Ima és béke

Az egyik este veszekedtem az anyukámmal, ami miatt eléggé rosszul éreztem magam. Úgy döntöttem, imádkozni fogok. Annak ellenére, hogy rossz kedvem volt, és nem akartam nagyon „lelki” lenni, tudtam, hogy az ima segíteni fog, hogy boldogabb legyek, és ne vitatkozzak. Miután anyukám kiment a szobából, elkezdtem az imámat. „Kedves Mennyei Atyám, azért járulok eléd ma este…” Nem. Kinyitottam a szemem és leengedtem a karjaimat; ez elég furán hangzott. Újra megpróbáltam. „Mennyei Atyám, arra lenne szükségem…” Hát, így is elég furcsa. Éreztem, ahogy a Sátán megpróbál rávenni, hogy hagyjam abba az imámat, melyben segítséget kérek Mennyei Atyámtól.

Aztán hirtelen arra éreztem sugalmazást, hogy köszönetet mondjak. Így is tettem, majd a gondolatok kezdtek áramlani az elmémből mindazért a rengeteg dologért, amit megköszönhetnék Mennyei Atyámnak. Miután mindent megköszöntem Neki, megbeszéltem Vele az aktuális problémát.

Mindezek után csodálatos békességet éreztem. Azt a meleg, lelkileg felemelő érzést, hogy tudom, Mennyei Atyám és a szüleim szeretnek engem, és hogy Isten gyermeke vagyok. Bocsánatot tudtam kérni az édesanyámtól, és el tudtam fogadni az ő bocsánatkérését is.