Egyháztörténet
A Mormon könyve és DNS-kutatások
Kép
DNS-szál

A Mormon könyve és DNS-kutatások

Áttekintés

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza leszögezi, hogy a Mormon könyve olyan szentírásmű, amely a Bibliához hasonlítható. Isten három olyan embercsoport között végzett cselekedeteinek feljegyzését tartalmazza, akik évszázadokkal az európaiak érkezése előtt vándoroltak ki a Közel-Keletről, avagy Nyugat-Ázsiából az amerikai földrészre.1

Bár a Mormon könyve elsődleges célja inkább lelki, mintsem történelmi, felmerült már annak kérdése, hogy vajon az abban leírt vándorlások összeegyeztethetők-e az ősi Amerikára vonatkozó tudományos kutatásokkal. A vita elsősorban a populációgenetika és a DNS-kutatások eredményeinek tükrében bontakozik ki. Egyesek azzal vitatták a Mormon könyvében említett vándorlások megtörténtét, hogy a mai őslakosokban azonosított DNS többsége az Ázsia keleti felén élő populációkkal mutat közeli rokonságot.2

A populációgenetika alapvető elvei azonban az adatok figyelmesebb vizsgálatát teszik szükségessé. A genetika megállapításai – ahogyan minden más tudományé is – feltételesek, és az amerikai földrész őslakosai eredetének teljes megértésééig még sok munka van hátra. Semmit nem tudunk a Mormon könyve-beli népek DNS-éről; még ha azonban ismert lenne is a génprofiljuk, megalapozott tudományos okai vannak annak, hogy a DNS-ük kimutatása még akkor sem lenne feltétlenül lehetséges. Ugyanezen okok miatt a Mormon könyve egyes védelmezőinek DNS-vizsgálatokra alapozott érvei is feltételezések. Röviden: a DNS-vizsgálatok nem alkalmasak arra, hogy akár megerősítsék, akár megcáfolják a Mormon könyve hitelességét.

Az indiánok ősei

Az eddig összegyűlt bizonyítékok arra utalnak, hogy az amerikai őslakosok többsége főleg ázsiai DNS-sel rendelkezik.3 A tudósok elmélete szerint valamikor a Mormon könyvében leírt beszámolók előtti korban az emberek egy viszonylag kisebb csoportja vándorolt Északkelet-Ázsiából az amerikai földrészre egy olyan földnyelven keresztül, amely összekötötte Szibériát Alaszkával.4 A tudósok úgy vélik, hogy ezek az emberek gyorsan benépesítették Észak- és Dél-Amerikát, és valószínűleg ők voltak a mai indiánok elsődleges ősei.5

A Mormon könyve kevés közvetlen tudnivalót tartalmaz a benne foglalt népek és – az esetleg a közelükben élő – más népek interkulturális kapcsolatairól. Következésképpen, az utolsó napi szentek zöme kezdetben azt feltételezte, hogy az olyan közel-keleti vagy nyugat-ázsiai emberek, mint Járed, Lehi, Mulek és az ő kísérőik alkották az amerikai földrészen letelepedettek első vagy legnagyobb – vagy akár kizárólagos – csoportjait. E feltételezésre alapozva a bírálók ragaszkodnak hozzá, hogy a Mormon könyve kizárja egyéb nagy populációk jelenlétét az amerikai földrészen, tehát a közel-keleti DNS-nek könnyen kimutathatónak kellene lennie az őslakosok mostani csoportjaiban.

Maga a Mormon könyve azonban nem állítja, hogy az abban leírt népek lettek volna az általuk lakott földek túlnyomó többségben lévő vagy kizárólagos lakosai. Sőt, a szövegben található kulturális és demográfiai megjegyzések további csoportok jelenlétére utalnak.6 Az 1929. áprilisi általános konferencián Anthony W. Ivins elnök, az Első Elnökség tagja így intett óvatosságra: „Vigyáznunk kell az általunk levont következtetésekkel. A Mormon könyve… nem mondja azt nekünk, hogy előttük [az abban megírt népek előtt] nem volt itt senki. Nem mondja nekünk, hogy nem jöttek utánuk más népek.”7

