Szentírások
A Tan és a szövetségek 71


71. Szakasz

Joseph Smith prófétának és Sidney Rigdonnak 1831. december 1-én, az Ohio állambeli Hiramben adott kinyilatkoztatás (History of the Church, 1:238–239). A próféta folytatta a Biblia fordítását, Sidney Rigdonnal írnokaként, míg meg nem kapták ezt a kinyilatkoztatást, amikor is ideiglenesen félretették azt, hogy képesek lehessenek az itt kapott utasítás teljesítésére. A testvéreknek el kellett menniük prédikálni annak érdekében, hogy lecsillapítsák a hitehagyó Ezra Booth által írt újságcikkek kiadása eredményeként az egyház ellen kialakult barátságtalan érzelmeket.

1–4, Joseph Smith és Sidney Rigdon elküldetnek, hogy hirdessék az evangéliumot; 5–11, A szentek ellenségei össze fognak zavarodni.

1 Íme, azt mondja az Úr nektek, ifj. Joseph Smith és Sidney Rigdon szolgám, hogy eljött az idő, amikor szükségesnek és tanácsosnak látom, hogy szátokat kinyissátok, hirdetve evangéliumomat, a királyság dolgait, kifejtve annak rejtelmeit a szentírásokból, a Lélek és hatalom azon része szerint, amely megadatik nektek, méghozzá ahogyan én akarom.

2 Bizony mondom nektek, hirdessétek a világnak a környező vidékeken, valamint az egyházban is, egy ideig, méghozzá mindaddig, míg azt nem tudatom veletek.

3 Bizony, ez a küldetés egy időre szól, amelyet megadok nektek.

4 Dolgozzatok tehát a szőlőskertemben. Szólítsátok a földnek lakóit, és tegyetek bizonyságot, és készítsétek elő az utat az eljövendő parancsolatoknak és kinyilatkoztatásoknak.

5 Most, íme, itt a bölcsesség; aki olvas, értse meg és fogadja is be;

6 Mert aki befogadja, még bőségesebben adatik, méghozzá hatalom.

7 Zavarjátok tehát össze az ellenségeiteket; szólítsátok fel őket, hogy találkozzanak veletek, nyilvánosan és magatok közt is; és amennyiben hűségesek vagytok, szégyenük megmutatkozik.

8 Adják tehát elő az Úr elleni erős érveiket.

9 Bizony, így szól az Úr hozzátok – nem boldogul egyetlen olyan fegyver sem, amelyet ellenetek formáltak;

10 És ha bármelyik ember felemeli ellenetek hangját, az általam jónak látott időben el fog pusztulni.

11 Tartsátok be tehát a parancsolataimat; azok igazak és hűek. Így lesz. Ámen.