Hatalom a papságban

Amint az úrvacsorai gyűlésen a gyermekek boldogan énekelték A szeretet szól című elemis éneket, mindenki egyetértően mosolygott. Egy ötgyermekes, bátor anyuka figyelmesen hallgatta a második versszakot: „Az otthonom oly áldott hely, itt van a papság szent ereje…”¹. Szomorúan arra gondolt: „Az én gyermekeim sohasem ismertek ilyen otthont.”²

Ennek a hithű asszonynak és mindenkinek az az üzenetem, hogy körülményeinktől függetlenül áldást hozhat otthonunkra „a papság szent ereje”.

Olykor túlságosan is a férfiakhoz kötjük a papság hatalmát az egyházban. A papság Isten hatalma és felhatalmazása, amely mindenki – férfiak, nők és gyermekek – szabadítására és megáldására adatott.

Egy férfi elhúzhatja ugyan a függönyt, hogy a meleg napfény beáradjon a szobába, de ettől még sem a nap, sem a világosság, sem az általa biztosított melegség nem lesz az ő tulajdona. A papság áldásai sokkal hatalmasabbak annál a személynél, akit arra kértek, hogy ezt az ajándékot kezelje.

A papság áldásainak, hatalmának és ígéreteinek elnyerése ebben az életben és a következőben is, a halandóság legnagyszerűbb lehetőségeinek és felelősségeinek egyike. Amikor érdemesek vagyunk, a papság szertartásai gazdagítják életünket a földön, és felkészítenek bennünket az előttünk lévő világ pompás ígéreteire. Az Úr azt mondta, hogy a szertartásokban „megnyilvánul az isteniség hatalma”³.

Isten különleges áldásokat tartogat minden érdemes embernek, aki megkeresztelkedik, befogadja a Szentlelket, és rendszeresen részesül az úrvacsorából. A templom további világosságot és erőt nyújt, az örök élet ígéretével együtt.⁴

Minden szertartás arra szólít bennünket, hogy növeljük hitünket Jézus Krisztusban, valamint kössünk szövetséget Istennel, és tartsuk is be azt. Amikor betartjuk ezeket a szent szövetségeket, papsági hatalmat és áldásokat kapunk.

Hát nem érezzük a papság hatalmát a saját életünkben, és nem látjuk-e azt a szövetségeket betartó egyháztagok körében? Látjuk az új megtérteken, amint kilépnek a keresztelés vizéből a bűnbocsánat és a tisztaság érzésével. Látjuk, hogy gyermekeink és fiataljaink egyre érzékenyebbek a Szentlélek késztetéseire és iránymutatására. Látjuk, hogy a templom szertartásai az erő és a világosság fáklyái lesznek az igazlelkű férfiak és nők számára szerte a világon.

Az elmúlt hónapban láttam, ahogyan egy fiatal pár elképesztő erőt merít a templom pecsételési ígéreteiből, amikor becses kisfiuk csupán egy hetet élt a születése után. A papság szertartásain keresztül ez a fiatal pár, ahogyan közülünk mindenki, vigaszt, erőt, védelmet, békét és örökkévaló ígéreteket kap.⁵

Néhányan őszintén feltehetik a kérdést: „Ha a papság hatalma és áldásai mindenki számára elérhetőek, akkor a papsági szertartásokat miért férfiak végzik?”

Amikor egy angyal megkérdezte Nefit, hogy „ismered Isten leereszkedését?”, Nefi őszintén válaszolta: „Tudom, hogy szereti gyermekeit; de nem ismerem minden dolognak a jelentését.”⁶

Amikor a papságról beszélünk, sok minden van, amit tudunk.

Tudjuk, hogy Isten minden gyermekét szereti, és hogy Ő nem személyválogató. „Senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön, …férfit és nőt…, mindegyik egyforma Istennek…”⁷

Amilyen biztosan tudjuk, hogy Isten szeretete „egyforma” a fiai és leányai iránt, ugyanúgy tudjuk, hogy Ő nem teremtette a férfiakat és a nőket teljesen egyformának. Tudjuk, hogy a nemünk alapvető jellemvonása a halandó és az örökkévaló azonosságunknak, valamint rendeltetésünknek. Mindkét nem szent felelősségeket kapott.⁸

Tudjuk, hogy az Úr a kezdetektől fogva leszögezte, hogyan éljünk az Ő papságával. „A papság először Ádámnak adatott.”⁹ Noé, Ábrahám és Mózes mind végeztek papsági szertartásokat. Jézus Krisztus a Nagy Főpap volt és ma is az. Apostolokat hívott el. „Nem ti választottatok engem – mondta –, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket.”¹⁰ Napjainkban Isten mennyei hírnököket küldött. Keresztelő János, Péter, Jakab és János állították vissza a papságot a földre, Joseph Smith prófétán keresztül.¹¹ Ez az a mód, ahogyan Mennyei Atyánk használta az Ő papságát.¹²

