Szentírások
A Tan és a szövetségek 115


115. Szakasz

Joseph Smith-en, a prófétán keresztül adott kinyilatkoztatás, a Missouri állambeli Far West-ben, 1838. április 26-án, amely tudatja Isten annak a helynek, valamint az Úr házának felépítését illető akaratát (History of the Church, 3:23–25). Ez a kinyilatkoztatás az egyház elnöklő hivatalnokainak szól.

1–4, Az Úr elnevezi egyházát: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza; 5–6, Sion és cövekjei védelmet és menedéket nyújtó helyek a szentek számára; 7–16, A szentek parancsot kapnak rá, hogy építsenek házat az Úrnak Far West-ben; 17–19, Joseph Smith rendelkezik Isten királyságának kulcsaival a földön.

1 Bizony, így szól az Úr hozzátok, ifj. Joseph Smith szolgám, valamint Sidney Rigdon szolgám, és Hyrum Smith szolgám, és meglévő, valamint ezután kinevezendő tanácsosaitokhoz;

2 És tehozzád is, Edward Partridge szolgám, és tanácsosaidhoz;

3 És hűséges szolgáimhoz is, akik egyházam főtanácsában vannak Sionban, mert nevezzétek így, valamint minden elderhez és emberhez Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában, szerte az egész világon;

4 Mert nevezzétek így egyházamat az utolsó napokban, méghozzá Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának.

5 Bizony, mindegyikőtöknek mondom: Keljetek fel és ragyogjatok, hogy világosságotok zászló lehessen a nemzetek számára;

6 És hogy a Sion földjére és cövekjeibe történő összegyűjtés védelemmé lehessen, és menedékké a zivatar, valamint a harag elől, amikor az elegyítetlenül kiömlik az egész földre.

7 Legyen a város, Far West, szent és nekem felajánlott föld; és nevezzétek legszentebbnek, mert szent a föld, amelyen álltok.

8 Azt parancsolom tehát nektek, hogy építsetek házat nekem, szentjeim összegyűjtésére, hogy hódolhassanak nekem.

9 És kerüljön sor e munkának, és az alapnak, és az előkészítő munkának az elkezdésére a beköszöntő nyáron;

10 És a kezdésre kerüljön sor július negyedik napján; és attól az időtől fogva népem dolgozzon szorgalmasan, hogy nevemnek házat építsen;

11 És egy évre ettől a naptól kezdjenek hozzá ismét házam alapjának lefektetéséhez.

12 Így dolgozzanak szorgalmasan attól az időtől fogva addig, míg be nem fejezik, annak szegletkövétől annak tetejéig, míg semmi nem marad, ami ne lenne befejezve.

13 Bizony mondom nektek, sem Joseph szolgám, sem Sidney szolgám, sem Hyrum szolgám ne kerüljön többé adósságba azért, hogy nevemnek ház épüljön;

14 De épüljön nevemnek ház, azon minta szerint, amit majd megmutatok nekik.

15 És ha népem nem azon minta szerint építi azt, amit majd elnökségüknek megmutatok, akkor nem fogadom el azt a kezüktől.

16 Ha azonban népem azon minta szerint építi, amit elnökségüknek megmutatok, méghozzá Joseph szolgámnak és tanácsosainak, akkor azt el fogom fogadni népem kezétől.

17 Továbbá, bizony mondom nektek, az én akaratom az, hogy Far West városa gyorsan felépüljön, szentjeim összegyűjtése által;

18 És az is, hogy más helyeket is kijelöljetek cövekeknek a környező vidékeken, amint azt időről-időre Joseph szolgámnak kinyilvánítom.

19 Mert íme, én vele leszek, és meg fogom szentelni őt a nép előtt; mert neki adtam ezen királyság és elrendelt szolgálat kulcsait. Így lesz. Ámen.