Összekötő kapocs

Üzenetem egy olyan élményben gyökerezik, amelyet Susannel 1999 szeptemberében éltünk át. Gordon B. Hinckley elnök ellátogatott a Ricks Főiskolára – amely ma a BYU-Idaho –, hogy felszentelje a frissen befejezett Spencer W. Kimball Épületet. Susannel megtiszteltetésnek vettük, hogy vendégül láthatjuk Hinckley elnököt és feleségét ezen az igen lelki és emlékezetes napon.

Míg Hinckley elnök a kampuszon volt, beszédet mondott a hallgatók, a tantestület és a személyzet számára rendezett áhítaton. Csupán pár méterre ültem az emelvényen az Úr visszaállított egyházának elnökétől, miközben ő átadta az üzenetét. Még ma is, ebben a pillanatban, amikor rátok nézek és hozzátok szólok, élénken él az emlékezetemben a kép Hinckley elnökről, amint a Hart Előadóterem pulpitusánál áll. Emlékszem a tantételekre, amelyeket tanított; a hanghordozására és az arckifejezésére; ahogy arra is, amit a Szentlélek hatalma által tanultam, miközben őt hallgattam.

Kérlek titeket, vegyetek most részt ti is az akkori áhítat egy részén.

„Múlt szombaton és vasárnap az ohiói Columbusban jártunk, és felszenteltünk egy gyönyörű új templomot. A templom és a közeli kápolna mind a hat ülés alkalmával teljesen megtelt. Jelen volt az Úr Lelke; csodás és jelentőségteljes alkalom volt ez, amely során felszentelésre került az egyháztörténelem második temploma Ohio nagyszerű államában.

Elkísért a feleségem és a lányom is, aki az édesanyja segítségére volt. Nagy örömünkre csatlakozott hozzánk St. Louisból az egyik unokánk és két gyermeke is, a mi dédunokáink. […]

Ahogy a minap ott ültem a templomban az ohiói Columbusban, a dédunokáimat figyelve, különös dolog történt velem. Hirtelen ráébredtem, hogy félúton állok: három olyan nemzedék áll mögöttem, akiket ismertem, és három áll előttem. Szívem szó szerint az atyáimhoz fordult, ugyanakkor a leszármazottaim felé is. Magam előtt láttam a nemzedékek láncolatát, mely láncolat igen messzire nyúlik vissza a távoli múltba, amelyről oly keveset tudunk. Most három nemzedéknyire ér mögöttem. Lelki szemeimmel magam elé képzeltem ezt a láncolatot, amely addig a napig töretlen, ragyogó és erős volt. […]

Ahogy ott ültem a templomban, arra gondoltam, hogy magam is egy láncszem vagyok, amely összekapcsol minden múltbéli és minden jövőbeli nemzedéket. Mindent, ami az elmémet, a testemet, a szöveteimet, a végtagjaimat, az ízületeimet és az elmémet illetően megadatott nekem, örökségként kaptam az előttem járóktól. És mindaz, amivel az utódaim rendelkeznek, rajtam keresztül adatott meg nekik. Nem engedhetem meg magamnak, hogy megtörjem ezt a láncot. És az utódaim sem engedhetik meg maguknak, hogy megtörjék ezt a láncot. […]

Bárcsak kellő ékesszólás lenne bennem ahhoz, hogy átadjam nektek, a ma itt összegyűlt fiataloknak, a templomban támadt érzésemet, azt az elsöprő vágyat, hogy se én, se utódaim ne szakítsuk meg soha családunk nemzedékeinek láncolatát!

Azt mondom nektek – a tőlem telhető minden erővel –, hogy ne váljatok gyenge láncszemmé nemzedékeitek láncolatában! Bámulatos örökséggel jöttök erre a földre. Nagyszerű férfiaktól és nőktől származtok: bátor és elszánt férfiaktól, kiváló és nagy hitű asszonyoktól. Soha ne hozzatok szégyent rájuk! Soha ne tegyetek olyasmit, ami meggyengítené a láncolatot, amelynek alapvető részét képezitek.”¹

A nemzedékek láncolatának képe tisztán kirajzolódott az elmémben. Hathatósan élt szívemben a figyelmeztetés, hogy ne váljunk gyenge láncszemmé a nemzedékek láncolatában. Átjárta lelkemet az intés, hogy soha ne tegyünk semmit, ami meggyengítené a nemzedékek láncolatát. Susan és én úgy éreztük, hogy az azon a szeptember délutánon hallott egyszerű és erőteljes tanítások örökre megváltoztatták a házasságunkat, a családunkat és életünk minden vetületét.

