Feddhetetlenség: egy krisztusi tulajdonság

Jézus Krisztus a mi példaképünk. A feddhetetlen életvitel megköveteli, hogy hűek legyünk Istenhez, egymáshoz és az isteni azonosságunkhoz. A feddhetetlenség az Isten szeretetére vonatkozó első nagy parancsolatból következik. Mivel szeretjük Istent, mindig hűek vagyunk Őhozzá. Megértjük, hogy létezik helyes és helytelen, valamint létezik végérvényes igazság – Isten igazsága. A feddhetetlenség azt jelenti, hogy nem helyezzük alacsonyabbra a mércéinket, illetve nem alacsonyítjuk le a viselkedésünket azért, hogy másokat lenyűgözzünk, vagy hogy mások elfogadjanak.⁵ Jót teszünk, majd pedig vállaljuk a következményt.⁶ A közelmúltban átdolgozott Prédikáljátok evangéliumomat! című misszionáriusi kézikönyv anyagában figyelemre méltó módon a krisztusi tulajdonságok közé bekerült a feddhetetlenség.⁷

Évekkel ezelőtt Uchtdorf eldert jelölték ki a cövekünk átszervezésére. Az interjúnk során feltett nekem egy kérdést, amelyet azóta sem felejtettem el: „Volt valaha olyan dolog az életedben, ami ha a nyilvánosság elé kerülne, rossz fényt vetne rád vagy az egyházra?” Meglepődtem, és az elmémben végigszaladtam az egész életemen, próbálva felidézni olyan pillanatokat, amikor kudarcot vallottam, és megkérdeztem magamtól, hogy ha mások tudnának mindarról, amit valaha tettem, mit gondolnának rólam vagy az egyházról.

Akkor úgy gondoltam, Uchtdorf elder csak az érdemességemről kérdez, de később megértettem, hogy a kérdés valójában a feddhetetlenségemről szólt. Hű voltam ahhoz, amiről prédikáltam? A világ úgy látná, hogy összhangban állnak a szavaim és a tetteim? Mások felismernék Istent a viselkedésemben?

Spencer W. Kimball elnök ezt tanította: „A feddhetetlenség azon hajlandóságunk és képességünk, hogy hitünk és kötelezettségeink szerint éljünk”⁸.

A feddhetetlen élet megköveteli, hogy mindenek előtt hűek legyünk Istenhez.

Kora gyermekkorunkban megismerjük Dániel történetét az oroszlánok vermében. Dániel mindig hű volt Istenhez. Irigy társai „igyekvének okot találni Dániel ellen”⁹, és kigondoltak egy rendeletet, amely kimondta, hogy csak az ő isteneikhez lehet imádkozni. Dániel ismerte ezt a rendeletet, mégis hazament, és – nyitott ablakok mellett¹⁰ – letérdelt, és napi három alkalommal imádkozott Izráel Istenéhez. Ennek eredményeként Dánielt az oroszlánok vermébe vetették. Reggel a király azt látta, hogy Dániel Istene megóvta őt, és kiadott egy új rendeletet, mely szerint „féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten”¹¹.

A király Dániel feddhetetlenségén keresztül ismerte meg Istent. Mások a mi feddhetetlenségünkön – szavainkon és tetteinken – keresztül látják Istent. Ha Dánielhez hasonlóan hűek vagyunk Istenhez, az egyre inkább elkülönít minket a világtól.

A Szabadító így emlékeztet minket: „E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: én [legyőztem] a világot.”¹² Russell M. Nelson elnök úgy fogalmazott, miszerint a világ legyőzése „azt jelenti, hogy legyőzzük az arra irányuló kísértést, hogy jobban törődjünk e világ dolgaival, mint Isten dolgaival. Azt jelenti, hogy az emberi bölcseleteknél jobban bízunk Krisztus tanában.”¹³ Nekünk is ellen kell állnunk a kísértésnek, hogy „a saját [utunkon] jár[junk], saját isten[ünk] képmása szerint, akinek képmása a világra hasonlít”¹⁴.

E világ ellenirányú vonzása alapvető része Isten szabadítástervének. Az e vonzásra adott reakciónk kifejezi, kik vagyunk – ez a feddhetetlenségünk mértéke. A világ vonzása lehet olyan egyértelmű, mint a házasságon belüli hűség romba döntése, vagy olyan burkolt is, mint az, ha névtelen hozzászólásokban bíráljuk az egyház tanát vagy kultúráját. Feddhetetlenséget gyakorolni a döntéseinkben a Szabadító, Jézus Krisztus követésére irányuló belső elkötelezettség külső kifejezésre juttatása.

