A szabadulás terve

A nyári hónapokban az egyik úrvacsoragyűlésen abban a szerencsében volt részem, hogy meghallgathattam három tanuló üzenetét, akik a nyári szünidőt otthon töltötték. Az egyik beszéd különösen megragadott.

A nyári szünidőben egy olyan étteremben dolgozott, ahol gyakran megfordultak kamionsofőrök is. Az egyik sofőr, aki rendszeresen járt arra, mindig a hét ugyanazon napján állt meg az étteremnél enni. A rendszeres látogatások alkalmat adtak rövid beszélgetésekre. Megkérdezte a fiatal hölgyet, hogy hol lakik. A lány elmondta, hogy a nyári szünidőre jött csak haza, hogy pénzt keressen, hogy ősszel vissza tudjon menni az egyetemre. A következő kérdése ez volt: „Hová jársz egyetemre?” Büszkén ezt válaszolta: „BYU–Idaho”. A sofőr szeretett volna többet megtudni az iskoláról, ez pedig evangéliumi témákhoz terelte a beszélgetést. A lány első próbálkozásként a Bölcsesség szaváról tanította a sofőrt. Ez sikerült is neki. Meggyőzte a sofőrt, hogy hagyja abba a dohányzást.

Ezután másik műszakba került, és többé nem tudott találkozni a sofőrrel, ezért írt neki egy üzenetet, amelyhez mellékelt egy misszionáriusi szórólapot a szabadítás tervéről. Néhány nap múlva kapott egy üzenetet a sofőrtől. Az üzenet így szólt: „Egy lavinát indítottál el”. Ennek a fiatal nőnek köszönhetően a sofőr olyan információkra lelt, amelyek arra késztették, hogy elgondolkodjon azokon a változtatásokon, amelyeket meg kellett hozni az életében. Nem tudom, mi lett a vége a pincérnő és a kamionsofőr rövid történetének, de az nyilvánvaló, hogy nagy hatással volt a sofőr életére.

A lány ezután elmondta, hogy milyen könnyű megismertetni másokkal az evangélium gyönyörűségét. Minden egyes nap tartogat lehetőségeket az életünkben arra, hogy kinyissuk a szánkat és megismertessük az emberekkel az evangéliumi igazságokat, amelyek itt és most, és az eljövendő örökkévalóságban is megáldhatják őket.

Sokan elgondolkoznak: „Honnan jöttünk? Miért vagyunk itt? Hová megyünk?” Örökkévaló Atyánk nem egy céltalan, értelmetlen utazásra küldött minket a földre. Készített számunkra egy tervet, melyet követhetünk. Ő a terv alkotója. A terv célja, hogy az ember fejlődjön, végül pedig megszabaduljon és felmagasztosuljon. A Hirdessétek evangéliumomat című misszionáriusi kalauzból idézek:

„Isten a lelkünk Atyja. Szó szerint az Ő gyermekei vagyunk, és Ő szeret minket. Mennyei Atyánk lélekgyermekeiként éltünk a mennyben, mielőtt a Földre születtünk volna. Azonban nem voltunk olyanok, mint Mennyei Atyánk, és soha sem válhattunk volna Hozzá hasonlóvá, és élvezhettük volna az Őt érő áldásokat, ha nem tapasztaltuk volna meg a fizikai testben való élést a halandóságban.

Isten végső célja – az Ő munkája és dicsősége – az, hogy lehetővé tegye mindannyiunk számára azt, hogy minden áldását élvezhessük. Tökéletes tervet készített céljának elérésére. Megértettük és elfogadtuk ezt a tervet, mielőtt a Földre jöttünk volna” ([2004], 48. o.).

Mégis, a mai napig rengeteg ember küzd azért szerte a világon, hogy választ találjon az élet legalapvetőbb kérdéseire. Az „Íme, itt találod!” és az „Íme, ott találod!” felhívások egyre hangosabbak, és egyre inkább zavarba ejtőek. A technika csak növelte a zűrzavart azáltal, hogy rádióhullámokon terjeszti ezeket az üzeneteket, valamint azon a tömérdek kábelen, amelyek behálózzák az egész földet. Nagyon sokféleképpen lehet egyre több és több különböző üzenetet közvetíteni, ezért szerintem nem meglepő, hogy az emberek össze vannak zavarodva. Évszázadokkal ezelőtt Pál megjövendölte:

„Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;

És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak” (2 Timótheus 4:3–4).

Nem kell összezavartnak éreznünk magunkat. Az élet céljával kapcsolatos zavarba ejtő kérdésekre adott válaszok ismét megadattak az emberiség számára, hogy mutassák nekünk az utat.