Most pedig szeretnék Hinckley elnöknek a nemzedékek láncolatáról szóló tanításaira támaszkodva szólni. Hinckley elnök világosan és nyomatékosan jellemezte, mit ne tegyünk, ami az volt, hogy ne váljunk gyenge láncszemmé a nemzedékek láncolatában. Most arra szeretnék összpontosítani, hogy mit tegyünk, ez pedig az, hogy váljunk összekötő kapoccsá a nemzedékek láncolatában.

A Tan és a szövetségek 128. szakaszának 18. versében azt tanuljuk, „hogy átok sújtja majd a földet, ha nincs valamiféle összekötő kapocs az atyák és a gyermekek között, valamilyen dologban – és vajon mi ez a dolog? A halottakért végzett keresztelés. Mert nélkülük mi nem lehetünk tökéletessé; és ők sem lehetnek tökéletessé nélkülünk. Sem ők, sem mi nem lehetünk tökéletessé azok nélkül, akik szintén az evangéliumban haltak meg; mert szükség van arra az idők teljessége adományozási korszakának bevezetésében, amely adományozási korszak bevezetése most kezdődik, hogy sor kerüljön adományozási korszakok, kulcsok, hatalmak és dicsőségek teljes és tökéletes egységére és összekapcsolására, valamint kinyilatkoztatására, Ádám napjaitól egészen mostanáig.”²

Testvéreim, kérlek titeket, gondolkodjatok el két alapvető kérdésen, melyet ez a szentírás felvet.

Az első: Mit jelent az, hogy összekötő kapocs? Joseph F. Smith elnök ezt tanította: „Össze kell [forrasztani] és össze kell kapcsolni a szülőket a gyermekekkel és a gyermekeket a szülőkkel addig, amíg Isten családjának egész lánca egyetlen lánccá nem forr össze, s amíg mindannyian nem lesznek Isten és az Ő Krisztusa családjának tagjai.”³

A papsági felhatalmazás és kulcsok visszaállítása ebben a végső adományozási korszakban lehetővé teszi mindannyiunk számára, hogy elnyerjük, emlékezetben tartsuk és megbecsüljük mind az egyéni szabadítás, mind pedig a családi felmagasztosulás szertartásait. Illés valóban azért jött el az ígéret szerint, hogy átruházza a papsági kulcsokat és a pecsételő felhatalmazást, amelyek egymáshoz fordítják a szíveket, és összekötő kapcsokat alakítanak ki a nemzedékeken átívelően. Ezekben az utolsó napokban újra vannak a földön felhatalmazott szolgák, akik átadhatják a Szabadító szent áldások miszerint „amit megpecsételsz a földön, az pecsételve lesz a mennyben; és amit megkötsz a földön az én nevemben és szavam által, mondja az Úr, az örökre kötve lesz a mennyekben”⁴.

Így aztán „a templomokban helyettesek által végzett szertartások, kezdve a kereszteléssel, lehetővé teszik egy örök összekötő kapocs létrehozását a nemzedékek között, amely betölti a föld teremtésének célját”⁵.

A második kérdés: Hogyan védi meg az összekötő kapocs a földet attól, hogy átok sújtsa? Joseph Fielding Smith elnök kijelentette: „Itt most nem csupán a halottakért végzett keresztelésről van szó, hanem a szülők összepecsételéséről, valamint a gyermekeknek a szülőkhöz pecsételéséről is, »hogy sor kerüljön adományozási korszakok, kulcsok, hatalmak és dicsőségek teljes és tökéletes egységére és összekapcsolására« a kezdetektől egészen az idők végezetéig. Ha ez [az Illés által visszaállított] pecsételő hatalom nem lenne jelen a földön, akkor zűrzavar uralkodna és rendetlenség venné át a rend helyét azon a napon, amikor az Úr eljön, és ez természetesen nem történhet meg, hiszen Isten királyságában minden dolgot tökéletes törvény kormányoz és irányít.”⁶

