Mit vegyek fel a táncestre?

Tinédzser koromban néha nehéz volt az evangélium szerint élni. A környéken, ahol laktam, nem volt sok egyháztag, a nem egyháztag barátaim pedig sokszor megnehezítették számomra, hogy a megfelelő ösvényen maradjak.

„Ezt vedd fel! Ez kiemeli majd a szemed színét” – mondta egyikük a táncest előtt. Egy ujjatlan ruhát tartott elém, melyet kölcsön akart adni nekem. Úgy döntöttem, hogy egy kis blézerrel fogom majd felvenni.

Amikor odaértem a rendezvényre, mindenkin ujjatlan ruha volt, én pedig nagyon különcnek éreztem magam. Amikor kezdett nagyon melegem lenni, a barátaim azt mondták, egyszerűen vegyem le a blézert, amley nélkül ráadásul még csinosabb is leszek.

Amint éppen kezdtem meggyőzni magam, hogy levegyem a blézert, a pátriárkai áldásom szavai jutottak eszembe. Az állt benne, hogy sok kísértés fog érni, és ha kudarcot vallok, akkor sokan fognak követni engem. Akkor jöttem rá, hogy a helyes ösvényen kell maradnom – nem csupán magam miatt, hanem azok miatt is, akik felnéznek rám. Úgy döntöttem, nem veszem le a blézert.

Néha kinevettek, amiért nem tettem meg mindazt, amit a többiek, én azonban erős maradtam, és ezért áldásokban részesültem. Később megtudtam, hogy sokan felnéztek rám. Néhány barátom még el is mondta nekem, hogy mennyire tiszteltek azért, mert követtem a normáimat. Bocsánatot kértek tőlem, hogy akkor cukkoltak, amiért nem csináltam mindazt, amit a többiek a középiskolában.

Mivel követtem az egyházi normákat, és megpróbáltam példát mutatni, misszionáriusi élményekben lehetett részem, és lehetőségem volt az evangéliumot tanítani másoknak. Ha nem maradtam volna a megfelelő ösvényen, akkor nem lettem volna képes másokra hatással lenni.