Szentírások
A Tan és a szövetségek 3


3. Szakasz

Joseph Smith-nek, a prófétának adott kinyilatkoztatás, 1828 júliusában, a Pennsylvania állambeli Harmony-ban, a Mormon könyve első részéből – amit Lehi könyvének hívtak – lefordított 116 oldalnyi kézirat elvesztésére vonatkozólag. A próféta vonakodva megengedte, hogy ezek az oldalak az ő őrizetéből Martin Harriséba kerüljenek, aki rövid ideig írnokként szolgált nála a Mormon könyve fordításában. A kinyilatkoztatás az Urim és Tummim által adatott (History of the Church, 1:21–23). (Lásd 10. szakasz.)

1–4, Az Úr pályája egy örök körforgás; 5–15, Joseph Smith-nek bűnbánatot kell tartania, különben elveszíti a fordítás ajándékát; 16–20, A Mormon könyve azért kerül elő, hogy megszabadítsa Lehi magját.

1 Isten munkáit, terveit és szándékait nem lehet meghiúsítani, és nem is válhatnak semmivé.

2 Mert Isten nem jár görbe utakon, nem fordul sem jobb kéz felé, sem balra, és nem tér el attól, amit mondott; tehát ösvényei egyenesek, és az ő pályája egy örök körforgás.

3 Emlékezz rá, emlékezz rá, hogy nem Isten munkája az, ami meghiúsul, hanem az emberek munkája.

4 Mert bár kaphat az ember sok kinyilatkoztatást, és hatalmában állhat sok hatalmas cselekedet megtétele, ám ha saját erejével kérkedik, Isten tanácsait pedig semmibe veszi, és saját akaratának és testi vágyainak parancsait követi, akkor el kell buknia, és magára vonja egy igazságos Isten bosszúját.

5 Íme, rád lettek bízva ezek a dolgok, de mily szigorúak voltak parancsolataid! És azokra az ígéretekre is emlékezz, amelyeket arra az esetre kaptál, ha nem hágod át azokat!

6 És íme, milyen gyakran áthágtad Isten parancsolatait és törvényeit, és emberek győzködését követted.

7 Mert íme, nem kellett volna jobban félned az emberektől, mint Istentől. Bár az emberek semmibe veszik Isten tanácsait és megvetik szavait –

8 Neked mégis hűségesnek kellett volna lenned, és ő kinyújtotta volna karját és támogatott volna téged az ellenség minden tüzes nyilával szemben, és mindig veled lett volna a gondok idején.

9 Íme, te Joseph vagy, és kiválasztattál az Úr munkájának végzésére, ám vétek miatt, ha nem vigyázol, el fogsz bukni.

10 De emlékezzél arra, hogy Isten irgalmas; bánd hát meg azt, amit tettél, ami ellenkezett az általam neked adott parancsolattal, és akkor még mindig választva vagy, és ismét el vagy hívva a munkára!

11 Ha ezt nem teszed, akkor ki leszel szolgáltatva, és olyanná válsz, akár a többi ember, és nem lesz több ajándékod.

12 És amikor átadtad azt, aminek lefordításához Isten látást és hatalmat adott neked, szent dolgot adtál gonosz ember kezébe,

13 Aki semmibe vette Isten tanácsait, megszegte az Isten előtt tett legszentebb ígéreteket, és saját ítélőképességére támaszkodott, saját bölcsességével kérkedett.

14 És ez az oka annak, hogy egy időre elveszítetted kiváltságaidat,

15 Mert kezdettől fogva engedted, hogy irányítód tanácsára tapossanak.

16 Mindazonáltal munkám előre halad, mert éppen úgy, ahogyan a zsidók bizonyságtétele által a világ tudomást szerzett egy Szabadítóról, a Szabadító ismerete eljut majd népemhez –

17 És a nefitákhoz, a jákóbitákhoz, a józsefitákhoz és a zorámitákhoz, atyáik bizonyságtétele által –

18 És ez a bizonyságtétel tudomására jut a lámánitáknak, és a lemuelitáknak, és az ismáelitáknak, akik hitetlenségbe süllyedtek, atyáik gonoszsága miatt – akiknek az Úr megengedte testvéreik, a nefiták gonoszságai és utálatosságai miatt azok elpusztítását.

19 És pontosan ebből a célból őriztettek meg ezek a lemezek, amelyek ezeket a feljegyzéseket tartalmazzák, hogy beteljesedhessenek az Úr ígéretei, amelyeket népének tett;

20 És hogy a lámániták eljuthassanak atyáik ismeretéhez, és hogy megismerhessék az Úr ígéreteit, hogy hihessenek az evangéliumban, és Jézus Krisztus érdemeire támaszkodjanak, és az ő nevébe vetett hit által megdicsőüljenek, és bűnbánatuk által megszabadulhassanak. Ámen.