Szentírások
2 Nefi 27


27. Fejezet

Sötétség és hitehagyás borítja be a földet az utolsó napokban – A Mormon könyve előkerül – Három tanú tesz bizonyságot a könyvről – A tanult ember azt fogja mondani, hogy nem tudja elolvasni a lepecsételt könyvet – Az Úr egy bámulatos művet és csodát tesz – Vö. Ésaiás 29. Mintegy Kr.e. 559–545.

1 De íme, az utolsó napokban, vagyis a nemzsidók napjaiban – igen, íme, mind a nemzsidó nemzetek, és a zsidók is, mindazok, akik erre a földre jönnek és azok is, akik más földeken lesznek, igen, méghozzá a föld minden földjén, íme, megrészegülnek a gonoszságtól és mindenféle utálatosságtól –

2 És amikor eljön az a nap, a Seregek Ura mennydörgéssel és földrengéssel, és nagy zúgással, és zivatarral, és viharral, és emésztő tűz lángjával fogja őket meglátogatni.

3 És minden nemzet, amely Sion ellen harcol, és amely megnyomorgatja, olyan lesz, mint az éjszakai látomás álma; igen, az történik velük, ami az éhes emberrel, aki álmodik, és íme eszik, de felébred és üres a lelke; vagy mint a szomjas emberrel, aki álmodik, és íme iszik, de felébred és íme gyenge, és étvágya van lelkének; igen, éppen ilyen lesz minden nemzet sokasága, amely Sion hegye ellen harcol.

4 Mert íme, mindannyian, akik gonoszságot cselekedtek, ámuljatok és bámuljatok, mert felkiáltotok és sírni fogtok; igen, részegek lesztek, de nem bortól, tántorogni fogtok, de nem az erős italtól.

5 Mert íme, az Úr kitöltötte rátok a mély alvás lelkét. Mert íme, behunytátok szemeteket és elutasítottátok a prófétákat; és gonoszságotok miatt betakarta uralkodóitokat és a látnokokat.

6 És lészen, hogy az Úristen előhozza nektek egy könyvnek szavait, és azoknak szavai lesznek ezek, akik elszunnyadtak.

7 És íme, a könyv le lesz pecsételve; és a könyvben egy kinyilatkoztatás lesz Istentől, a világ kezdetétől annak végéig.

8 Azon dolgok miatt tehát, melyek le vannak pecsételve, a lepecsételt dolgokat nem adják át az emberek gonoszságának és utálatosságainak napján. A könyvet tehát visszatartják tőlük.

9 De átadják a könyvet egy férfinak, és ő átadja a könyv szavait, melyek azoknak a szavai, akik elszunnyadtak a porban, és ezeket a szavakat átadja másvalakinek;

10 De azokat a szavakat, melyek le vannak pecsételve, nem adja át, és a könyvet sem adja át. Mert a könyv Isten hatalma által lesz lepecsételve, és a lepecsételt kinyilatkoztatás a könyvben marad az Úr által jónak látott időig, hogy ezek előjöhessenek; mert íme, ezek minden dolgot kinyilatkoztatnak a világ megalapításától kezdve annak végéig.

11 És eljön a nap, hogy a könyv szavait, melyek le vannak pecsételve, a háztetőkön fogják olvasni; és Krisztus hatalma által fogják olvasni őket; és minden dolgot ki fognak nyilatkoztatni az emberek gyermekeinek, mely valaha is volt az emberek gyermekei között, és amely valaha is lesz, méghozzá a föld végéig.

12 Azon a napon tehát, amikor a könyvet átadják annak a férfinak, akiről beszéltem, a könyv rejtve lesz a világ szeme elől, hogy azon kívül, akinek átadják a könyvet, senki szemei ne láthassák azt, csak a három tanú láthassa, Isten hatalma által; és bizonyságot tegyenek a könyv és az abban lévő dolgok igazságáról.

13 És senki más nincs, aki megnézhetné azt, kivéve egy néhányat, Isten akarata szerint, hogy bizonyságot tegyenek szaváról az emberek gyermekeinek, mert megmondta az Úristen, hogy a hithűek szavai úgy szólnak majd, mintha a halottaktól jönnének.

14 Az Úristen tehát hozzálát a könyv szavainak előhozatalához, és annyi tanú szája által erősíti meg szavát, ahánnyal ő azt jónak látja; és jaj annak, aki elutasítja Isten szavát!

