Keresztények-e a mormonok?

A tudósok régóta elismerik, hogy az első keresztényekben egykor kialakult istenkép drámai változáson ment keresztül az évszázadok során. A korai keresztények istenképe sokkal személyesebb, sokkal antropomorfabb és kevésbé elvont volt, mint az, amely az utánuk következő néhány száz év során összeállított hitvallásokból később kibontakozott. A Kr. u. II. században, az apostoli felhatalmazás elvesztését követően megindult fő eszmei változást a keresztény tan és a görög filozófia egyfajta fogalmi összeolvadása idézte elő.³

Az utolsó napi szentek azt vallják, hogy a korai keresztény teológia és a görög filozófia keveredése súlyos hiba volt. Az e folyamat során elveszett tanok közül a legfőbb az Istenség természetére vonatkozott. Az Atyaisten, a Fia, Jézus Krisztus és a Szentlélek igazi természetéről való tudás Joseph Smith próféta által került visszaállításra. Ennek következtében az utolsó napi szentek úgy tartják, hogy az Atyaisten testtel rendelkező lény, ez a hitelv pedig összeegyeztethető azon jellemzőkkel, melyeket számos korai keresztény tulajdonított Istennek.⁴ Az utolsó napi szentek e hitelve eltér az Újszövetség utáni kereszténység hitvallásaitól.

Bármilyen tanbéli különbségek létezzenek is az utolsó napi szentek és más keresztény vallások hívei között, az utolsó napi szentek által az Istenség tagjainak tulajdonított szerepek nagyjából megfelelnek mások erre vonatkozó nézeteinek a keresztény világban. Az utolsó napi szentek abban hisznek, hogy Isten mindenható, mindentudó és a szeretete végtelen, és Jézus Krisztus nevében imádkoznak Őhozzá. Vallási hódolatuk legfőbb tárgyaként ismerik el az Atyát, Úrként és Megváltóként a Fiút, valamint az Atya és a Fiú hírnökeként és kinyilatkoztatójaként a Szent Lelket. Röviden: az utolsó napi szentek nem fogadják el az Újszövetség utáni kereszténység hitvallásait, ám mélységesen támaszkodnak az Istenség minden egyes tagjára a napi vallási odaadásuk és hódolatuk során, amint azt a korai keresztények is tették.

Az utolsó napi szentek keresztény mivolta elleni érvelés egyik további alapvetése az, hogy Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza nem a mai keresztény egyházak hagyományos sorából származik: az utolsó napi szentek nem katolikusok, keleti ortodoxok vagy protestánsok. Az utolsó napi szentek abban hisznek, hogy angyalok Joseph Smithnek történt szolgálattétele által lett az Isten nevében való cselekvés papsági felhatalmazása visszaküldve vagy visszahozva a földre. Ez Jézus Krisztus visszaállított, nem pedig valamiképpen megreformált egyháza. A visszaállított kereszténységbe vetett utolsó napi szent hit segít megmagyarázni, hogy 1830 óta napjainkig miért csatlakozott olyan sok utolsó napi szent más keresztény felekezetekből. Ezek a megtértek nem úgy tekintettek és tekintenek magukra, mint akik elhagyják a keresztény nyájat: egyszerűen csak hálásak, amiért hallhatnak Jézus Krisztus visszaállított egyházáról, és a részeseivé válhatnak annak, amely hitük szerint az Úr evangéliumának teljességét nyújtja – egy lelkileg, szervezetileg és tanbélileg teljesebb és gazdagabb keresztény egyháznak.

A krédói vallás követői gyakran tévesen úgy vélik, hogy az összes keresztény mindig is egyetértett és egyet is kell hogy értsen a hitelvek valamely történelmileg állandó, megbonthatatlanul zárt együttesében. Amint azonban azt számos tudós elismeri, az évszázadok során a keresztények mindig is heves vitát folytattak egymás között a hittudomány és a gyakorlat szinte minden pontjával kapcsolatban, ami keresztény felekezetek sokaságának létrejöttét eredményezte.⁵ Bár Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tana különbözik a sok krédói vallás tanától, a korai kereszténységgel viszont összhangban van. Annak, aki őszintén szereti és követi Krisztust és hódol neki, szabadságában kell hogy álljon kijelenteni a tanról való felfogását a lelkiismerete parancsa szerint, anélkül, hogy nem-kereszténynek bélyegeznék.

