Szentírások
Hélamán 14


14. Fejezet

Sámuel megjövendöli, hogy Krisztus születésekor világos lesz éjszaka, és egy új csillag lesz az égen – Krisztus megváltja az embereket az időleges és a lelki haláltól – Halálának jelei közé tartozik a három napi sötétség, a sziklák meghasadása és a nagy természeti katasztrófák. Mintegy Kr.e. 6.

1 És most lőn, hogy a lámánita Sámuel még nagyon sok dolgot prófétált nekik, melyet nem lehet leírni.

2 És íme, azt mondta nekik: Íme, adok nektek egy jelet; mert még öt év jön el, és íme, akkor eljön Isten Fia, hogy megváltsa mindazokat, akik hisznek az ő nevében.

3 És íme, ezt adom nektek jelként az eljövetelekor; mert íme, hatalmas fények lesznek az égen, olyannyira, hogy az eljövetele előtti éjszakán nem lesz sötétség; olyannyira, hogy úgy tűnik majd az embereknek, mintha nappal lenne.

4 Olyan lesz tehát egy nap és egy éjszaka, és még egy nap, mintha egy nap lenne, és nem lett volna éjszaka; és ez jel lesz számotokra; mert tudomásotok lesz a nap felkeléséről és lenyugvásáról is; biztosan tudni fogjátok tehát, hogy két nap és egy éjszaka lesz az. Mindazonáltal az éjszaka nem fog besötétedni; és ez lesz a születése előtti éjszaka.

5 És íme, új csillag születik, olyan, amelyet még soha nem láttatok; és ez is jel lesz számotokra.

6 És íme, ez nem minden, sok jel és csoda lészen az égen.

7 És lészen, hogy mindannyian meglepődtök és csodálkozni fogtok, olyannyira, hogy a földre rogytok.

8 És lészen, hogy aki hisz Isten Fiában, annak örökké tartó élete lesz.

9 És íme, ezt parancsolta meg nekem az Úr az ő angyala által, hogy jöjjek és mondjam el nektek ezt a dolgot; igen, megparancsolta nekem, hogy jövendöljem meg nektek ezeket a dolgokat; igen, azt mondta nekem – Kiálts ehhez a néphez: Tartsatok bűnbánatot és készítsétek az Úr útját!

10 És most, mivel lámánita vagyok, és elmondtam nektek azokat a szavakat, melyeket az Úr megparancsolt nekem, és mivel ez keményen szólt ellenetek, dühösek vagytok rám és az elpusztításomra törekedtek, és kitaszítottatok engem magatok közül.

11 És hallani fogjátok a szavaimat, mert evégre jöttem fel a város falaira, hogy meghallhassátok és megismerjétek Isten ítéleteit, melyek a gonoszságaitok miatt várnak rátok, és azért is, hogy megismerhessétek a bűnbánat feltételeit.

12 És azért is, hogy tudjatok Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az eljöveteléről, aki az ég és a föld Atyja, minden dolog Teremtője a kezdettől fogva; és azért is, hogy megismerhessétek eljövetelének jeleit, és így hihessetek az ő nevében.

13 És ha hisztek az ő nevében, akkor minden bűnötöket meg fogjátok bánni, hogy ily módon bocsánatot nyerhessetek rájuk az ő érdemei által.

14 És íme, ismét adok nektek egy jelet, igen, halálának jelét.

15 Mert íme, neki biztosan meg kell halnia, hogy megvalósulhasson a szabadítás; igen, ez megköveteltetik tőle, és szükségessé válik, hogy meghaljon, hogy létrehozza a halottak feltámadását, és ezáltal az Úr színe elé lehessen vinni az embereket.

16 Igen, íme, ez a halál valósítja meg a feltámadást, és váltja meg az egész emberiséget az első haláltól – ettől a lelki haláltól; mert Ádám bukása által az egész emberiség ki lett vágva az Úr színe elől, és az időleges és a lelki dolgok tekintetében is halottnak tekinthető.

