Határozzuk el, hogy hálásak leszünk!

Mennyei Atyánk megparancsolta nekünk, hogy adjunk hálát minden dologban (lásd 1 Thessalonikabeliek 5:18), és megköveteli tőlünk, hogy mondjunk köszönetet a kapott áldásokért (lásd T&Sz 46:32). Tudjuk, hogy minden parancsolata a boldogságunkat szolgálja, és azt is tudjuk, hogy a parancsolatok megszegése boldogtalansághoz vezet.

Így hát ahhoz, hogy boldogok legyünk és elkerüljük a boldogtalanságot, hálás szívűnek kell lennünk. Az életünkben már tapasztaltuk a hála és a boldogság közötti kapcsolatot. Mindannyian szeretnénk hálát érezni, ám nem könnyű folyamatosan, minden dologban hálásnak lenni az élet megpróbáltatásai közepette. Az életünkben időnként meg kell tapasztalnunk a betegséget, a csalódást és szeretteink elvesztésének érzését. Bánatunk megnehezítheti, hogy felismerjük a már meglévő áldásainkat, és azt is, hogy értékelni tudjuk azokat az áldásokat, melyeket Isten a számunkra tartogat.

Nem kis feladat számba venni áldásainkat, mert hajlamosak vagyunk természetesnek venni a jó dolgokat. Amikor elveszítjük a tetőt a fejünk fölül, az ételt az asztalunkról, vagy a barátok és a család szeretetét, rájövünk, milyen hálásnak kellett volna lennünk ezekért, amikor még megvoltak nekünk.

De legfőképp, néha nehezünkre esik eléggé hálásnak lennünk a valaha kapott legnagyobb ajándékokért: Jézus Krisztus születéséért; az engeszteléséért; a feltámadás ígéretéért; annak lehetőségéért, hogy együtt élvezhetjük családunkkal az örök életet; az evangélium visszaállításáért a papsággal és annak kulcsaival együtt. Csakis a Szentlélek segítségével kezdhetjük el átérezni, mit jelentenek számunkra és szeretteink számára ezek az áldások, és csak ekkor reménykedhetünk abban, hogy minden dologban hálásak tudunk lenni, és el tudjuk kerülni, hogy hálátlanságunkkal megsértjük Istent.

Imában kell kérnünk Istent, hogy a Szentlélek ereje által segítsen tisztán látnunk az áldásainkat a megpróbáltatásaink közepette. Ő pedig a Lélek ereje által segíthet felismernünk őket és hálásnak lennünk azokért az áldásokért, melyeket természetesnek veszünk. Nekem ebben a legnagyobb segítséget az nyújtotta, amikor imában ezt kértem Istentől: „Elvezetnél, kérlek, valakihez, akinek segíthetek a Te nevedben?” Sokkal világosabban láttam a saját áldásaimat, amikor segítettem Istennek másokat megáldani.

Az imámra egyszer egy olyan alkalommal kaptam választ, amikor egy házaspár, akiket azelőtt nem ismertem, megkért, hogy menjek be velük a kórházba. Ott megmutattak nekem egy csecsemőt, aki olyan pici volt, hogy elfért egy kezemben. Csupán néhány hete született, de már számos műtéten esett át. Az orvosok azt mondták a szülőknek, hogy további bonyolult operációkat kell végezniük a baba szívén és tüdején, hogy életben tudják tartani Isten e kicsiny gyermekét.

A szülők kérésére papsági áldást adtam a csecsemőnek. Az áldásban elhangzott annak ígérete, hogy életét meghosszabbítják. De nem csak áldást adtam; én magam is áldást kaptam: egy hálásabb szívet.

Atyánk segítségével mindannyian elhatározhatjuk, hogy hálásabbak leszünk. Megkérhetjük, hogy segítsen világosabban felismernünk az áldásainkat, akármilyen körülmények között is éljünk. Én aznap jobban értékeltem a saját működő szívem és tüdőm csodáját, mint valaha. Hazafelé hálát adtam a gyermekeimet ért áldásokért, melyeket akkor már tisztábban láttam, és amelyek között ott volt Isten és az őket körülvevő jó emberek irántuk tanúsított kedvességének csodája.

Mindenekfelett pedig hálát éreztem azért a bizonyosságért, hogy az engesztelés működik azoknak az aggódó szülőknek az életében, és az enyémben is. Reményt és Krisztus tiszta szeretetét láttam tükröződni az arcukon, még e szörnyű megpróbáltatásukban is. És éreztem azt a bizonyosságot, melyet ti is érezhettek, ha arra kéritek Istent, hogy nyilatkoztassa ki nektek, hogy az engesztelés képessé tehet benneteket arra, hogy reményt és szeretetet érezzetek.

Mindannyian elhatározhatjuk, hogy köszönetünket fejezzük ki imában, valamint útmutatást kérünk Istentől abban, hogy másokat szolgálhassunk a nevében – különösen az év ezen szakában, amikor a Szabadító születését ünnepeljük. Isten, az Atya, az Ő Fiát adta nekünk, Jézus Krisztus pedig az engesztelést, minden ajándék és adakozás legnagyobbikát (lásd T&Sz 14:7).

Az imában mondott köszönet lehetővé teszi számunkra, hogy felismerjük eme áldások, valamint minden más áldásunk nagyságát, és így elnyerjük egy még hálásabb szív ajándékát.