Az utolsó napi szentek nem-keresztényként való címkézésekor felhozott harmadik indok a nyílt szentírási kánonba vetett hitükkel kapcsolatos. Azok számára, akik ezt az érvet alkalmazzák, kereszténynek lenni annyit tesz, mint elfogadni a sola scriptura vagyis a Biblia önmagában való elégségességének elvét. Azonban azt állítani, hogy a Biblia Isten egyetlen és végső igéje – konkrétabban: Isten végső, írásba foglalt igéje – nagyobb igényt támaszt a Bibliával szemben, mint maga a Biblia. A Biblia sehol sem hirdeti, hogy Isten összes kinyilatkoztatása egyetlen kötetbe kerülne összegyűjtésre, hogy azután örökre lezárásra kerüljön, és hogy nem lehet majd további szentírás-kinyilatkoztatást kapni.⁶

Mi több, arról sincs meggyőződve minden keresztény egyház, hogy a kereszténység meghatározója mindenképpen egy zárt kánonhoz való ragaszkodás.⁷ Igazság szerint úgy tűnik, hogy a zárt kánon általi kirekesztés érvét szelektíven használják: arra, hogy az utolsó napi szenteket kirekesszék és ne nevezzék keresztényeknek. Nincs a kereszténységnek olyan ága, amely teljes mértékben a bibliai szövegre korlátozná magát a tanbéli döntések meghozatalában és a bibliai tantételek alkalmazásában. A római katolikusok például az egyházi hagyományokhoz és a tanítóhivatalhoz (vagyis a tanítókhoz, köztük a pápához és a zsinatokhoz) fordulnak válaszokért. A protestánsok, különösképpen pedig az evangéliumi közösségek, nyelvészekre és szentírásszakértőkre, valamint az Újszövetség utáni idők zsinataira és hitvallásaira támaszkodnak. Sok keresztény ezeket a zsinatokat és hitvallásokat minden tekintetben éppen annyira kánonnak tekinti, mint magát a Bibliát. A tan megalapozása és a bibliai szövegek megértése céljából az utolsó napi szentek élő prófétákhoz és további szentírásművekhez fordulnak: ezek a Mormon könyve, a Tan és a szövetségek, valamint a Nagyértékű gyöngy.

Az Ó- és Újszövetséggel együtt a Mormon könyve a Jézus Krisztusról való egyértelmű tanúbizonyság támasza. Az egyik szentírásrész kijelenti, hogy a Mormon könyve feljegyzései „erősítik meg [a Biblia] igazságát…; és tudatják minden nemzetséggel, nyelvvel és néppel, hogy Isten Báránya az Örökkévaló Atya Fia és a világ Szabadítója; és hogy minden embernek hozzá kell jönnie, különben nem szabadítható meg”.⁸ A Mormon könyve a maga több mint hatezer szentírásversében közel négyezer alkalommal utal Jézus Krisztusra, száznál is több néven: „Jehova”, „Immánuel”, „Szent Messiás”, „Isten Báránya”, „Izráel Megváltója” és így tovább.⁹ Amint azt a címoldala is hirdeti, a Mormon könyve tényleg „egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról”.

Részben a tanban és lelkiségben megnyilvánuló egyedisége miatt csatlakoznak továbbra is világszerte a megtértek Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához. Ez az egyediség a földre visszállított tudásból, valamint a Szentlélek hatalmából ered, amely jelen van az egyházban – a visszaállított papsági felhatalmazásnak, kulcsoknak, szertartásoknak és Jézus Krisztus evangéliuma teljességének köszönhetően. A visszaállított evangélium gyümölcsei nyilvánvalók a hithű egyháztagok életében.

Miközben Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjai nem kívánják feladni Jézus Krisztus visszaállított egyházának egyediségét, együtt kívánnak munkálkodni más keresztényekkel – és egyéb hitet vallókkal – a társadalom előtt álló számos erkölcsi és családi kihívás felismerésében és orvoslásában. Gazdagítja a keresztény közbeszédet mindaz, amivel az utolsó napi szentek hozzájárulnak. Nincs elfogadható indok a keresztény felekezetek kölcsönös kiközösítésére, amikor soha nem volt még ennyire szükség egységre Jézus Krisztus isteniségének és tanításainak hirdetésében.