A szabadulás tervéről először még a születésünk előtt hallottunk, amelyet a szentírások az első állapotunknak neveznek (lásd Ábrahám 3:26). Hogy mi is történt az első állapotban, azt csak homályosan értjük, azt viszont tudjuk, hogy lélekként éltünk ott, Mennyei Atyánk gyermekeiként megtettünk bizonyos lépéseket a fejlődés útján, hogy felkészüljünk arra a lehetőségre, hogy egy földi testben lakhelyet biztosítsunk az örökkévaló lelkünknek. Azt is tudjuk, hogy Mennyei Atyánk összehívott egy nagy tanácskozást, hogy elmagyarázza a földi élet célját. Lehetőségünk volt arra, hogy elfogadjuk, illetve elvessük a szabadulás tervét. Nem erőltették ránk. A terv lényege az volt, hogy az embernek lehetősége lesz kimunkálni a saját szabadulását a földön, Isten segítségével. Kiválasztottak egy vezetőt, hogy megtanítsa nekünk, hogyan tudjuk követni a tervet, és hogy megváltson minket a bűntől és a haláltól. Az Úr ezt így magyarázta el Mózesnek: „De íme, az én Szeretett Fiam, aki kezdettől fogva Szeretettem és Választottam volt, azt mondta nekem: Atyám, a te akaratod legyen meg, és a dicsőség legyen tiéd mindörökké” (Mózes 4:2).

Jézus Krisztus, az Idősebb Fivérünk, lett az Atya által megalkotott terv vezető szószólója, mi pedig elfogadtuk a tervet és a feltételeit. Ezzel a választással megszereztük a jogot, hogy a földre jöhessünk, és beléphessünk a második állapotunkba.

Isten Saját képére megteremtette Ádámot és Évát, húsból és csontból való testet adott nekik, és az Éden kertjébe helyezte őket. Eldönthették, hogy ott maradnak a kertben vagy vesznek a jó és a gonosz ismeretének fájáról, lehetőséget szerezve arra, hogy megtapasztalják a halandóságot. Elfogadták a kihívást, vettek a gyümölcsből és halandóvá váltak, alávetve magukat a fizikai halálnak. A döntésük miatt megtapasztalják a halandósággal járó összes megpróbáltatást és nehézséget.

Két célja van a halandó életnek. Az első, hogy olyan tapasztalatokat szerezzünk, amelyeket másként nem tudnánk megszerezni. A második, hogy húsból és csontból való testet szerezzünk. Ez a két cél létfontosságú az ember létezéséhez. Jelenleg próbára tesznek és megvizsgálnak bennünket, hogy meggyőződhessenek arról, hogy megteszünk-e minden dolgot, melyet az Úr parancsolt meg nekünk. Ezek a parancsolatok az evangélium tantételei és szertartásai, és ezek alkotják Jézus Krisztus evangéliumát. Minden egyes tantétel és szertartás összefüggésben van próbára tételünk céljával, vagyis azzal, hogy felkészítsen minket arra, hogy visszatérhessünk Mennyei Atyánkhoz, és egyre inkább olyanok legyünk, mint Ő. Bruce R. McConkie elder ezt mondta az egyenes és keskeny ösvény követéséről:

„Szerintem mindannyiunknak el kell döntenie, hogy hol áll a halandó erőfeszítések minden területén. A tiszta és egyszerű, mindenre kiterjedő elvekre alapozva elhatározzuk, hogyan fogunk élni az élet ezen területén vagy azon területén, hogy átmenjünk a próbaidős állapotunkon, hogy eredményesen tegyük le a halandóság vizsgáját. Amennyiben helyes döntéseket hozunk, akkor örökkévaló jutalomban részesülünk, ha nem, akkor alacsonyabb és silányabb helyre kerülünk az előkészített királyságok közül.

„Az egyházban mindenki, aki a szoros és keskeny ösvényen jár, aki igyekszik azt tenni, ami helyes, küszködik ezért és erre vágyik, legyen bár ebben az életben messze a tökéletességtől; ha úgy távozik el ebből az életből, hogy a szoros és keskeny ösvényen van, akkor tovább haladva elnyeri örök jutalmát Atyja királyságában” (The Probationary Test of Mortality, esti beszélgetésen elhangzott beszéd, Salt Lake Institute of Religion, 1982. jan. 10., 8–9. o.).

Mindezt Jézus Krisztus tette lehetővé. Ő áll az Atya örökkévaló tervének középpontjában, Ő a Szabadító, akit váltságdíjként küldtek az emberiségért. Isten elküldte a Szeretett Fiát, hogy legyőzze Ádám és Éva bukását. Szabadítónkként és Megváltónkként jött a földre. Legyőzte számunkra a fizikai halál akadályát azzal, hogy feladta a saját életét. Amikor meghalt a kereszten, lelke elvált a testétől. Harmadnapra lelke és teste örökre egyesült, hogy többé soha el ne váljon.

