Szentírások
3 Nefi 16


16. Fejezet

Jézus másokat is meg fog látogatni Izráel elveszett juhai közül – Az utolsó napokban az evangélium eljut a nemzsidókhoz, majd Izráel házához – Az Úr népe majd szemtől szembe látja, amikor ismét elhozza Siont. Mintegy Kr.u. 34.

1 És bizony, bizony mondom nektek, hogy vannak még más juhaim is, melyek nem ezen a földön vannak, és nem is Jeruzsálem földjén, és még csak azon föld környékén sem, ahol eddig szolgálni voltam.

2 Mert akikről beszélek, azok még nem hallották hangomat; azoknak még soha nem is nyilvánítottam ki magamat.

3 De az Atyától parancsolatot kaptam, hogy menjek el hozzájuk, és hogy hallják a hangomat, és számláltassanak a juhaim közé, hogy lehessen egy nyáj és egy pásztor; elmegyek tehát, hogy megmutassam magam nekik.

4 És megparancsolom nektek, hogy miután elmentem, írjátok le ezeket a beszédeket, hogy ha úgy lészen, hogy népem Jeruzsálemben, akik láttak engem és velem voltak elrendelt szolgálatom idején, nem kérik az Atyától az én nevemben, hogy a Szentlélek által tudhassanak rólatok és a többi törzsekről, akiket nem ismernek, akkor ezek a beszédek, amiket leírtok, meg legyenek őrizve és ki legyenek nyilvánítva a nemzsidóknak, hogy a nemzsidók teljessége által a Jeruzsálembeliek magjának maradékát, akik hitetlenségük miatt szét lesznek szórva a föld színén, be lehessen hozni, vagyis el lehessen vezetni az én ismeretemhez, Megváltójuk ismeretéhez.

5 És akkor gyűjtöm majd össze őket a föld négy szegletéből; és akkor teljesítem majd be a szövetséget, melyet Izráel házának népével kötött az Atya.

6 És áldottak a nemzsidók, mert hisznek bennem, a Szentlélekben és az által, mely bizonyságot tesz nekik rólam és az Atyáról.

7 Íme, belém vetett hitük miatt, mondja az Atya, és hitetlenséged miatt, Ó Izráel háza, az utolsó napon a nemzsidókhoz jön majd el az igazság, és így velük ismertetik majd meg ezen dolgok teljességét.

8 De jaj a hitetlen nemzsidóknak, mondja az Atya – mert bár eljöttek ezen föld színére, és szétszórták Izráel házából való népemet; és ki lett taszítva közülük népem, mely Izráel házából való, és lábuk alá taposták őket;

9 És az Atya irgalmassága miatt a nemzsidók iránt, valamint az Atya ítéletei miatt népemen, akik Izráel házából valók, bizony, bizony mondom nektek, hogy mindezek után, és miután meghagytam, hogy verjék, és gyötörjék, és öljék, és vessék ki közülük népemet, akik Izráel házából valók, és utálják őket, és legyenek gúny és csúfolódás tárgyai közöttük –

10 És azt parancsolta az Atya, hogy így szóljak hozzátok: Azon a napon, amikor a nemzsidók bűnt követnek el evangéliumom ellen, és elutasítják evangéliumom teljességét, és minden nemzet fölé emelkednek szívük kevélységében, és az egész föld minden népe fölé, és mindenféle hazugsággal, és megtévesztéssel, és álnoksággal, és mindenféle képmutatással, és gyilkossággal, és papi mesterkedésekkel, és paráznaságokkal és titkos utálatosságokkal lesznek tele; és ha megteszik mindezen dolgokat, és elutasítják evangéliumom teljességét, akkor íme, azt mondja az Atya: Elviszem közülük evangéliumom teljességét.

11 És akkor fogok megemlékezni a szövetségről, melyet népemmel kötöttem, Ó Izráel háza, és elviszem hozzájuk az evangéliumomat.

12 És meg fogom mutatni neked, Ó Izráel háza, hogy a nemzsidóknak nem lesz hatalmuk feletted; de én megemlékezem a veled kötött szövetségről, Ó Izráel háza, és el fogsz jutni evangéliumom teljességének az ismeretéhez.

13 Ám ha a nemzsidók bűnbánatot tartanak és visszajönnek hozzám, mondja az Atya, akkor íme, népem közé számláltatnak majd, Ó Izráel háza.

14 És nem fogom engedni, hogy Izráel házából való népem átvonuljon rajtuk és letiporja őket, mondja az Atya.

15 De ha nem fordulnak oda hozzám, és nem hallgatnak a szavamra, akkor megengedem nekik, igen, megengedem népemnek, Ó Izráel háza, hogy átvonuljanak rajtuk és letiporják őket, és akkor olyanok lesznek, mint az ízét vesztett só, amely aztán már semmire sem jó, csak arra, hogy kivesse és lába alá tapossa népem, Ó Izráel háza.

16 Bizony, bizony mondom nektek, azt parancsolta nekem az Atya, hogy ezt a földet ennek a népnek adjam örökségül.

17 És akkor teljesednek be majd Ésaiás próféta szavai, melyek azt mondják:

18 A te őrállóid felemelik szavukat; egy szóval, együtt énekelnek; mert szemtől szembe látják, amikor az Úr ismét elhozza Siont.

19 Törjetek ki örömben; énekeljetek együtt Jeruzsálemnek elhagyatott helyei; mert az Úr megvigasztalta népét, megváltotta Jeruzsálemet.

20 Az Úr minden nemzet szeme előtt felfedte szent karját, és a föld szélei mind látni fogják az isteni szabadítást.