Úgy tűnik, hogy Joseph Smith nyitott volt a Mormon könyvében nem említett vándorlások elgondolása iránt,8 és az elmúlt évszázad során számos utolsó napi szent vezető és tudós is arra a következtetésre jutott, hogy a Mormon könyve beszámolójával teljes mértékben összeegyeztethető a más, korábban letelepedett populációk jelenléte.9 A Mormon könyve bevezetésének 2006-os frissítése ezt a felfogást tükrözi, amikor kijelenti, hogy a Mormon könyve népei az indiánok „ősei közé” tartoznak.10

Semmit sem tudunk a Mormon könyve-beli népek és utódaik, valamint az amerikai földrész más lakói közötti házasodásokról és genetikai keveredésről, bár a keveredés bizonyos mértékig nyilvánvalónak tűnik még a könyv szövege által lefedett időszakban is.11 Ami világosnak látszik az az, hogy a Mormon könyve-beli népek DNS-e csupán töredékét jelentette az ősi Amerika DNS-állományának. Az, hogy ma megtaláljuk és egyértelműen beazonosítsuk a DNS-üket, valószínűleg többet kíván a populációgenetikától, mint amit az nyújtani képes.

Megérteni a genetikai bizonyítékokat

A genetika alapelveinek rövid áttekintése segít annak megértésében, miként alkalmazzák a tudósok a DNS-t az ősi populációk vizsgálatában. Rávilágít ugyanakkor arra is, hogy milyen nehéz a genetikai vizsgálatokból a Mormon könyvével kapcsolatos következtetéseket levonni.

A DNS, amely egy utasításkészlet az élet felépítéséhez és fenntartásához, majdnem minden emberi sejt magjában megtalálható és 46, kromoszómának nevezett egységbe szerveződik, amelyeket fele-fele arányban öröklünk a szüleinktől. Ezek a kromoszómák mintegy 3,2 milliárd utasítást tartalmaznak. A földön mindenkinek körülbelül 99,9 százalékban azonos a genetikai felépítése, de az apró különbségek ezrei hatalmas változatosságot eredményeznek az emberek között.

A genetikai variációk a genetikusok által véletlenszerű mutációnak nevezett folyamat során jelennek meg. A mutációk olyan hibák, amelyek az ivarsejtek létrejötte során, a DNS másolódásakor lépnek fel. Ezek a mutációk az idők során felhalmozódnak, ahogy nemzedékről nemzedékre öröklődnek, egyedi génprofilokat eredményezve. Az első 22 pár kromoszóma (az autoszómák) öröklődési mintáját a folyamatos keveredés jellemzi: az apa DNS-ének a fele az anya DNS-ének felével párba állva alkotják meg a gyermekük DNS-ét. A 23. kromoszómapár határozza meg a gyermek nemét (ha XY akkor fiú lesz, ha XX, akkor lány). Mivel Y-kromoszómával csak a férfiak rendelkeznek, a fiú utód szinte érintetlenül örökli meg ezt a kromoszómát az apjától.

Az emberi sejtek a mitokondriumnak nevezett sejtszerveikben is tartalmaznak DNS-t. A mitokondriális DNS viszonylag kicsi – mintegy 17 000 utasítást tartalmaz –, és lényegében érintetlenül öröklődik az anyától. Az anya mitokondriális DNS-ét minden gyermeke örökli, de csak a lányai adják azt tovább a következő nemzedéknek.

A mitokondriális DNS volt az első szekvenált DNS-típus, ezáltal pedig az első, amelyet a genetikusok populációk vizsgálatánál alkalmaztak. A technika fejlődésével az autoszomális DNS elemzése lehetővé tette, hogy a genetikusok több genetikai marker kombinálásával folytassanak összetett vizsgálatokat.