Miért kerülne átok alá a föld? „Egyszerűen azért, mert ha nincsen egy összekötő kapocs az atyák és a fiak között – amely a halottakért végzett munka –, akkor mindegyikünket [elutasítanának]; Isten egész munkája kudarcot [vallana] és teljességgel elpusztul[na]. […] E [pecsételő] hatalom visszaállítása az a kovász [vagyis igazlelkű hatás], mely megmenti a földet attól, hogy Jézus Krisztus eljövetelekor teljesen elpusztuljon.”⁷

Ezek az alapvető evangéliumi igazságok segítenek nekünk megérteni, miért van az, hogy „a férfi és nő közötti házasságot Isten rendelte el, és a család központi szerepet játszik a Teremtő gyermekeinek örökkévaló rendeltetésére vonatkozó tervében”⁸.

Vannak köztetek olyanok is, akik mély fájdalmat éltek meg bántalmazó vagy zavartan működő családi kapcsolatokban, emiatt pedig kevéssé vágytok arra, hogy hozzá legyetek kapcsolva azokhoz, akik ilyen szívfájdalmat és szenvedést mértek rátok.

Kérlek, jól figyeljetek ide: az örökkévaló családi kapcsokat csakis a papsági felhatalmazás és a személyes igazlelkűség kovácsolja össze! Bármilyen rossz dolgok történtek is a családotokban, én bizonyságomat teszem és megígérem nektek, hogy az Úr Jézus Krisztus a forrása annak a gyógyulásnak, megújulásnak és helyreállításnak, amelyre szükségetek van.

Bár viszontagságaitok estéjét bánat járhatta át, Megváltónk és Szabadítónk révén lehetővé vált új életetek reggelén azonban öröm virradhat.⁹

A Tizenkét Apostol Kvórumában a jelentős ügyekről folytatott megbeszélések során Boyd K. Packer elnök gyakran tette fel ezt a kérdést: „És akkor most?” Így értelmeztem a kérdését: „Tehát akkor milyen lelkileg jelentős változást fog előidézni az egyháztagok életében ez az elgondolás, javaslat vagy intézkedés? Valóban megáldja majd azokat, akiket szolgálunk?” Lényegében arra kért minket, hogy mérjük fel, milyen értékkel és hatással jár majd az, amiről épp tanácskozunk. Számomra az „és akkor most?” kérdés leginkább akkor bizonyul hasznosnak, amikor igyekszem megfelelő mederben tartani egy adott témáról a gondolataimat, és meghatározni, mi számít leginkább.

Így aztán most ti is feltehetitek a kérdést: „Bednar testvér, mi a mai üzenet »és akkor most?« vetülete?” Úgy hiszem, a válasz három olyan kérdésben keresendő, amely talán felmerült néhányatokban épp most.

Sok olyan fiatal nő és férfi vesz részt ezen az áhítaton, akik elsőnemzedékes tagjai Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának. Meghallgattátok és befogadtátok Jézus Krisztus visszaállított evangéliumának üzenetét; megkeresztelkedtetek és konfirmáltatok a megfelelő papsági felhatalmazás által; jelenleg pedig Krisztusba vetett szilárd hittel törekedtek előre. Legyetek akár friss, akár régi megtértek, ti jelentitek az egyház éltető erejét, valamint jelenlegi és eljövendő családotok szabadítását. Ti vagytok az első láncszemek nemzedékeitek láncolatában.

Mégis lehet, hogy ez a kérdés motoszkál az elmétekben: „Egyetlen egyháztagként a családomban, és úgy, hogy szüleimtől és testvéreimtől heves ellenkezést tapasztalok, hogyan válhatnék erős összekötő kapoccsá?”

Mikor történeteket olvastok és hallotok ezen adományozási korszak első úttörőiről, akik üldöztetést szenvedtek el, mindenféle fizikai nehézséget álltak ki, és gyalogszerrel keltek át a fennsíkon, hogy letelepedjenek a Sóstó-völgyben, talán eltűnődtök, hogy ti meg tudtátok-e volna tenni ugyanezt. Sokan azonban éppen ezt teszitek! Talán a kihívások, melyekkel ma szembenéztek, természetüknél és jellegüknél fogva mások, mint az egykori pioníroké, a visszaállított igazsággal szembeni ellenállás azonban ma is ugyanolyan, sőt, egyre fokozódik.

