Szentírások
A Tan és a szövetségek 113


113. Szakasz

Joseph Smith, a próféta által 1838 márciusában adott válaszok bizonyos kérdésekre Ésaiás írásait illetően (History of the Church, 3:9–10).

1–6, Isai törzsének, az abból előjövő vesszőnek, valamint Isai gyökerének meghatározása; 7–10, Sion szétszórt maradékainak joguk van a papságra, és hívják őket, hogy térjenek vissza az Úrhoz.

1 Ki Isai törzse, akiről Ésaiás 11. fejezetének első, második, harmadik, negyedik és ötödik verse beszél?

2 Bizony, így szól az Úr: Krisztus.

3 Mi az a vessző Ésaiás 11. fejezetének első versében, ami Isai törzséből előjön?

4 Íme, így szól az Úr: Olyan szolga az Krisztus kezében, aki részben Isai, de Efraim, vagyis József házának leszármazottja is, akire sok hatalom ruháztatik.

5 Mi Isai gyökere, amiről a 11. fejezet tizedik versében van szó?

6 Íme, így szól az Úr, Isai, valamint József leszármazottja az, akit jog szerint megilleti a papság, valamint a királyság kulcsai, zászlóként, és népemnek összegyűjtésére az utolsó napokban.

7 Elias Higbee kérdései: Mit jelent az a parancsolat Ésaiás 52. fejezetének első versében, amely azt mondja: Öltsd fel erősségedet, Ó Sion – és milyen népre utalt Ésaiás?

8 Azokra utalt, akiket Isten ezekben az utolsó napokban elhív, akik viselik majd a papság hatalmát, hogy ismét elhozzák Siont, és Izráel megváltását; erősségének felöltése pedig a papság felhatalmazásának felöltését jelenti, amelyre neki, Sionnak, leszármazás szerint joga van; valamint az ahhoz a hatalomhoz való visszatérést, amit elveszített.

9 Mit értsünk azon, hogy Sion kioldja magát nyakának bilincseiből; második vers?

10 A szétszórt maradékok arra történő biztatását értsük, hogy térjenek vissza az Úrhoz, ahonnan eltávolodtak; amit ha megtesznek, az Úr azt ígéri, hogy szólni fog hozzájuk, vagyis kinyilatkoztatást ad nekik. Lásd a hatodik, hetedik és nyolcadik verseket. Nyakának bilincsei Istennek rajta lévő átkai, vagy Izráel maradékai, szétszórt állapotukban a nemzsidók között.