15 De íme, lészen, hogy ezt mondja az Úristen annak, akinek a könyvet átadja: Vedd ezeket a szavakat, melyek nincsenek lepecsételve és add át egy másiknak, hogy az megmutathassa azokat a tanultnak, mondván: Olvasd el ezt, kérlek. És a tanult ezt fogja mondani: Hozd ide a könyvet, és akkor elolvasom őket.

16 És most, a világ dicsősége miatt, és hogy nyerészkedjen, azért fogja ezt mondani, és nem Isten dicsőségére.

17 És a férfi ezt fogja mondani: Nem hozhatom el a könyvet, mert le van pecsételve.

18 Akkor ezt mondja a tanult: Nem tudom elolvasni.

19 Lészen tehát, hogy az Úristen ismét átadja a könyvet és annak szavait annak, aki tanulatlan; és az ember, aki tanulatlan, ezt fogja mondani: Tanulatlan vagyok.

20 Akkor az Úristen ezt fogja neki mondani: A tanultak nem fogják elolvasni, mert elutasították ezeket, és én el tudom végezni a saját munkámat, te fogod tehát elolvasni a szavakat, amelyeket neked adok.

21 Ne érintsd azokat a dolgokat, amik le vannak pecsételve, mert az általam jónak látott időben fogom előhozni azokat; mert meg fogom mutatni az emberek gyermekeinek, hogy el tudom végezni a saját munkámat.

22 Amikor tehát elolvastad azokat a szavakat, amiket megparancsoltam neked, és megszerezted a tanúkat, melyeket megígértem neked, akkor majd újra pecsételd le a könyvet, és rejtsd el számomra, hogy a szavakat, melyeket nem olvastál el, megőrizhessem mindaddig, amíg bölcsességem szerint jónak nem látom, hogy minden dolgot kinyilatkoztassak az emberek gyermekeinek.

23 Mert íme, én Isten vagyok; és a csodák Istene vagyok; és meg fogom mutatni a világnak, hogy ugyanaz vagyok tegnap, ma és mindörökké; és az emberek gyermekei között csak hitük szerint munkálkodom.

24 És ismét lészen, hogy az Úr ezt mondja annak, aki elolvassa a szavakat, melyeket átadnak neki:

25 Mivel e nép közeledik hozzám a szájával, és tisztel engem az ajkaival, de messze eltávolította tőlem a szívét, és irántam való félelmüket az emberek előírásai tanítják –

26 Azért hozzálátok, hogy egy bámulatos művet tegyek e nép között, igen, egy bámulatos művet és csodát, mert kárba vész bölcseik és tanultjaik bölcsessége, és rejtve lesz okosainak értelme.

27 És jaj azoknak, akik igyekeznek mélységesen elrejteni tanácsukat az Úrtól! És cselekedeteik a sötétben vannak; és azt mondják: Ki lát minket, és ki ismer bennünket? És azt is mondják: Bizonyára, a dolgok fejjel lefelé fordítása annyira lesz becsülve, mint a fazekas agyaga. De íme, én megmutatom nekik, mondja a Seregek Ura, hogy minden tettüket ismerem. Mert mondja-e az alkotás az alkotójának: Nem alkotott engem!? Vagy mondja-e a megformázott dolog annak, aki megformázta: Nincs értelme!?

28 De íme, mondja a Seregek Ura: Megmutatom az emberek gyermekeinek, hogy már csak kevés idő van hátra, és Libanon gyümölcsöző mezővé válik; és a gyümölcsöző mezőt annyira tartják, mint az erdőt.

29 És azon a napon a süketek meghallják a könyv szavait, és a vakok szemei ki fognak látni a homályból és a sötétségből.

30 És a szelídek is gyarapodni fognak, és az Úrban lesz örömük, és az emberek közötti szegények is örvendeznek majd Izráel Szentjében.

31 Mert amilyen biztosan él az Úr, meg fogják látni, hogy semmivé tétetik az a félelmetes, és megemésztődik a csúfolódó, és kivágatik mindenki, aki a gonosztevés lehetőségét lesi.

32 És akik egy szóért vétkessé teszik az embert, és csapdát állítanak annak, aki a kapuban megfedd, és semmit nem érő dologért elutasítják az igazat.

33 Ezért így szól az Úr, aki megváltotta Ábrahámot, Jákób házát illetően: Nem szégyenül most meg Jákób, se nem sápad el most az arca.

34 De amikor meglátja gyermekeit, kezem munkáját közöttük, meg fogják szentelni a nevemet, és megszentelik Jákób Szentjét, és félik Izráel Istenét.

35 Azok is eljutnak a megértéshez, akik tévedtek a lélekben, és akik zúgolódtak, tant tanulnak.