17 De íme, Krisztus feltámadása megváltja az emberiséget, igen, méghozzá az egész emberiséget, és visszaviszi őket az Úr színe elé.

18 Igen, megvalósítja a bűnbánat feltételét, hogy aki bűnbánatot tart, az nem lesz kivágva és tűzre vetve; de aki nem tart bűnbánatot, az kivágatik és tűzre vettetik; és akkor éri őket utol újra egy lelki halál, igen, egy második halál, mert ismét kivágatnak, ami az igazlelkűséghez tartozó dolgokat illeti.

19 Tartsatok hát bűnbánatot, tartsatok bűnbánatot, különben ezen dolgokat tudva és nem cselekedve, kiteszitek magatokat annak, hogy kárhoztatás alá kerüljetek, és belebuktok ebbe a második halálba.

20 De íme, egy másik jelet említettem nektek, a halálának jelét. Íme, azon a napon, amikor elszenvedi a halált, elsötétül a nap, valamint a hold és a csillagok, és nem lesz hajlandó nektek adni a világosságát; és ennek a földnek a színén nem lesz világosság, attól az időtől fogva, hogy elszenvedi a halált – három napig – addig, amíg ismét fel nem támad a halálból.

21 Igen, amikor kiadja lelkét, akkor sok órán keresztül mennydörgések és villámlások lesznek, és rázkódni és remegni fog a föld; és a sziklák, melyek ezen föld színén vannak, a föld felett és alatt is, melyek, mint tudjátok, most szilárdak, vagyis a legnagyobb részük egy szilárd tömeg, meghasadnak;

22 Igen, kettéhasadnak, és ezt követően meghasadozva és szétrepedezve, és darabokra törve találhatók majd az egész föld színén, igen, a föld felett és alatt is.

23 És íme, nagy viharok lesznek, és sok olyan hegy lesz, amely alant fekvő hellyé tétetik, mint egy völgy, és lesz sok olyan hely, melyet most völgynek neveznek, és ezek hegyek lesznek, melyek nagyon magasak.

24 És sok országút felhasad, és sok város kihalt lesz.

25 És sok sír megnyílik, és sok halottját kiadja; és sok szent sokaknak megjelenik.

26 És íme, ily módon szólt hozzám az angyal; mert azt mondta nekem, hogy sok órán keresztül mennydörgés és villámlás lesz.

27 És azt mondta nekem, hogy míg tart a mennydörgés és a villámlás, és a vihar, hogy három napig lesznek így ezek a dolgok, és sötétség takarja az egész föld színét.

28 És az angyal azt mondta nekem, hogy sokan még ennél nagyobb dolgokat is fognak látni, éspedig azért, hogy elhihessék, hogy ezek a jelek és ezek a csodák avégre történnek ennek a földnek a színén, hogy ne legyen ok a hitetlenségre az emberek gyermekei között –

29 És ez azért lesz, hogy aki hisz, az megszabadulhasson, és hogy aki nem hisz, azt igazlelkű ítélet érhesse utol; valamint azért, hogy ha kárhoztatják őket, akkor ők vonják magukra saját kárhoztatásukat.

30 És most, emlékezzetek rá, emlékezzetek rá, testvéreim, hogy aki elvész, az maga miatt vész el; és aki gonoszságot tesz, az magának cselekszi azt; mert íme, szabadok vagytok; meg van engedve nektek, hogy magatok cselekedjetek; mert íme, Isten tudást adott nektek, és szabaddá tett benneteket.

31 Megadta nektek, hogy különbséget tehessetek jó és gonosz között, és megadta nektek, hogy választhassátok az életet vagy a halált; és tehettek jót, és visszaállíthatnak benneteket ahhoz, ami jó, vagyis visszaadhatják nektek azt, ami jó; vagy tehettek gonoszságot, és visszaadhatják nektek azt, ami rossz.