Szentírások
Ábrahám 2


2. Fejezet

Ábrahám elhagyja Urt, hogy Kánaánba menjen – Jehova megjelenik neki Háránban – Minden evangéliumi áldás megígértetik magjának, és magján keresztül mindenkinek – Elmegy Kánaánba, onnan pedig Egyiptomba.

1 Most az Úristen gyötrelmessé tette az éhínséget Ur földjén, olyannyira, hogy meghalt Hárán, a fivérem; de Tháré, az én atyám, még élt a káldeai Ur földjén.

2 És lőn, hogy én, Ábrahám, feleségül vettem Szárait, Nákhor pedig, fivérem, feleségül vette Milkhaht, aki Hárán leánya volt.

3 Most az Úr így szólt hozzám: Ábrahám, eredj ki a te országodból, és a te nemzetségedből, és a te atyád házából, egy olyan földre, amelyet majd megmutatok neked.

4 Elhagytam tehát a káldeai Ur földjét, hogy Kánaán földjére menjek; és vittem Lótot, fivérem fiát, és az ő feleségét, valamint Szárait, az én feleségemet; és atyám is követett engem arra a földre, amit mi Háránnak neveztünk el.

5 És alábbhagyott az éhínség; és atyám Háránban időzött és ott lakott, mert sok nyáj volt Háránban; és atyám újra bálványimádásához fordult, tehát Háránban maradt.

6 De én, Ábrahám, és Lót, fivérem fia, imádkoztunk az Úrhoz, és az Úr megjelent nekem, és így szólt hozzám: Kelj fel és vidd magaddal Lótot; mert az a szándékom, hogy kivigyelek téged Háránból, és szolgálattevővé tegyelek téged, aki viseli nevemet egy idegen földön, amelyet utánad következő magodnak adok, örök birtokul, ha hallgatnak hangomra.

7 Mert én vagyok az Úr, a te Istened; a mennyben lakom; a Föld az én zsámolyom; kinyújtom kezem a tenger felett, és az engedelmeskedik hangomnak; szekeremmé teszem a szelet és a tüzet; azt mondom a hegyeknek: távozzatok innen – és íme, azonnal, hirtelen elviszi őket a forgószél.

8 Jehova az én nevem, és kezdettől fogva ismerem a véget; feletted lesz tehát a kezem.

9 És nagy nemzetté teszlek téged, és mértéken felül megáldalak téged, és naggyá teszem neved minden nemzet között, és áldás leszel utánad következő magod számára, mert kezeikben minden nemzetnek elviszik ezt az elrendelt szolgálatot és papságot;

10 És megáldom őket a te neved által; mert mindazok, akik befogadják ezt az evangéliumot, a te nevedről neveztetnek, és a te magodhoz számláltatnak, és felkelnek, és atyjukként áldanak téged;

11 És megáldom azokat, akik téged áldanak, és megátkozom azokat, akik téged átkoznak; és tebenned (vagyis a te papságodban) és a te magodban (vagyis a te papságodban), mert én ígéretet teszek neked, hogy ez a jog folytatódik tebenned, valamint utánad következő magodban (ami szó szerinti magot jelent, vagyis a test magját) áldatik majd meg a föld minden családja, méghozzá az evangélium áldásaival, amelyek a szabadulás, méghozzá az örök élet áldásai.

12 Most, miután az Úr visszavonult a hozzám való beszédtől és visszavonta tőlem arcát, azt mondtam a szívemben: Szolgád buzgón keresett téged; most rád találtam;

13 Elküldted angyalod, hogy megmenekítsen engem Elkenah isteneitől, és jól teszem, ha hallgatok hangodra, engedd hát, hogy szolgád felkeljen, és békében távozzon.

14 Így hát én, Ábrahám, elmentem, ahogy azt az Úr megmondta nekem, Lót pedig velem; és én, Ábrahám, hatvankét éves voltam, amikor Háránból elmentem.

15 És vittem Szárait, akit feleségül vettem, amikor a káldeai Urban voltam, valamint Lótot, fivérem fiát, és mind a javainkat, amiket összegyűjtöttünk, valamint a lelkeket, akiket Háránban nyertünk, és eljöttünk a Kánaán földjére vezető úton, és sátrakban laktunk, míg úton voltunk;

16 Az örökkévalóság volt tehát a takarónk, a kősziklánk és a szabadításunk, amint Háránból Jersonon át mentünk, hogy Kánaán földjére érjünk.

17 Most én, Ábrahám, oltárt építettem Jerson földjén, és felajánlást tettem az Úrnak, és imádkoztam, hogy az éhínség forduljon el atyám házától, hogy ne vesszenek el.

18 És Jersonból átmentük azon a földön a Sikhemnek nevezett helyig; ez Móréh sík vidékein helyezkedett el, és addigra már elértük a kananeusok országának határvidékét, és áldozatot ajánlottam fel Moreh síkságán, és buzgón fohászkodtam az Úrhoz, mivel beléptünk ennek a bálványimádó nemzetnek az országába.

19 És az Úr, válaszként imáimra megjelent nekem és így szólt hozzám: A te magodnak fogom adni ezt a földet.

20 És én, Ábrahám, felkeltem az Úrnak épített oltár helyétől, és elmentem onnan a Bétheltől keletre lévő hegyhez, és felvertem ott a sátramat, Béthel nyugatra, Hái keletre; és ott egy másik oltárt építettem az Úrnak, és ismét szólítottam az Úr nevét.

21 És én, Ábrahám, továbbmentem, még mindig dél felé; és ott továbbra is éhínség volt az országban; és én, Ábrahám, arra a következtetésre jutottam, hogy lemegyek Egyiptomba, hogy ott tartózkodjam, mert az éhínség nagyon gyötrelmessé vált.

22 És lőn, hogy amikor közel értem ahhoz, hogy belépjek Egyiptomba, így szólt hozzám az Úr: Íme, Szárai, a te feleséged, tekintetre nagyon szép asszony;

23 Ezért lészen, hogy amikor az egyiptomiak meglátják őt, azt mondják majd: Felesége ő neki; és megölnek téged, őt azonban életben hagyják; ezért figyelj rá, hogy a következőképpen tegyél:

24 Mondja azt az egyiptomiaknak, hogy nővéred ő, és lelked élni fog.

25 És lőn, hogy én, Ábrahám, elmondtam Szárainak, a feleségemnek, mindazt, amit az Úr hozzám szólt – Mondd tehát azt nekik, kérlek, hogy a nővérem vagy, hogy jó dolgom legyen teéretted, és lelkem élni fog miattad.