Feltámadott!

A Jézus Krisztus feltámadásának valóságáról kapott bizonyság a remény és az eltökéltség forrása is egyben. És ez Isten minden gyermeke esetében igaz lehet. Ezt jelentette nekem is 1969 júniusában, amikor egy nyári napon édesanyám elhunyt, és az azóta eltelt évek során, sőt, a jövőben is mindig így lesz, amíg újra nem találkozom vele.

Az ideiglenes elválás feletti szomorúságot azonnal felváltotta a boldogság. Több volt ez, mint csupán a boldog viszontlátásba vetett remény. Mivel az Úr oly sok mindent kinyilatkoztatott a prófétáin keresztül, és mivel a Szentlélek megerősítette nekem a feltámadás igaz tanát, lelki szemeim előtt látom, milyen lesz újra találkozni megszentelődött és feltámadott szeretteinkkel:

„Ők azok, akik előjönnek az igazak feltámadásakor. […]

Ők azok, akinek neve fel lesz írva a mennyben, ahol Isten és Krisztus mindenek bírája.

Ők azok, akik igaz emberek, tökéletessé téve Jézus, az új szövetség közbenjárója által, aki saját vérének kiontása által véghezvitte ezt a tökéletes engesztelést” (T&Sz 76:65, 68–69).

Mivel Jézus Krisztus eloldotta a halál kötelékeit, Mennyei Atyánk minden gyermeke, aki erre a világra született, fel fog támadni egy olyan testben, amely soha nem hal meg. Így az én és a ti bizonyságotok e dicsőséges igazságról eltávolíthatja egy szeretett családtagunk vagy barátunk elvesztése miatti szomorúságunk fullánkját, és örömteli várakozással és szilárd eltökéltséggel válthatja fel azt.

Az Úr mindannyiunknak megadta a feltámadás ajándékát, amely során lelkünk fizikai tökéletlenségektől mentes testbe helyeztetik vissza (lásd Alma 11:42–44). Édesanyám fiatal és sugárzó lesz, eltűnnek róla a kor és a fizikai szenvedés éveinek nyomai. Ez számára és számunkra is ajándékként adatik.

Azoknak azonban, akik örökre együtt kívánnak lenni szeretteikkel, olyan döntéseket kell hozniuk, melyek érdemessé teszik őket arra, hogy ott éljenek, ahol az Atya és az Ő Szeretett feltámadott Fia lakoznak dicsőségben. Ez az egyetlen hely, ahol a családok örökre együtt maradhatnak. Az erről az igazságról való bizonyságom növelte azon eltökéltségemet, hogy érdemessé váljak és szeretteimet is érdemessé tegyem a celesztiális királyság legmagasabb fokozatára Jézus Krisztus engesztelésén keresztül, mely az életünkben munkálkodik (lásd T&Sz 76:70).

Az úrvacsorai imákban az Úr olyan útmutatást nyújt számunkra az örökkévaló életre történő eme törekvésünkben, amely segített és segít nekem, és nektek is segíthet. Azt kérik tőlünk, hogy minden úrvacsorai gyűlésen újítsuk meg a keresztelési szövetségeinket.

Megígérjük, hogy mindig emlékezünk a Szabadítóra. Áldozatának jelképei segítenek értékelnünk azon ár nagyságát, melyet azért fizetett, hogy eloldja a halálnak kötelékeit, irgalmat ajánljon fel nekünk, és bűnbocsánatot minden bűnünkért, ha úgy döntünk, hogy megbánjuk azokat.

Megígérjük, hogy betartjuk a parancsolatait. A szentírások és az élő próféták szavainak olvasása, valamint az úrvacsorai gyűléseinken felszólaló sugalmazott beszélők hallgatása közben emlékeztetve vagyunk szövetségeinkre, hogy így tegyünk. A Szentlélek elménkbe és szívünkbe súgja azon parancsolatokat, melyeket leginkább be kell tartanunk azon a napon.

Az úrvacsorai imákban Isten megígéri, hogy elküldi a Szentlelket, hogy velünk legyen (lásd Moróni 4:3; 5:2; T&Sz 20:77, 79). Rájöttem, hogy amit abban a pillanatban Isten ad, az egy személyes interjúhoz hasonló élmény. Felhívja a figyelmemet azon cselekedeteimre, melyek örömet okoztak neki; annak szükségességére, hogy tartsak bűnbánatot és bocsássak meg másoknak; valamint azon emberek nevére és arcára, akiket szeretné, hogy szolgáljak.

Az évek során e gyakran ismételt élmény a reményt jószívűséggé változtatta bennem, és bizonyosságot adott arról, hogy a Szabadító engesztelésének és feltámadásának köszönhetően irgalomban lehet részem.

Tanúságomat teszem, hogy Jézus a feltámadt Krisztus, a Szabadítónk, aki tökéletes példát és utat mutat nekünk az örök élet felé vezető ösvényen.