1986 áprilisában elhunyt egy közép-ghánai törzs főnöke. A temetési előkészületekben segédkezett a törzsfőnök féltestvére, Fred Antwi is, aki egy évvel azelőtt keresztelkedett meg és konfirmált Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaként. Fred nem tudott a törzsfő húga, az anyakirálynő által kovácsolt tervekről, miszerint Fred lesz az új törzsfőnök.

A temetés előtti estén az egyik családtag egy bizalmas beszélgetés során ezt kérdezte Fredtől: „Tudod, milyen tervei vannak veled a családnak?” Fred így felelt: „Nem, amíg fel nem tárják előttem.” A családtag ekkor ezt mondta neki: „Te leszel az új törzsfőnök.” Fred meglepődött, és határozottan kijelentette: „Lehetetlen! A vallásom nem fogja engedni.”

Hatalmas megtiszteltetés törzsfőnökként szolgálni. A törzsfőnök az általános vezető a falvai felett, és amikor ő szól, az emberek megteszik, amit mond. A főnök anyagi támogatásban részesül, és megkap bármit, amire úgy érzi, szüksége van. Fred épp gyülekezeti elnökként szolgált, amikor tudomására jutott a törzsfőnökké válás lehetősége, és egyszerűen nem volt hajlandó olyan törzsi rituálékban részt venni, amelyek ellenkeznek a Szabadító evangéliumának tantételeivel.

Hadd idézzem most Fred saját reakcióját nővére megdöbbentő bejelentésére. „Még aznap este autóba ültem, és meglátogattam törzsünk egyik vénjét egy közeli faluban. Beszélni akartam vele a hírről, amiről épp akkor értesültem. Ennyit mondott: »Tudok a tervről, és semmit se tehetek, amivel segíthetnék elkerülni, hogy te legyél a törzsfőnök.«”

Fred erre így felelt: „Tudod, hogy keresztény vagyok, és a vallásom nem fogja megengedni, hogy törzsfőnök legyek, mert az sok olyan kötelességgel jár, amelynek én nem vagyok hajlandó eleget tenni.” A törzs vénje így válaszolt: „Nos, akkor menj vissza a vezetőidhez, és mondd el nekik, hogy keresztény vagy, és nem lehetsz törzsfőnök.” Fred ezt mondta: „Vissza is mentem, hogy közöljem ezt a vezetőkkel, de meg se hallották a szavaimat.”

Fred így folytatta: „Féltestvérem [az előző törzsfőnök] temetését éjfélkor tartották; a többi családtag autója mögött haladtam a saját kocsimban. Úton a temetésre, egy útkereszteződéshez érve, ahelyett, hogy a többiek után balra fordultam volna, jobbra kanyarodtam a Cape Coast felé vezető útra, és rátapostam a gázra.”

Ezután fél évig Frednek semmi kapcsolata nem volt a tágabb családdal. Később megtudta, hogy ha elment volna a temetésre, kinevezték volna a törzsfőnök utódjának, és ezzel igen nehéz helyzetbe került volna. Azt is megtudta, hogy unokaöccsét, az anyakirálynő fiát nevezték ki az új törzsfőnek.

Amikor Fred jobbra kanyarodott Cape Coast irányába, azzal megerősítette nemzedékei láncolatának első láncszemét. A visszaállított evangélium tanáról és tantételeiről való szilárd bizonyságával Fred életútja csodálatos módokon változott meg. Feleségével ők lettek az első teljes idejű misszionáriusok Nyugat-Afrikában, akiket a Ghánai templomba jelöltek ki szolgálatra. Jelenleg Fred a Ghánai Accra templom elnökségében szolgál tanácsosként, felesége pedig a vezetőnővér segédje.

A Szabadító visszaállított egyházának új megtértjeként Fred áldást és erőt kapott ahhoz, hogy legyőzze a családtagjaitól, barátaitól és ismerőseitől jövő hatalmas kihívást. Antwi testvér és nővér szorgalmasan tanították gyermekeiknek Jézus Krisztus evangéliumát, és megalapították családjukban az igazlelkűség mintáit, melyek átívelnek a nemzedékeken. Éppen úgy, ahogy minden Freddel és a feleségével kezdődött, így van ez veletek is!

