Kortyoljunk nagyot a forrásból!

Amikor a templomok szépségéről esik szó, általában a tornyokról, az ablakokról és a falfestményekről beszélünk. Áhítattal említjük meg a keresztelőmedencét, a felruházási szobákat, a pecsételőszobákat és a celesztiális szobákat.

Amikor azonban a próféta felszenteli az Úr egyik templomát, az egész épületet szenteli fel, nem csupán a szép részeit, melyekre mindenki felfigyel. A Missouri Kansas City templom felszentelési imájában Thomas S. Monson elnök ezt mondta: „Felszenteljük a földet, melyen ez a templom áll. Felszenteljük minden egyes részét e gyönyörű épületnek, a szemünk elől rejtve lévő talapzattól a templom csúcsán lévő Moróni szoborig.”¹ Amikor Joseph Fielding Smith elnök elmondta a Utahi Ogden templom felszentelési imáját, felszentelte „az alapzatot, a falakat, a padlókat, a mennyezeteket, a tornyot és az épület minden részét”, majd pedig azért imádkozott, hogy védve legyen „az épület minden műszaki része, világítástechnikája és tartozékai, a szellőztető rendszere, a liftek, valamint az épület minden más része”².

Hálás vagyok, hogy az Úr azt a sugalmazást adja a prófétáinak, hogy szenteljék fel a templom minden egyes részét. Habár egy kilincsnek vagy egy lámpának nyilvánvalóan jóval kisebb szerepe van, mint egy pecsételő szoba oltárának, e kisebb darabok is hozzájárulnak a templom végső, felmagasztaló céljához.

Az egyik ilyen apró rész egy életre megtanított nekem egy fontos leckét. Egy nap a Salt Lake templomban voltam. Éppen készültem elhagyni az öltözőt, miután részt vettem egy halottakért végzett szertartáson. Amikor megláttam egy ivókutat, rájöttem, hogy szomjas vagyok, így hát lehajoltam, hogy gyorsan igyak egy keveset. Ekkor a következő gondolat jutott az eszembe:

Most vizet iszol a templomban, de valóban iszol-e abból az élő vízből, amely itt elérhető?

Nem erőteljes kárhoztatás volt ez, inkább gyengéd dorgálás és az egész lelkemet átjáró kérdés.

A válasz a kérdésre nemleges volt. Nem igazán ittam a templom élő vízéből. Be kellett látnom, hogy a gondolataim elkalandoztak, amikor néhány perccel korábban a halottakért végeztem szertartásokat. Habár nagyszerű munkát végeztem azokért az emberekért, akiknek a segítségemre volt szükségük, nem hagytam, hogy én magam is megkapjam mindazt a segítséget, amire nekem volt szükségem.

Most már valahányszor elmegyek a templomba, keresek egy ivókutat, megállok egy kortyra, és megkérdezem magamtól, mekkorát kortyolok az élő víz forrásából. A válaszom: még mindig nem elég nagyot. De a szomjam egyre növekszik.