Senki sem tökéletes

Mindig is szerettem volna olyan lenni, mint Nefi: tökéletesen engedelmes, rendkívül hithű és mélységesen lelki. Az én szememben Nefi volt a jóság legfőbb példaképe. Kevés gondolat volt vonzóbb számomra annál, mint hogy felnőve olyanná váljak, mint ő, vagy legalább is rendelkezzem kiváló tulajdonságainak egy részével.

Egy napon rám tört a keserűség érzése, mivel túlságosan kevésnek éreztem magam. Oly hatalmas törekvéseim voltak, és rengeteg célt tűztem ki. De úgy tűnt, nem jutok semmire. A reményvesztettség könnyein át elmeséltem édesapámnak, hogyan érzek. Szavaimat meghallva azonnal felállt, odasétált a könyvespolchoz, és leemelte az egyik Mormon könyvét. Szó nélkül kinyitotta 2 Nefi 4. fejezeténél, és elkezdte felolvasni a 17. verset.

Megborzongtam, mintha áramütés ért volna, amikor meghallottam ezeket az erőteljes szavakat: „Ó én nyomorult ember!” A gondolataim ide-oda cikáztak. Hogyan mondhatja Nefi – az én hősöm és példaképem –, hogy ő „nyomorult”? Ha ő nyomorult, akkor én mi vagyok?

Majd újra végigfutott rajtam egy kellemes borzongás, amikor édesapám felolvasta a 28-as verset is: „Ébredj fel, lelkem! Ne hervadozz tovább a bűnben.” Úgy éreztem, mintha az elmémet borító sötét felhők eloszlottak volna, hogy utat engedjenek a tiszta kék égbolt és a ragyogó nap sugarai előtt. Lehetetlen leírni, hogy mennyire beragyogta a lelkemet ez a vers. Kevés olyan szentírásrész volt, mely több reménnyel, sugalmazással és örömmel töltött volna el, mint ez.

A 30. versben Nefi pontosan azt mondta, amire én is gondoltam, csak sokkal kifejezőbben: „…lelkem örvend tebenned; Istenem, én szabadulásom kősziklája!” Ez a vers nyugalmat és hálát ébresztett bennem az Úr gyengéd irgalma és szeretete iránt.

Édesapám becsukta a könyvet, és elmagyarázta, hogy ezeket a verseket Nefi zsoltárainak is nevezik. Ezután pedig kedvesen megtanította nekem, hogy itt a földön még a legnagyszerűbb emberek is tökéletlenek, és ők is fel kell hogy ismerjék tökéletlenségeiket, különben kevéllyé válnak, és már nem is lesznek olyan nagyszerűek.

Így tehát megértettem. Az, hogy vannak gyengeségeim, még nem azt jelenti, hogy képtelen leszek olyanná válni, mint Nefi. Gyengeségeim felismerése közelebb vitt Nefi nagyságához. Nefi azért volt olyan nagyszerű ember, mert engedelmessége és hithűsége mellett álazatosság is jellemezte, és a hibáit is hajlandó volt beismerni.

Ettől kezdve a szívembe zártam Nefi szavait. Minden alkalommal, mikor olvasom, ugyanaz az ujjongó, inspiráló érzés fog el, mint amikor először találkoztam e szavakkal. Ezek a versek azt hirdetik nekem, hogy Isten leánya vagyok, és sokkal többre vagyok képes, mint azt valaha is el tudnám képzelni. Tudom, hogy ha hithű vagyok és előre törekszem, számtalan áldás vár rám.