A populációgenetikusok arra tesznek kísérletet, hogy mai és ősi DNS-minták felhasználásával visszafejtsék egyes populációk eredetét, vándorlását és kapcsolatait. A rendelkezésre álló adatok vizsgálata által a tudósok a mutációknak a világ különböző térségeire jellemző kombinációit azonosították be. Az ilyen egyedi mitokondriális DNS- vagy Y-kromoszóma profilokat haplocsoportoknak nevezik.12 A tudósok az ábécé betűivel jelölik ezeket a haplocsoportokat.13

Jelenleg a tudományos közmegegyezés úgy tartja, hogy az amerikai őslakosok nagy többsége az Y-kromoszóma C és Q haplocsoportjainak valamely alcsoportjához,14 illetve a mitokondriális DNS A, B, C, D és X haplocsoportjaihoz tartozik, amelyek mindegyike látszólag Kelet-Ázsiából való vándorlás útján érkezett az amerikai földrészre.15 A folyamatban lévő tanulmányok továbbra is olyan új meglátásokat nyújtanak, amelyek mind megkérdőjelezik, mind alátámasztják a korábbi következtetéseket.16 Egy 2014-es tanulmány például arra utal, hogy az amerikai őslakos DNS közel egyharmada származhatott az ősi időkben Európából vagy Nyugat-Ázsiából. E bizonyíték alapján a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy egy bizonyos számú európai vagy nyugat-ázsiai lakos kelet felé vándorolt Ázsián át, egy olyan népcsoporttal keveredve, amely később az amerikai földrészre vándorolt ezer évvel azelőtt, hogy a Mormon könyvben leírt események bekövetkeztek.17

További európai, nyugat-ázsiai és afrikai DNS-markerek is jelen vannak a mai őslakos populációk DNS-ében, azonban nehéz megállapítani, hogy ezeket Kolumbusz előtti vándorlások eredményezték-e (mint amilyenekről például a Mormon könyvében esik szó), vagy abban a genetikai keveredésben gyökereznek, amely az európai hódításokat követte.18 Ez részben amiatt van így, mert a tudósok által az Y-kromoszóma és mitokondriális DNS-markerek keltezéséhez használt „molekuláris óra” nem kellően érzékeny ahhoz, hogy pontosan megállapítsa az olyan vándorlások idejét, amelyek csupán pár száz vagy akár pár ezer éve történtek.19 Ezenfelül, teljes genomok vizsgálatára jelenleg nem áll rendelkezésre molekuláris óra.

A tudósok nem zárják ki az amerikai földrészre irányuló további, kisebb léptékű vándorlások lehetőségét sem.20 Például egy ősi eszkimó Grönlandon fellelt, jó állapotban fennmaradt, 4000 éves maradványainak 2010-es genetikai elemzése nyomán a kutatók arra a feltételezésre jutottak, hogy nemcsak Kelet-Ázsiából történt bevándorlás az amerikai földrészre.21 A tanulmányt részletezve Marcus Feldman, a Stanford Egyetem populációgenetikusa ezt mondta: „Az egyszeri, egyidejű migrációval számoló modellek általában idealizált rendszereknek tekinthetők. […] Kisebb vándorlások akár évezredeken keresztül is folyhattak.”22

Az alapítói hatás

Az egyik ok, amiért nehéz DNS-bizonyítékok alapján a Mormon könyve-beli népekre vonatkozó konkrét következtetéseket levonni az, hogy nem tudunk semmit arról a DNS-ről, amelyet Lehi, Sária, Ismáel és mások magukban hoztak az amerikai földrészre. Még ha a genetikusok rendelkeznének is a mai indiánok között fellelhető DNS teljes adatbázisával, akkor is lehetetlen lenne pontosan meghatározni, hogy mit keressenek. Lehetséges, hogy a Mormon könyvében leírt bevándorló csoportok minden egyes tagja a Közel-Keletre jellemző DNS-sel rendelkezett, de éppen így az is lehetséges, hogy közülük néhányan más térségekre jellemzőbb DNS-t hordoztak. Ebben az esetben a leszármazottaik a családjuk származási helyéhez képest szokatlan génprofilt is örökölhetnek. Ezt a jelenséget alapítói hatásnak nevezzük.