A földi élet korlátozott ideig tart. Mindannyiunkhoz eljön az az idő, amikor a lélek és a test különválik a halálban. Jézus Krisztus feltámadásának köszönhetően azonban mindannyian feltámadunk, függetlenül attól, hogy jót vagy rosszat tettünk-e életünkben. A halhatatlanság Mennyei Atyánk ajándéka minden gyermeke számára. A halálra úgy kell tekinteni, mint egy új és jobb élethez vezető kapura. A dicső feltámadásnak köszönhetően a test és a lélek újra egyesül. Húsból és csontból való tökéletes, halhatatlan testünk lesz, mely többé nem lesz kitéve fájdalomnak vagy halálnak. A következő életben elért dicsőség azonban attól függ majd, hogy hogyan teljesítettünk ebben az életben. Csak az engesztelés ajándéka és az evangéliumnak való engedelmességünk által térhetünk vissza és élhetünk újra Istennel.

A Szabadító feltámadását követően, az apostolai útnak indultak, hogy a föld nemzeteinek hirdessék ezt a dicső üzenetet. Rengeteget utaztak, és közben Szabadítónk küldetéséről tanítottak. A kereszténység nagyszerű mozgalma terjedni kezdett számos országban. Az egyház azonban fokozatosan általános hitehagyásba süllyedt, amely során megszakadt a papsági lánc. A lelki szertartások elvégzésére irányuló felhatalmazás megszűnt létezni a földön.

Sugalmazott férfiak hatására fokozatosan terjedni kezdett a reformáció. Gordon B. Hinckley elnök úgy utalt erre, mint egy fényesebb nap hajnalára. Majd így folytatta:

„Valahogy, a hosszú sötétség közepette, felvillant egy gyertya fénye. A reneszánsz kora meghozta a tanulás, a művészet és a tudomány virágzását. Akkor jöttek olyan nemes lelkű és bátor férfiak és nők, akik a mennyre tekintettek, elismerve Istent és az Ő felséges Fiát. Ezt mi reformációként emlegetjük.

És oly sok nemzedék után, melyekben sokan viszálykodásban, gyűlöletben, sötétségben és gonoszságban éltek, megérkezett a visszaállítás nagyszerű, új napja. Ezt a dicsőséges napot az Atya és a Fiú az ifjú Josephnek való megjelenése nyitotta meg. Az idők teljessége adományozási korszakának hajnala köszöntött a világra. Ekkor minden visszaállíttatott, ami a korábbi sáfárságokban jó, gyönyörű és fenséges volt” („Egy fényesebb nap hajnala”, Liahóna, 2004. máj., 82–83. o.).

Az első látomás dicső eseményét követően, átadták Joseph Smith próféta számára a Mormon könyvének szent feljegyzéseit. Ezzel egy új tanúbizonyságot kaptunk Urunkról és Szabadítónkról, és az Ő küldetéséről, melyet a föld népei között végzett.

Így láthatjuk Mennyei Atyánk örökkévaló tervében, hogy az Ő szeretete korlátlan. Minden egyes gyermekére vonatkozik. Minden ember ugyanonnan származik, és egyenlő lehetőségei vannak arra, hogy beteljesítse örökkévaló sorsát.

Amulek, a Mormon könyvebeli próféta, bizonyságot téve arról, hogy Krisztus szavai szabadulást hoznak, ezt mondta:

„És most, testvéreim, miután olyan sok tanúbizonyságot kaptatok, látván, hogy a szentírások bizonyságot tesznek ezen dolgokról, szeretném, ha előlépnétek és bűnbánathoz vezető gyümölcsöt hoznátok.

Igen, szeretném, ha előrelépnétek, és nem keményítenétek meg többé a szíveteket; mert íme, most van szabadulásotok ideje és napja; ha tehát bűnbánatot tartotok és nem keményítitek meg a szíveteket, akkor a megváltás nagy terve rögtön érvénybe lép számotokra.

Mert íme, az embereknek ez az élet a felkészülés ideje az Istennel való találkozásra; igen, íme, ez az élet a napja annak, hogy az emberek elvégezzék a munkáikat” (Alma 34:30–32).

Ne legyünk többé olyanok, akiket ide s tova hajt minden világi szél és emberi tanítás (lásd Efézusbeliek 4:14). Kijelentjük a világnak, hogy a mennyek nyitva vannak, és Isten örökkévaló tervének igazságait újra tudatták az emberiséggel. Az idők teljességének adományozási korszakában élünk. Olyan korban élünk, amikor a szentírásokon keresztül rendelkezünk azzal a nagyszerű tervvel, amelyet az Úr az idők kezdete óta ad a gyermekeinek, egészen e mostani, utolsó adományozási korszakig. A bizonyíték jól megalapozott; nem hagyják, hogy egyedül vándoroljunk a halandóságon át, anélkül, hogy tudnánk a mesteri tervről, amelyet az Úr gyermekei számára tervezett. A törvényeinek való engedelmességünk függvényében ünnepélyes szövetség köti őt, hogy megadja nekünk a menny áldásait. Ó, emlékezzetek, emlékezzetek, hogy ezek a dolgok igazak, mert az Úristen nyilatkoztatta ki ezeket az örökkévaló igazságokat számunkra! Jézus Krisztus nevében, ámen.