Az újjáépítés jutalma

Mivel Kínában, Sanghajban élek, lehetőségem volt egy iskolai csoporttal Szecsuan tartományba utazni, Kína délnyugati részébe, hogy segítsünk házakat építeni azoknak, akik áldozatul estek annak a földrengésnek, amely néhány évvel ezelőtt óriási pusztítást végzett a területen. Keményen dolgoztunk: téglákat raktunk egymásra, maltert lapátoltunk, téglával megrakott talicskákat toltunk, és sorfalat állva adogattuk egymásnak a téglát. A második napon már sajgott a hátam, és a kesztyűm csupa lyuk lett. Az utazás azonban felejthetetlen élményt nyújtott, és megerősítette bizonyságomat a saját és minden ember egyéni értékéről, amely a fiatal nők értékei között szerepel.

Mindennap keményen dolgoztam, és közben észrevettem, hogy egyre nőtt a hitem a saját értékemben. Jól éreztem magam a bőrömben, mert olyan dolgokat csináltam, melyek javítottak a nálam kevésbé szerencsés emberek életkörülményein.

Lehetőségünk volt ellátogatni egy iskolába is a területen. Amikor megérkeztünk, egy csapat aranyos kisgyermek szaladt felénk. Amikor megláttam ezeket a csodálatos gyermekeket, az ő egyéni értéküket is felismertem. Ők mind Isten gyönyörű gyermekei, és erősen éreztem, hogy Ő szereti és ismeri mindannyiukat.

Az utazásom vége felé lehetőségünk adódott elmenni egy üdülőbe, ahol ebédelni szerettünk volna. Amikor azonban odaértünk, láttuk, hogy a földrengésben teljesen elpusztult. Ez volt a legborzalmasabb pusztítás, melyet valaha is láttam. Majdnem elsírtam magam. Az épületek mennyezete és falai leomlottak, a közelben álló fák kidőltek, és mindenhol törmelék volt. Egy hatalmas szikladarab legördült a hegyről, és belerohant az egyik épület oldalába, amitől beomlott a mennyezet és a fal. A küszöbön egy félpár cipő árválkodott.

Miközben ezen gondolkodtam, és azon a tényen, hogy emberek haltak meg ebben a katasztrófában, nem igazán sikerült megértenem, hogy Mennyei Atyánk miért engedi mindezt megtörténni. Hát Ő nem szerette őket? Azután eszembe jutott, miről beszélgettünk a Fiatal Nők osztályában, és rájöttem, hogy de, Isten szerette őket. Mindannyiukat személyesen ismerte és szerette. Azok, akik aznap meghaltak, mind Isten gyermekei voltak. Először ettől a gondolattól még jobban elszomorodtam. De aztán rájöttem, hogy ezek az emberek a lélekvilágban vannak, és újra visszatérhetnek Mennyei Atyánkhoz. Ez a gondolat megvigasztalt, és békével töltött el.

Tudom, hogy én Isten gyermeke vagyok, és hatalmas egyéni értékkel rendelkezem. Mindannyian Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk, aki személyesen ismer bennünket. Irántunk való szeretete mélyebb és erősebb, mint amilyet bármelyikünk is el tudna képzelni. Ez a tudás mélyen a szívembe vésődött, miközben együtt dolgoztam és szolgáltam azokat az embereket, akik ilyen szörnyű szenvedéseket éltek át a szecsuáni földrengésben.