Vegyük Dr. Ugo A. Perego esetét, aki egy utolsó napi szent populációgenetikus. A családtörténetéből kiderül, hogy sokadik nemzedékes olasz, ugyanakkor viszont az apai genetikai vonala az ázsiai/amerikai őslakos C haplocsoport egyik alcsoportjához tartozik. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy valahol az idők folyamán egy Ázsiából Európába irányuló migrációs esemény olyan DNS felbukkanását eredményezte, amely Dr. Perego származási helyét tekintve szokatlan.23 Ha Dr. Perego és a családja meghódítanának egy elszigetelt földrészt, a jövő genetikusai, akik az ő leszármazottainak Y-kromoszómáit vizsgálnák, akár arra a megállapításra is juthatnának, hogy a terület eredeti telepesei nem Olaszországból, hanem Ázsiából jöttek. Ez az elképzelt végkifejlet jól mutatja, hogy egy adott populáció genetikájával kapcsolatos következtetéseket csak a populáció alapítói DNS-ének alapos ismeretében szabad levonni. A Mormon könyve esetében nem állnak rendelkezésre ilyen egyértelmű ismeretek.

Palacknyak-hatás és genetikai sodródás

A bonyodalmak az alapítói hatással még nem érnek véget. Még ha nagyfokú bizonyossággal tudnánk is, hogy a Mormon könyvében megírt bevándorlóknak tipikusan közel-keletinek tekinthető DNS-ük volt, még mindig elég nagy az esély arra, hogy a DNS-markereik nem élték túl az azóta eltelt évszázadokat. A tudósok előtt jól ismertek az olyan tudományos fogalmak, mint a „palacknyak-hatás” és a genetikai sodródás, amelyek gyakran eredményezik azt, hogy egyes genetikai markerek eltűnnek vagy szinte kimutathatatlanná válnak.

Palacknyak-hatás

A palacknyak-hatás a genetikai változatosság elvesztése, amely akkor következik be, amikor egy természeti katasztrófa, járványos betegség, kiterjedt háború vagy egyéb csapások a népesség jelentős részének halálát eredményezik. Az ilyen események súlyosan csökkenthetnek vagy akár teljesen fel is számolhatnak egyes génprofilokat. Ilyen esetekben a populáció, mutáció útján, idővel visszanyerheti a genetikai változatosságot, de a korábban létezett változatosság zöme visszafordíthatatlanul elvész.

Kép
a palacknyak-hatás szemléltetése

A palacknyak-hatás szemléltetése A populáció drámai mértékű csökkenése miatt egyes génprofilok (a képen a sárga, narancs, zöld és lila körök) elvesznek. A későbbi nemzedékek csak a túlélők DNS-ét öröklik.

A Mormon könyve végén megírt katasztrofális háborún túl az amerikai földrész XV–XVI. századi európai meghódítása is az események ilyen pusztító láncolatát indította el. A harcok és a járványok miatt az amerikai őslakosok számos csoportja megsemmisítő populációs veszteségeket szenvedett el.24 Egy molekuláris antropológus megfigyelése szerint a hódítás „az egész amerindián populációt átpréselte egy genetikai palacknyakon”. Hozzátette: „A populációnak ez a csökkenése örökre megváltoztatta a túlélő csoportok génállományát, megnehezítve minden kísérletet a Kolumbusz előtti idők genetikai struktúrájának visszafejtésére a legtöbb újvilági csoport esetében.”25

Genetikai sodródás

A genetikai sodródás a genetikai markerek véletlenszerű események során történő, fokozatos elvesztése, kis populációkban. Ennek szemléltetésére gyakran alkalmazzák a következő egyszerű példát:

Tegyünk egy befőttesüvegbe 20 üveggolyót – 10 pirosat, 10 kéket. Az edény jelképezi a populációt, a golyók pedig annak eltérő génprofilú tagjait. Húzzunk véletlenszerűen golyókat ebből a populációból, jegyezzük fel a színét és tegyük vissza. Mindegyik húzás egy születést jelképez. Húzzunk 20 alkalommal, hogy megkapjuk a populáció egy új nemzedékét. Lehet, hogy a második nemzedékben ugyanannyi lesz mindkét színből, de valószínűbb, hogy az egyikből több lesz.

A harmadik nemzedék kihúzása előtt igazítsuk az üveg tartalmát – a génprofilok új összességét – a feljegyzett arányokhoz. Az újabb és újabb húzások során az eltérő arányok egyre többször eredményezik majd a többségi szín kihúzását. Néhány nemzedék alatt ez a valamelyik szín felé történő „sodródás” szinte biztosan a másik szín eltűnését fogja eredményezni.

