Szentírások
A Tan és a szövetségek 35


35. Szakasz

Joseph Smith prófétának és Sidney Rigdonnak 1830 decemberében a New York állambeli Fayette-ben vagy közelében adott kinyilatkoztatás (History of the Church, 1:128–131). Ebben az időben a próféta majdnem minden nap a Bibliafordítás elkészítésével foglalatoskodott. A fordítás már 1830 júniusában elkezdődött, és mind Oliver Cowdery, mind John Whitmer szolgált már írnokként. Mivel ők mostanra más kötelességek teljesítésére kaptak elhívást, Sidney Rigdon isteni megbízatással elhívatott, hogy a próféta írnokaként szolgáljon ebben a munkában (lásd a 20. verset). E kinyilatkoztatás feljegyzésének bevezetéseként azt írta a próféta: „Decemberben Sidney Rigdon megérkezett [Ohióból], hogy megkérdezze az Urat, és Edward Partridge is vele jött. Röviddel e két testvér megérkezése után így szólt az Úr” (History of the Church, 1:128).

1–2, Hogyan válhatnak az emberek Isten fiaivá; 3–7, Sidney Rigdon elhívást kap a keresztelésre és a Szentlélek adományozására; 8–12, Hit által történnek jelek és csodák; 13–16, Az Úr szolgái a Lélek hatalma által csépelik majd ki a nemzeteket; 17–19, Joseph Smith birtokolja a rejtelmek kulcsait; 20–21, A választottak megmaradnak az Úr eljövetele napján; 22–27, Izráel meg fog szabadulni.

1 Hallgassatok az Úr, a ti Istenetek hangjára, aki az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, akinek pályája egy örök körforgás, aki ugyanaz ma, mint tegnap és mindörökké.

2 Én Jézus Krisztus vagyok, Isten Fia, aki keresztre feszíttetett a világ bűneiért, méghozzá mindazokért, akik hisznek majd a nevemben, hogy Isten fiaivá lehessenek, méghozzá egyek énbennem, ahogyan én egy vagyok az Atyában, ahogyan az Atya egy énbennem, hogy mi egyek lehessünk.

3 Íme, bizony, bizony mondom neked, Sidney szolgám, figyeltelek téged és a cselekedeteidet. Hallottam az imáidat, és nagyobb munkára készítettelek elő téged.

4 Áldott vagy, mert nagy dolgokat fogsz megtenni. Íme, elküldettél, Jánoshoz hasonlóan, hogy előkészítsd az utat előttem és Illés előtt, aki el fog jönni, de te ezt nem tudtad.

5 Víz által kereszteltél a bűnbánatra, ám ők nem kapták meg a Szentlelket;

6 Most azonban parancsolatot adok neked, hogy keresztelj víz által, és nyerjék el a Szentlelket kézrátétel által, ahogy azt az ősi apostolok is tették!

7 És lészen, hogy nagy munka folyik majd ezen a földön, méghozzá a nemzsidók között, mert az esztelenségük és az utálatosságaik nyilvánvalóvá válnak majd minden ember szemében.

8 Mert én Isten vagyok, és nem rövidült meg a karom; és csodákat, jeleket és bámulatos dolgokat mutatok majd mindazoknak, akik hisznek a nevemben.

9 És akik hittel kérik azt az én nevemben, azok ördögöket űznek majd ki; meggyógyítják a betegeket; és előidézik, hogy a vakok elnyerjék látásukat, a süketek halljanak, a némák beszéljenek, a bénák pedig járjanak.

10 És gyorsan elérkezik az idő, amikor nagy dolgok mutatkoznak meg az emberek gyermekeinek;

11 Ám hit nélkül semmi nem mutatkozik meg, csak a Babilont érő pusztítások, azt a Babilont, amely minden nemzettel itatott a paráználkodása okozta harag borából.

12 És senki sincs, aki jót tenne, csak azok, akik készen állnak evangéliumom teljességének befogadására, amelyet elküldtem ennek a nemzedéknek.

13 Felszólítom tehát a világ erőtlenjeit, azokat, akik tanulatlanok és megvetettek, hogy Lelkem hatalma által csépeljék ki a nemzeteket;

14 És karjuk az én karom lesz, és én leszek a pajzsuk és a páncéljuk; és én övezem majd fel a derekukat, és férfiasan harcolnak majd értem; és az ellenségeik lábaik alatt lesznek; és hagyom majd, hogy a kard őértük sújtson le, és felháborodásom tüze által őrzöm majd meg őket.

15 És a szegényeknek és a szelídeknek prédikálni fogják az evangéliumot, és várakozással tekintenek majd eljövetelem idejére, mert az hamarosan elközeleg –

16 És megtanulják a fügefa példázatát, mert már most közel van a nyár.

17 És én elküldtem evangéliumom teljességét, Joseph szolgám keze által; és az erőtlenségben megáldottam őt;

18 És néki adtam azon dolgok rejtelmeinek kulcsait, amelyek le lettek pecsételve, méghozzá azon dolgokét, amik a világ megalapítása óta vannak, és azon dolgokét, amik mostantól fogva eljövetelem idejéig következnek majd be, ha ő megmarad énbennem, ha pedig nem, akkor más valakit ültetek el a helyére.

19 Őrködj tehát felette, hogy ne hagyja el a hite, és akkor ezek megadatnak a Vigasztaló, a Szentlélek által, amely minden dolgot tud.

20 És parancsolatot adok neked, hogy írj neki; és megadatnak a szentírások, méghozzá úgy, ahogy azok az én keblemben vannak, saját választottaim megszabadítására.

21 Mert ők meg fogják hallani a hangomat, és látni fognak engem, és nem fognak aludni, és megmaradnak eljövetelem napján; mert megtisztíttatnak, miként én is tiszta vagyok.

22 És most azt mondom neked, maradj vele, és ő veled megy majd; ne hagyd el őt, és ezek a dolgok biztosan beteljesednek.

23 És amennyiben nem írsz, íme, megadatik neki, hogy prófétáljon; te pedig prédikáld evangéliumomat, és utalj a szent prófétákra, hogy bizonyítsd szavait, ahogyan azok megadatnak néki.

24 Tartsátok be mindazon parancsolatokat és szövetségeket, amelyek köteleznek titeket; és én megrázatom az egeket tiérettetek, és reszketni fog a Sátán, Sion pedig örvendezni fog a dombokon és virágozni fog;

25 És Izráel meg fog szabadulni a nekem megfelelő időben; és azon kulcsok vezetik majd, amiket én adtam, és többé egyáltalán nem keveredik.

26 Emeljétek fel a szíveteket és örüljetek, közeleg a megváltásotok.

27 Ne félj, kicsi nyáj, tiétek a királyság, míg el nem jövök. Íme, hamar eljövök. Így lesz. Ámen.