Szentlélek hatalma által Isten rejtelmei feltárulnak neki, ezekben az időkben éppúgy, mint a régi időkben, és a régi időkben éppúgy, mint az eljövendő időkben, az Úrnak pályája tehát egy örök körforgás.

20 Ezért emlékezz, Ó ember, mert minden cselekedeted miatt ítélet elé állíttatsz.

21 Tehát ha próbatételed napjaiban arra törekedtél, hogy gonoszul cselekedj, akkor tisztátalannak találtatsz Isten ítélőszéke előtt; és semmi tisztátalan dolog nem lakhat Istennel; annak okáért ki kell hogy taszítsanak mindörökre.

22 És a Szentlélek ad felhatalmazást, hogy ezeket elmondjam és meg ne tagadjam.