Kép
a genetikai sodródás szemléltetése

A genetikai sodródás szemléltetése színes golyókkal.

Ez a kísérlet az örökítőanyag nemzedékeken át történő átörökítését szemlélteti, és megmutatja, miként vezethet a genetikai sodródás egyes génprofilok eltűnéséhez. A sodródás hatása különösen erősen jelentkezik kis létszámú, elszigetelt populációkban, vagy olyan esetekben, amikor egy egyedi génprofillal rendelkező, kis létszámú csoport keveredik egy sokkal nagyobb, eltérő származású csoporttal.

Egy izlandi kutatás, amely genetikai és genealógiai adatokat kapcsolt össze, kimutatta, hogy az ország mai lakosainak többsége a mitokondriális DNS-ét a 300 évvel ezelőtt ott élt embereknek csupán egy kis százalékától örökölte.26 Az akkor élt izlandiak többségének mitokondriális DNS-e egyszerűen nem maradt fenn a sodródás véletlenszerű eseményei során. Elképzelhető, hogy a Mormon könyve-beli népek DNS-ének jelentős része ugyanezen okból szintén nem maradt fenn.

A genetikai sodródás különösen a mitokondriális DNS-re és az Y-kromoszóma DNS-re van hatással, de az autoszomális DNS változatosságának csökkenését is eredményezi. Amikor egy kis populáció egy naggyal keveredik, az autoszomális markereknek a kis populációra jellemző változatait hamar elnyomják vagy legyűrik a nagyobbra jellemzők. A kisebb csoport markerei hamarosan megritkulnak a vegyes populációban, és ki is veszhetnek a fentebb vázolt genetikai sodródás és palacknyak-hatás miatt. Mi több, az autoszomális DNS nemzedékről nemzedékre történő újrakombinálódása új markerkombinációkat hoz létre, amelyekben a domináns genetikai jel az eredetileg nagyobb létszámú populációból származik. Ennek hatására a kisebb csoportot jellemző markerkombinációk annyire felhígulhatnak, hogy nehezen beazonosíthatóvá válnak.

Egy 2008-as, az American Journal of Physical Anthropology kiadványban megjelent dolgozat tömören összegezte ezen erők hatását: „A genetikai sodródás jelentős erő volt [az amerikai őslakosok génállományában], az európaiakkal való érintkezést követő nagy populációs összeomlással együtt pedig megváltoztatta a haplocsoport-gyakoriságokat, és számos haplotípus elvesztéséhez vezetett.”27 Egyes génprofilok teljesen elveszhetnek, más, egykor létező kombinációk pedig annyira felhígulhatnak, hogy megnehezedik a kimutatásuk. Valamely populáció egyedei tehát úgy is állhatnak genealógiai rokonságban egy egyénnel vagy csoporttal, hogy már nem rendelkeznek olyan kimutatható DNS-sel, amely azokat az őseiket jellemezte. Más szóval, előfordulhat, hogy azok az amerikai őslakosok, akiknek a Mormon könyve-beli népek is az őseik közé tartoznak, nem tudnák ezt a kapcsolatot a DNS-ük révén igazolni.28

Összefoglalás

Bármennyire is szeretnék a Mormon könyve bírálói és védelmezői a DNS-vizsgálatok segítségével alátámasztani a nézeteiket, a bizonyítékok egyszerűen elégtelenek ehhez. Semmit sem tudunk a Mormon könyve-beli népek DNS-éről. Ha rendelkezésre állna is ez a tudás, az olyan folyamatok, mint a palacknyak-hatás, a genetikai sodródás, valamint a Kolumbusz utáni idők nyugat-eurázsiai bevándorlása valószínűtlenné teszi, hogy az ilyen DNS ma is kimutatható legyen. Amint azt Dallin H. Oaks elnök, az Első Elnökség tagja megjegyezte: „Álláspontunk szerint a világi bizonyítékok nem képesek sem alátámasztani, sem megcáfolni a Mormon könyve hitelességét.”29