Azt mondom nektek, az egyház elsőnemzedékes tagjainak: minden veletek kezdődik! Ti vagytok az úttörők mind az elődeitek, mind pedig az utódaitok számára. Az elhunyt családtagok, akik előttetek járnak nemzedékeitek láncolatában, a segítségetekért imádkoznak, az utánatok jövők pedig számítanak a hithűségetekre. Igenis megvan bennetek az erő, hogy törhetetlen láncszemek legyetek. Ne feledjétek: minden veletek kezdődik. És az Úr segítségével sikerrel fogtok járni.

Lehet, hogy néhányatok ezen tűnődik: „Hogyan remélhetem, hogy örökkévaló családot hozzak létre, amikor soha nem éltem erős utolsó napi szent otthonban?” Talán segítségetekre lehet néhány meglátás a saját tapasztalataim alapján.

Nemzedéki láncolataim meglehetősen különböznek anyai és apai ágon. Édesanyám láncában ötödik generációs egyháztag vagyok. Elődei Angliában és Svájcban csatlakoztak az egyházhoz a visszaállítás legkorábbi napjaiban. Így aztán édesanyám vonalán hithű nemzedékek hosszú láncolatában vagyok egy láncszem.

Édesapám láncában első generációs egyháztag vagyok. Mivel édesapám csak életének egy későbbi időszakában csatlakozott az egyházhoz, a bátyám és én voltunk az első Bednarok, akik megkapták a papságot. Családomból én voltam az első, aki teljes idejű misszionáriusként szolgált. Így hát sokatokhoz hasonlóan én vagyok az első evangéliumi láncszem a Bednar nemzedékek láncolatában.

Apám jóravaló, odaadó, keményen dolgozó ember volt. Szeretem őt, és sokat tanultam mellette dolgozva, ami segített azzá válnom, aki ma vagyok. Édesanyám megtanított imádkozni és megbecsülni a szentírásokat. Szeretem őt, és nagyra értékelem a hit lángját, amelyet ő lobbantott fel bennem. Érdekes módon azonban nem emlékszem, hogy valaha is családként közösen imádkoztunk volna, vagy együtt tanulmányoztuk volna a szentírásokat, vagy családi estet tartottunk volna. Édesanyámmal imádkoztam és olvastam a Mormon könyvét, de soha nem tettük ezeket együtt az egész családdal.

Az Úr segítségével képesek vagytok örökkévaló családot létrehozni még akkor is, ha nem olyan utolsó napi szent családból származtok, amilyen olykor a Liahóna vagy az Ensign folyóirat címlapján látható. Kérlek, mindig emlékezzetek erre: minden veletek kezdődik!

A tény, hogy gyermekként nem tapasztaltam igazlelkű mintákat az otthonomban, pontosan ez ébresztett bennem erős vágyat arra, hogy Susannel szorgosan munkálkodva ügyeljünk arra, hogy az ilyen minták mindig jelen legyenek a közösen létrehozott otthonunkban. Amikor együtt tanácskoztunk és imáinkban segítségért fohászkodtunk, sugalmazásban és áldásokban volt részünk, hogy segíthessünk gyermekeinknek elsajátítani a Szabadító visszaállított evangéliumának tantételeit. Kétségtelenül nem voltunk tökéletes szülők, de megkaptuk a szükséges lelki ajándékokat, és erőt nyertünk az Úr által¹⁰.

Ti és én nem vergődünk a múltbéli tapasztalataink csapdájában. Nem vagyunk teljességgel a jelen körülményeink áldozatai vagy környezetünk rabjai. A Szentlélek mindannyiunknak meg fogja tanítani, mit tegyünk – ideértve a családi igazlelkűség olyan mintáit is, amelyeket korábban nem gyakoroltunk. Ez mind veletek kezdődik! És az Úr segítségével sikerrel fogtok járni.

Vannak köztetek, akiknek összetört a szíve olyan családtagok vagy köztiszteletben álló vezetők miatt, akik nem tartották meg szent házassági szövetségeiket. Lehet, hogy felmerül bennetek a kérdés: „Ha a szüleim vagy más ismerős házaspárok a templomi pecsételés ellenére kudarcot vallottak a házasságukban, akkor hogyan remélhetem, hogy az én házasságom örökké fog tartani?”