Tudjuk, hogy a szent papság hatalma nem a hittől, a Szentlélektől és a lelki ajándékoktól függetlenül működik. A szentírások óva intenek: „[N]e tagadjátok Isten ajándékait, mert sok van ezekből; […] És különbözőképpen adatnak ezek az ajándékok; de mindegyikben ugyanaz az Isten munkálkodik.”¹³

Tudjuk, hogy az érdemesség központi szerepet játszik a papsági szertartások elvégzésében és elnyerésében. Linda K. Burton nőtestvér, a Segítőegylet általános elnöke azt mondta: „Az igazlelkűség jogosít fel arra, …hogy meghívjuk a papság hatalmát az életünkbe.”¹⁴

Nézzétek csak meg például, micsoda járványként söpör végig a pornográfia a világon! Az Úr érdemességre vonatkozó normája nem tesz engedményt a pornográfiával kapcsolatban a papság szertartásait végzők esetében. A Szabadító azt mondta:

„Tartsatok bűnbánatot mind a… titkos utálatosságaitoktól.”¹⁵

„A test lámpása a szem. Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz.”¹⁶

„Valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.”¹⁷

Ha érdemtelenül áldjuk meg vagy osztjuk ki az úrvacsorát, áldjuk meg a betegeket vagy veszünk részt papsági szertartásokban, azzal – David A. Bednar elder szavaival élve – Isten nevét vesszük hiába a szánkra.¹⁸ Ha valaki nem érdemes, nem szabad részt vennie a papsági szertartásokban, hanem imádságos lélekkel meg kell keresnie a püspökét, első lépésként a bűnbánat és a parancsolatokhoz való visszatérés útján.

Tudjuk még azt is, hogy bőségesek a papság áldásai az olyan családokban, ahol az igazlelkű anya és apa egységben irányítják gyermekeiket. Azt is tudjuk azonban, hogy Isten készségesen biztosítja ugyanezen áldásokat azoknak is, akik sokféle egyéb helyzetben élnek.¹⁹

Egy édesanya, aki egyedül viseli a családjáról való lelki és fizikai gondoskodás terhét, elmondta, hogy nagy alázatot kíván tőle az, hogy a házitanítókat elhívja, hogy áldást adjanak az egyik gyermekének. Azonban jó meglátással azt is hozzátette, hogy a házitanítóktól legalább ekkora alázat szükségeltetik ahhoz, hogy felkészüljenek a gyermeke megáldására.²⁰

Tudjuk, hogy a papság kulcsai – melyeket az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma tagjai viselnek – irányítják az Úr munkáját a földön. Meghatározott papsági kulcsokat ruháznak a cövekelnökökre és a püspökökre a hozzájuk tartozó földrajzi terület felelősségeihez. És ők kinyilatkoztatás által hívnak el férfiakat és nőket, akiket támogatnak és elválasztanak, hogy a továbbadott felhatalmazást tanításra és szolgálatra használják.²¹

Bár sok mindent már tudunk a papságról, amikor azonban a halandóság szemüvegén keresztül szemléljük, nem mindig értjük meg teljesen Isten munkálkodását. Gyengéd figyelmeztetése azonban, miszerint „nem az én gondolataim a ti gondolataitok”²², biztosít bennünket arról, hogy idővel és örökkévaló nézőponttal majd úgy látjuk a dolgokat, „ahogy azok valójában vannak”²³, és megértjük majd az Ő tökéletes szeretetét.

Mindannyian lelkesen szolgálunk. Olykor előfordul, hogy úgy érezzük, az elhívásunk nem kíván meg sokat tőlünk, és azt kívánjuk, bárcsak többre kérnének bennünket. Máskor pedig hálásak vagyunk, amikor elérkezik felmentésünk ideje. Nem mi határozzuk meg, milyen elhívásokat kapunk.²⁴ Ezt a leckét házasságom elején megtanultam. Fiatal párként, a feleségem Kathy és én Floridában éltünk. Egyik vasárnap a cövekelnökség tanácsosa elmondta nekem, hogy késztetést éreztek arra, hogy Kathyt elhívják kora reggeli ifjúsági hitoktatónak.

„Mégis, hogyan fog ez menni? – kérdeztem. – Kisgyermekeink vannak, az ifjúsági hitoktatás pedig hajnali 5-kor kezdődik, és én az egyházközségi Fiatal Férfiak elnöke vagyok.”