A Mormon könyve lejegyzőit elsősorban a vallási igazságok tolmácsolása és népük lelki örökségének megőrzése foglalkoztatta. Azért imádkoztak, hogy népük többségének megjövendölt pusztulása ellenére a feljegyzéseik megőrzésre kerüljenek, és egy nap majd segítsenek a Jézus Krisztus evangéliuma teljességéről való ismeret visszaállításában. Azt az ígéretet tették mindenkinek, aki „őszinte szívvel, igaz szándékkal, Krisztusba vetett hittel” tanulmányozza a könyvet, hogy Isten „a Szentlélek hatalma által ki fogja nektek nyilvánítani ennek igazságát”.30 Számtalan ember vizsgálta meg már ilyen módon a könyv hitelességét, és a Mormon könyve olyan szent írások köteteként áll előttük, amelynek ereje közelebb hozza őket Jézus Krisztushoz.

Az egyház elismeréssel adózik a cikk tudományos tartalmának összeállításában közreműködő tudósoknak; munkájuk az engedélyükkel kerül felhasználásra.

Eredeti kiadás: 2014. január. Frissítve: 2017. április.

Kapcsolódó témák

  • Evangéliumi kérdések megválaszolása

  • Biblia

  • Mormon könyve

  • A Mormon könyve fordítása

  • Jézus Krisztus

  • Joseph Smith

  • Szentírások

Üzenetek az egyház vezetőitől

Rövidfilmek

Joseph Smith tanításai: A Mormon könyve

Tanulási forrásanyagok

Általános forrásanyagok

“When Lehi’s Party Arrived in the Land, Did They Find Others There?” Journal of Book of Mormon Studies

“DNA and the Book of Mormon: A Phylogenetic Perspective,” Journal of Book of Mormon Studies

“The Book of Mormon and the Origin of Native Americans from a Maternally Inherited DNA Standpoint,” BYU Religious Studies Center

Az egyház elnökeinek tanításai

  1. Lásd a Mormon könyve bevezetése.

  2. Ez az írás az amerikai őslakos és az indián kifejezésekkel összefoglalóan utal Észak- és Dél-Amerika összes bennszülött népére. A DNS-kutatások és általánosságban véve a Mormon könyve közötti további összefüggésekért lásd Ugo A. Perego, “Is Decrypting the Genetic Legacy of America’s Indigenous Populations Key to the Historicity of the Book of Mormon?” Interpreter: A Journal of Mormon Scripture 12 (2014): 237–79; Michael F. Whiting, “DNA and the Book of Mormon: A Phylogenetic Perspective,” Journal of Book of Mormon Studies 12, no. 1 (2003): 24–35; Daniel C. Peterson, ed., The Book of Mormon and DNA Research (Provo, UT: Neal A. Maxwell Institute, 2008).

  3. Antonio Torroni és mások, “Asian Affinities and Continental Radiation of the Four Founding Native American mtDNAs,” American Journal of Human Genetics 53 (1993): 563–90; Alessandro Achilli és mások, “The Phylogeny of the Four Pan-American MtDNA Haplogroups: Implications for Evolutionary and Disease Studies,” PloS ONE 3, no. 3 (Mar. 2008): e1764.

  4. Ugo A. Perego és mások, “Distinctive Paleo-Indian Migration Routes from Beringia Marked by Two Rare mtDNA Haplogroups,” Current Biology 19 (2009): 1–8.

  5. Martin Bodner és mások, “Rapid Coastal Spread of First Americans: Novel Insights from South America’s Southern Cone Mitochondrial Genomes,” Genome Research 22 (2012): 811–20.

  6. John L. Sorenson, “When Lehi’s Party Arrived in the Land, Did They Find Others There?” Journal of Book of Mormon Studies 1, no. 1 (Fall 1992), 1–34. Ezeknek az érveknek a frissebb összefoglalásáért lásd John L. Sorenson, Mormon’s Codex: An Ancient American Book (Provo, UT: Neal A. Maxwell Institute, 2013). Sorenson úgy véli, hogy a könyv szövegében található utalások „kikerülhetetlenné teszik, hogy a nefita feljegyzések időszakában, de valószínűleg a járedita korban is mindvégig jelentős népesség volt a »megígért földön«” (“When Lehi’s Party Arrived,” 34). Bár számos valószínű feltételezés létezik a Mormon könyve eseményeinek földrajzi helyszíneiről, az egyház ez ügyben nem foglal el hivatalos álláspontot, leszámítva azt, hogy az események az amerikai földrészen történtek. See Book of Mormon Seminary Teacher Manual (2012): 196.