Ahogy a feddhetetlenség az Isten szeretetére vonatkozó első nagy parancsolatból következik, hűnek és igaznak lenni egymáshoz a második nagy parancsolatból következik, mely szerint szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat. A feddhetetlen élet nem egyenlő a tökéletességben élt élettel; olyan élet ez, amelyben mindennap igyekszünk hűek lenni elsősorban Istenhez, és ennek összefüggésében hűek lenni másokhoz. Oaks elnök emlékeztet minket, hogy „[a] második parancsolat betartása iránti buzgóságunknak nem szabad elfeledtetnie velünk az elsőt”¹⁵.

A világ folyamatosan küszködik a feddhetetlenséggel; igyekszik olyan magatartási szabályzatokat és etikai iránymutatásokat érvényesíteni, amelyek aztán az emberek, illetve az intézmények közötti kapcsolatokat irányítják. Bár ezek jó dolgok, e szabályok általában nem végérvényes igazságban gyökereznek, így gyakorta a kulturális elfogadottság szerint változnak. Az Uchtdorf elder által feltett kérdéshez hasonlóan, vannak olyan szervezetek, ahol az alkalmazottakat arra képezik, hogy tartsák szem előtt, miként mutatnának a döntéseik vagy döntéshozatali szokásaik, ha azok megjelennének online vagy egy ismert újság címlapján. Ahogy az egyház kilép a „homályból és a sötétségből”¹⁶, Dánielhez hasonlóan nekünk is felül kell emelkedni a világi elvárásokon, az igaz és élő Isten képmásává válva mindig és minden helyen¹⁷.

Azt mondani, hogy feddhetetlenek vagyunk, nem elégséges, ha közben a tetteink nincsenek összhangban a szavainkkal. Csakúgy a keresztényi kedvesség sem helyettesítheti a feddhetetlenséget. Szövetséges népként – és az Ő egyháza vezetőiként – gyanún felül kell állnunk és meg kell felelnünk a mércéknek, amelyeket Ő megszabott.

A feddhetetlen cselekvés hitet és bizalmat épít, valamint megerősít másokat abban, hogy csak Isten akaratának a megtételére törekszünk. A tanácsainkban ellenállunk a külső behatásoknak, és az Úr kinyilatkoztatott eljárásait követjük, amikor igyekszünk ott megismerni mindegyik nő és férfi gondolatait, valamint a kapott sugalmazott tanácsok szerint cselekedni.¹⁸

A Szabadítóra összpontosítunk, és ügyelünk arra, hogy ne tűnhessen úgy, hogy tetteinkkel a magunk hasznát keressük, a családunknak szerzünk előnyöket, vagy valaki más kárára előnyben részesítünk egyeseket. Kifejezetten igyekszünk elkerülni a látszatot, miszerint a cselekedeteinkben az emberek elismerésére¹⁹, személyes elismerésre, lájkok gyűjtésére, nagyobb idézettségre vagy több megjelenésre törekszünk.

Végezetül, a feddhetetlen élethez szükséges, hogy hűek legyünk az isteni azonosságunkhoz.

Ismerünk olyanokat, akik nem voltak azok. Kiemelkedik közülük Korihór, az antikrisztus, aki sokak szívét félrevezette, hatva a „testi gondolkodásmódjukra”²⁰. Az élete utolsó pillanataiban mégis megvallotta: „[M]indig tudtam, hogy van Isten.”²¹ Henry B. Eyring elnök azt tanította, hogy hazudni „ellentétes a lelkünk természetével”²², az isteni azonosságunkkal. Korihór megtévesztette önmagát, és nem volt benne az igazság.²³

Ezzel szemben Joseph Smith próféta magabiztosan kijelentette: „[T]udtam ezt, és tudtam, hogy Isten is tudja, és nem tudtam… megtagadni”²⁴.

Joseph fivérét, Hyrumot szerette az Úr „szívének feddhetetlensége miatt”²⁵. Ő és Joseph Smith a végsőkig hűek maradtak – hűek az isteni azonosságukhoz, a kapott világossághoz és a tudáshoz, és hűek ahhoz a személyhez, akivé tudták, hogy válhatnak.

Hozzuk összhangba magunkat „Isten akaratával”²⁶, és fejlesszük ki a feddhetetlenség krisztusi tulajdonságát! Kövessük példaképünket, a világ Szabadítóját, és ne rettenjünk vissza, hanem éljünk Istenhez, egymáshoz, valamint az isteni azonosságunkhoz hű életet.

Ahogy Jób mondta: „Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én [feddhetetlenségemet]!”²⁷ Jézus Krisztus szent nevében, ámen.