A szentírások ereje

Miért töltene egy tizenéves minden csütörtök este két órát azzal, hogy az édesanyjával tanulmányozza a szentírásokat? Egy évvel ezelőtt a Tahitin élő Rooma Terooatea valószínűleg ugyanezt kérdezte volna.

Most már inkább azt kérdezheti, miért döntene úgy egy tini, hogy nem teszi meg.

Az ifjúsági hitoktatás három éve alatt Rooma nem igazán figyelt arra, mikor az oktatói kijelölték nekik, hogy melyik szentírásverseket olvassák el a következő órára. „Nem volt kedvem olvasni őket – mondja. – Nem nagyon érdekeltek a szentírások.”

De eltűnődött rajta, hogy a vezetői az egyházközségben és a cövekben miért használják mindig a szentírásokat a beszédeikben és a leckéikben. Figyelte a vezetőit. Észrevette, hogy a cövekelnöke mennyire könnyen idéz a szentírásokból.

Így amikor a Faaa Tahiti Cövek csoportokra osztotta az ifjúsági hitoktatásra járó tanulókat, hogy tartsanak szentírás-memoriter versenyeket a hitoktatás utolsó évében, Rooma úgy döntött, ad egy esélyt a szentírásoknak.

Heti szinten elkezdte tanulmányozni a szentírásokat az édesanyjával. Minden csütörtök este együtt tanultak a másnapi osztályversenyre. Megtanulták, hol találják a fontos verseket, és sokat közülük még meg is tanultak kívülről.

Ekkor kezdődtek a változások Rooma életében. A szentírások tanulmányozása megerősítette a fiú kapcsolatát az édesanyjával. Elkezdte meglátni a párhuzamot a szentírások tanításai és a világban zajló napi események között. Amikor imádkozott arról, amit olvasott, felismerte, hogy az Istentől jön.

Segített neki abban is, hogy a csapatát győzelemre vezesse a cöveki szentírás-memoriter versenyen.

Rooma a kapott áldásokban felismert egy leckét, melyet a tanulmányai közben tanult meg. „A Móziás 2:24-ben Benjámin király azt tanította, hogy ha megtesszük, amire az Úr kér, azonnal áldást kapunk” – mondja Rooma. Az egyik legnagyobb áldás, melyet ő maga kapott, elmondása szerint a következő: „Miután idén tanulmányoztam a szentírásokat, tudom, hogy a Mormon könyve igaz.”

A tanév elején Vaitiare Pito még nem is volt egyháztag. Akkor hát hogyan képes egy új egyháztag lány, aki még soha nem járt ifjúsági hitoktatásra, segíteni a csapatának megnyerni a Faaa cövekben a szentírásmemoriter-bajnokságot?

„Nem aggódtam amiatt, hogy nincs túl nagy tapasztalatom – mondja. – A versek legtöbbjét a misszionáriusi leckék alkalmával tanultam meg.”

Vaitiare családjának nagyobb része a lány édesapjának váratlan halála után csatlakozott az egyházhoz. Az egyházközségi misszióvezető vitte el a misszionáriusokat Vaitiare otthonába. Beszélgettek a családi egységről, és arról, hogy örökre együtt lehetnek. „Tényleg nagy változásokat hozott a családunkba” – mondja.

Ám ez nem feltétlenül változtatta meg a 17 éves lány független személyiségét. „Miután megkeresztelkedtem, mindenki azt mondta, menjek ifjúsági hitoktatásra – mondja. – Nem szeretem, mikor megmondják, mit tegyek, így beletelt egy kis időbe, míg rászántam magam.”

Végül ő maga döntötte el, hogy elmegy, és nagyon tetszett neki. Ugyanabba a szentírás-memoriter csapatba osztották be, mint Roomát.

Eleinte nem igazán tett erőfeszítéseket azért, hogy elolvassa a kijelölt részeket a szentírásokból. De amikor eldöntötte, hogy megteszi, számtalan áldást ismert fel.

„A szentírások mindig is nagy segítséget nyújtottak számomra – mondja. – Sok mindent tanultam belőlük”, például az ima fontosságát, és azt, hogy Mennyei Atyánk válaszolni fog ezekre az imákra.

Megtanulta azt is, hogy amikor ő maga dönti el, hogy elkötelezi magát valamire, például arra, hogy eljárjon hitoktatásra vagy olvassa a szentírásokat, könnyebb kitartania az elkötelezettsége mellett, mintha csak azért tenné, mert kell.

Most, hogy vége a tanévnek, Vaitiare hálás, hogy a hitoktatás és a szentírások tanulmányozása mellett döntött: „Tudom, hogy ha olvassuk a szentírásokat, áldottak leszünk.”