  7. Anthony W. Ivins, in Conference Report, Apr. 1929, 15.

  8. “Facts Are Stubborn Things,” Times and Seasons 3 (Sept. 15, 1842): 922. Az írásnál nincs feltüntetve szerző, de a megjelenése idején Joseph Smith volt a főszerkesztő. Lásd még Hugh Nibley, Lehi in the Desert, The World of the Jaredites, There Were Jaredites (Salt Lake City and Provo, UT: Deseret Book and Foundation for Ancient Research and Mormon Studies, 1988): 250.

  9. A témában született kijelentések összegzéséért lásd Matthew Roper, “Nephi’s Neighbors: Book of Mormon Peoples and Pre-Columbian Populations,” FARMS Review 15, no. 2 (2003): 91–128.

  10. Introduction to the Book of Mormon, rev. ed. (New York: Doubleday, 2006). A bevezetés (amely nem része a Mormon könyve szövegének!) korábban úgy fogalmazott, hogy a lámániták voltak „az amerikai indiánok elsődleges ősei”. Még ez az először 1981-ben megjelentetett megfogalmazás is arra utal, hogy jelen voltak mások is. (A Mormon könyve bevezetése, 1981-es kiadás.) A Mormon könyve elején a lámánita szó Lámán és Lemuel leszármazottaira utal (lásd 2 Nefi 5:14 és Jákób 1:13). Több száz évvel később már azokat a népeket nevezi így, akiknek különbözött a politikai vagy vallási hovatartozása a Mormon könyve lemezeit őrzőkétől (lásd Hélamán 11:24 és 4 Nefi 1:20).

  11. John L. Sorenson, “When Lehi’s Party Arrived,” 5–12.

  12. Peter A. Underhill és Toomas Kivisild, “Use of Y Chromosome and Mitochondrial DNA Population Structure in Tracing Human Migrations,” Annual Review of Genetics 41 (2007): 539–64.

  13. A haplocsoportok nevei szabványosított nomenklatúrát követnek, amelyben az ábécé betűi és számok váltakozva követik egymást. Lásd International Society of Genetic Genealogy, “Y-DNA Haplogroup Tree 2014”; és Mannis van Oven and Manfred Kayser M., “Updated Comprehensive Phylogenetic Tree of Global Human Mitochondrial DNA Variation,” Human Mutation 30 (2009), E386-E394.

    Hamarosan átváltasz a http://www.isogg.org/tree és http://www.phylotree.org weboldalakra.

    Elhagyod Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza által fenntartott oldalt. Ezt a harmadik fél weboldalára mutató hivatkozást kizárólag a kényelmed érdekében helyeztük itt el. A hivatkozott oldal saját felhasználási feltételekkel, adatvédelmi szabályzattal és biztonsági gyakorlattal rendelkezik, amelyek eltérnek a mi weboldalunkon alkalmazottaktól. Az adott weboldal ajánlásával vagy hivatkozásának megosztásával nem támogatjuk vagy garantáljuk annak tartalmát, termékeit vagy kínált szolgáltatásait.

  14. Vincenza Battaglia és mások, “The First Peopling of South America: New Evidence from Y-Chromosome Haplogroup Q,” PLoS ONE 8, no. 8 (Aug. 2013): e71390.

  15. Ugo A. Perego és mások, “The Initial Peopling of the Americas: A Growing Number of Founding Mitochondrial Genomes from Beringia,” Genome Research 20 (2010): 1174–79; Jennifer Anne Raff and Deborah A. Bolnick, “Does Mitochondrial Haplogroup X Indicate Ancient Trans-Atlantic Migration to the Americas? A Critical Re-Evaluation,” PaleoAmerica 4, no. 1 (2015): 297–303.