Azt mondom nektek, akik megtapasztaltátok családotokban a válással járó szívfájdalmat vagy a bizalom elvesztésének gyötrelmét, kérlek, emlékezzetek arra, hogy megint csak minden veletek kezdődik! Lehet, hogy megtört a nemzedékeitek láncolatának egyik láncszeme, de a többi igazlelkű láncszem és a lánc többi része attól még örökkévalóan fontos. Megerősíthetitek a láncotokat, sőt, talán még a széttört láncszemek helyreállítását is elősegíthetitek. Ez a munka egyénről egyénre lesz elvégezve.

Isten fiai és leányai vagyunk. Az Atya örök boldogságterve szerint felruháztattunk az erkölcsi önrendelkezés ajándékával, és megadatott nekünk a cselekvés lehetősége. Nem puszta tárgyak vagyunk, hogy velünk cselekedjenek. Önrendelkezők vagyunk, és buzgón kell munkálkodnunk sok igazlelkűség véghezvitelén.¹¹

A megelégedést nyújtó, boldog házasság nem magától terem, hanem egy szövetségeit megtartó férfi és nő hozza létre. Attól tartok, néhányatok talán vég nélkül kutat olyasmi után, ami nem is létezik. Nincsen tökéletes lehetséges házastárs, aki megóvhat titeket minden érzelmi fájdalomtól és lelki gyötrelemtől. Az Úr erejével azonban az önrendelkező, hithű férfi és nő együtt létrehozhatja azt a megelégedést nyújtó házasságot és örökkévaló családot, amelyben reménykednek és amely iránt vágyakoznak.

Önzetlen szolgálatot nyújtani a házasságban türelmet és kitartást kíván egy olyan világban, amely szüntelenül az énközpontúságot és az önzést szorgalmazza. De minden veletek kezdődik, amikor a Szabadítóba vetett hittel cselekedtek és törekedtek előre, állandóan mennyei segítséget kérve, és igazlelkűen gyakorolva erkölcsi önrendelkezéseteket. Az Úr segítségével képesek lesztek rá.

Fivéreim és nőtestvéreim, lelkem minden erejével kérlek benneteket, hogy váljatok összekötő kapoccsá nemzedékeitek láncolatában!

Az összekötő kapoccsá válás folyamata azzal kezdődik, hogy megteszitek azokat az egyszerű dolgokat, mint a Call házaspár, akik megtartották szent szövetségeiket, és megtanították gyermekeiknek azt, hogy ültessék át az életükbe és szeressék Jézus Krisztus visszaállított evangéliumát.

Az összekötő kapoccsá válás azzal kezdődik, hogy megvan a bátorságotok és a Szabadítóba vetett hitetek ahhoz, hogy jobbra kanyarodjatok, ahogyan azt Antwi testvér tette.

Az összekötő kapoccsá válás azzal kezdődik, hogy bíztok abban, hogy a Szentlélek megtanít nektek mindent, és megvilágítja az utatokat, még akkor is, ha nem tudjátok pontosan előre, merre kell mennetek és mit kell tennetek.

Az összekötő kapoccsá válás azzal kezdődik, hogy szorgalmasan és bátran kiűzitek magatok közül a sötétséget¹², és erősen álltok az utolsó napok csábító gonoszságai közepette.

Apostoli áldást adok rátok, méghozzá azt, hogy a Szentlélek hatalma által még teljesebb mértékben megértsétek, milyen fontos helyen álltok a nemzedékek láncolatában. Tudom, hogy áldásokat és erőt kaptok majd, miközben igyekeztek erős összekötő kapoccsá válni. És megígérem nektek, hogy az Úr segítségével képesek lesztek rá!

Örömmel teszem bizonyságomat arról, hogy Jézus Krisztus az élő Isten élő Fia. Tudom, hogy Ő él; tudom, hogy feltámadt, és tudom, hogy egyenként ismer és szeret minket. Bizonyságot teszek arról, hogy visszaállíttattak a földre ezekben az utolsó napokban a papság felhatalmazása és kulcsai, melyek összekötnek a földön és a mennyben is. És tudom azt is, hogy amikor követjük az Atya örök tervét, akkor boldogok leszünk ebben az életben, családunk pedig örökké együtt lehet. Erről teszek tanúbizonyságot az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.