A tanácsos mosolyogva annyit mondott: „Menni fog, Andersen testvér. Őt elhívjuk, téged meg felmentünk.”

És pontosan ez is történt.

A nők által kifejezett gondolatok és aggodalmak kikérése és meghallgatása elengedhetetlen az életben, a házasságban és Isten királyságának építéséhez.

Húsz évvel ezelőtt az általános konferencián, M. Russell Ballard elder elmesélt egy beszélgetést, amelyet a Segítőegylet általános elnökével folytatott. Felmerült egy kérdés a missziós szolgálatra készülő fiatalok érdemességének megerősítése kapcsán. Elaine Jack nőtestvér mosolyogva azt mondta: „Tudod, Ballard elder, az egyházban a [nőknek] is lehetnek jó javaslataik, …már ha megkérdezik őket. Végtére is, …mi vagyunk az édesanyjuk.”²⁵

Thomas S. Monson elnök egész élete során mindig is kikérte a nők véleményét, és igyekezett reagálni ezekre. Az asszony, aki a legnagyobb hatással volt rá: Frances Monson nőtestvér. Nagyon hiányzik nekünk. Továbbá Monson elnök épp az elmúlt csütörtökön emlékeztette az általános felhatalmazottakat arra, hogy püspökként milyen sokat tanult az egyházközségében élő 84 özvegyasszonytól. Nagy hatással voltak szolgálatára, valamint az egész életére.

Nem meglepő módon, mielőtt Monson elnök imádságos lélekkel döntést hozott volna a misszionáriusi szolgálat korhatárának megváltoztatásáról, rengeteg egyeztetés folyt a Segítőegylet, a Fiatal Nők és az Elemi elnökségeivel.

Püspökök, amikor Monson elnök példáját követitek, még bőségesebben érzitek majd az Úr irányító kezét, amint megáldja szent munkátokat.

Jó néhány évet éltünk Brazíliában. Röviddel a megérkezésünk után találkoztam Adelson Parrellával, aki hetvenesként szolgált, illetve testvérével Adilsonnal, aki a cövekelnökségünkben szolgált. Később találkoztam Adalton testvérükkel, aki cövekelnök Florianopolisban, valamint egy másik testvérükkel, Adelmóval, aki püspökként szolgált. Nagyon megérintett ezeknek a testvéreknek a hite, és megkérdeztem őket a szüleikről.

A család 42 évvel ezelőtt keresztelkedett meg a brazíliai Santosban. Adilson Parrella azt mondta: „Apa először nagyon lelkes volt az egyházhoz való csatlakozással kapcsolatban. Azonban [hamarosan] kevésbé tevékeny lett, és azt kérte édesanyánktól, hogy ő se járjon az egyházba.”

Adilson elmondta nekem, hogy édesanyja ruhát varrt a szomszédaiknak, hogy ki tudja fizetni a gyerekek egyházba jutásának buszköltségét. A négy kisfiú majdnem két kilométert gyalogolt egy másik városba, ahol buszra szálltak, majd a 45 perces út után még 20 percet gyalogoltak a kápolnáig.

Bár nem tudott eljárni az egyházba, Parrella nőtestvér együtt olvasta gyermekeivel a szentírásokat, tanította nekik az evangéliumot, és velük imádkozott. Szerény otthonukat megtöltötték a papsági hatalom gazdag áldásai. A kisfiúk felnőttek, misszionáriusi szolgálatot végeztek, tanultak és a templomban házasodtak. A papság áldásai megtöltötték otthonaikat.

Évekkel később, már egyedülálló nőtestvérként, Vany Parrella elment a templomba saját felruházásáért, majd még később háromszor is szolgált misszionáriusként Brazíliában. Most 84 éves, és hite még mindig megáldja az őt követő nemzedékeket.

Isten szent papságának hatalma megtalálható Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. Tanúságomat teszem, hogy amikor érdemesen részesültök a papság szertartásaiban, az Úr nagyobb erőt, békességet és örökkévaló látásmódot ad nektek. Bármilyen helyzetben legyetek is, otthonotok áldott lesz a papsági hatalom által, a hozzátok közel állók pedig még inkább vágynak majd ezekre az áldásokra.

Férfiakként és nőkként, fivérekként és nővérekként, Isten fiaiként és leányaiként együtt haladunk előre. Ez a mi lehetőségünk, felelősségünk és áldásunk. Ez a rendeltetésünk – hogy előkészítsük Isten királyságát a Szabadító visszatérésére. Jézus Krisztus nevében, ámen.