  16. Lásd Rasmus Nielsen és mások, “Tracing the People of the World through Genomics,” Nature 541 (2017): 302–10.

  17. Maanasa Raghavan és mások, “Upper Palaeolithic Siberian Genome Reveals Dual Ancestry of Native Americans,” Nature 505 (2014): 87–91.

  18. Stephen L. Zegura és mások, “High-Resolution SNPs and Microsatellite Haplotypes Point to a Single, Recent Entry of Native American Y Chromosomes into the Americas,” Molecular Biology and Evolution 21, no. 1 (2004): 164–75.

  19. Ez az „óra” azon a megfigyelésen alapul, hogy milyen időbeli gyakorisággal fordulnak elő a véletlenszerű mutációk a DNS-ben. Egy javasolt mitokondriális DNS molekuláris óra példájáért lásd Pedro Soares és mások, “Correcting for Purifying Selection: An Improved Human Mitochondrial Molecular Clock,” American Journal of Human Genetics 84, no. 6 (2009), 740–59.

  20. Alessandro Achilli és mások, “Reconciling Migration Models to the Americas with the Variation of North American Native Mitogenomes,” Proceedings of the National Academy of Sciences 110, no. 35 (2013): 14308–13.

  21. Morten Rasmussen és mások, “Ancient Human Genome Sequence of an Extinct Palaeo-Eskimo,” Nature, Feb. 11, 2010, 757–62. Ezt a feltételezett migrációt mintegy 200 nemzedék választotta volna el az amerikai földrészre irányuló korai vándorlásoktól.

  22. Idézet forrása: Cassandra Brooks, “First Ancient Human Sequenced,” Scientist, Feb. 10, 2010, www.thescientist.com/blog/display/57140. Michael H. Crawford, a Kansasi Egyetem molekuláris antropológusa hasonló megfigyelést tett, miszerint a „bizonyítékok nem zárják ki az amerindián társadalmak és az ázsiai vagy óceániai tengeri utazók valamilyen kis léptékű interkulturális érintkezését” (Michael H. Crawford, The Origins of Native Americans: Evidence from Anthropological Genetics [Cambridge: Cambridge University Press, 1998], 4).

  23. Ugo A. Perego, “Origin of Native Americans,” 186–87.

  24. Az őslakos népesség csökkenésének mértéke a 95%-ot is elérhette. Lásd David S. Jones, “Virgin Soils Revisited,” William and Mary Quarterly 60, no. 4 (Oct. 2003): 703–42.

  25. Michael H. Crawford, Origins of Native Americans, 49–51, 239–41, 260–61.

  26. Agnar Helgason és mások, “A Populationwide Coalescent Analysis of Icelandic Matrilineal and Patrilineal Genealogies: Evidence for a Faster Evolutionary Rate of mtDNA Lineages than Y Chromosomes,” American Journal of Human Genetics 72 (2003): 1370–88.

  27. Beth Alison Schultz Shook és David Glenn Smith, “Using Ancient MtDNA to Reconstruct the Population History of Northeastern North America,” American Journal of Physical Anthropology 137 (2008): 14.

  28. Lásd “How Many Genetic Ancestors Do I Have?” Co-op Lab, Population and Evolutionary Genetics, UC Davis.

    Hamarosan átváltasz a http://gcbias.org weboldalra.

    Elhagyod Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza által fenntartott oldalt. Ezt a harmadik fél weboldalára mutató hivatkozást kizárólag a kényelmed érdekében helyeztük itt el. A hivatkozott oldal saját felhasználási feltételekkel, adatvédelmi szabályzattal és biztonsági gyakorlattal rendelkezik, amelyek eltérnek a mi weboldalunkon alkalmazottaktól. Az adott weboldal ajánlásával vagy hivatkozásának megosztásával nem támogatjuk vagy garantáljuk annak tartalmát, termékeit vagy kínált szolgáltatásait.

  29. Dallin H. Oaks, “The Historicity of the Book of Mormon,” in Paul Y. Hoskisson, ed., Historicity and the Latter-day Saint Scriptures (Provo, UT: Brigham Young University Religious Studies Center, 2001), 239.

  30. Moróni 10:4.