2013
Tanulmányozzuk együtt a konferenciai beszédeket!
2013. április


Áprilisi konferenciai jegyzetfüzet

Tanulmányozzuk együtt a konferenciai beszédeket!

Greg Batty Utah államban él, az Egyesült Államokban.

Miután a családunkkal változtattunk a konferenciai beszédek átnézésének módján, sokat javultak az evangéliumi beszélgetéseink.

Családunk évekig nagy örömét lelte a Liahóna konferenciai számainak olvasásában, amikor is egyenként áttanulmányoztuk a cikkeket. Kezdésként összegyűltünk az asztal körül, és mindannyian felolvastunk egy-egy bekezdést a cikkből. De idővel rájöttünk, hogy olvasás közben csupán arra koncentráltunk, hogy a végére jussunk; nem álltunk meg átgondolni az üzenetet.

Hogy még többet kihozzunk az olvasottakból, a feleségem és én vettünk egy példányt a konferenciai számból a család minden tagjának, és kiszámoltuk, hetente hány beszédet kell elolvasnunk belőle, hogy a végére érjünk a következő általános konferenciáig. Voltak hetek, amikor csupán egy beszédet olvastunk el, máskor kettőt, de mindenkinek át kellett tanulmányoznia a beszédet, és ki kellett emelnie azokat a részeket, melyek tetszettek neki. Ezután a családi esteken egymást tanítottuk az általunk bejelölt részekből.

Néha gyermekeink tettek fel olyan kérdéseket, melyek elindították a beszélgetést, máskor a feleségem vagy én kérdeztünk a témáról. Nagy becsben tartjuk azokat a pillanatokat, amikor tizenéves gyermekeink válaszolták meg ezeket a kérdéseket, olyan dolgokat osztva meg velünk, amelyeket az ifjúsági hitoktatáson, az egyházban vagy a személyes tanulmányozásuk során tanultak. Nagyszerű módja volt ez annak, hogy rendszeresen hallhassuk egymás bizonyságát egy nagyon fesztelen, nyugodt környezetben.

Hamar észrevettük, hogy reggeli szentírás-tanulmányozásunk kezd hasonló módon zajlani. Voltak napok, amikor csak néhány versen jutottunk túl, mert a versekről és azok alkalmazásáról szóló beszélgetésünkkel gyorsan elszaladt az idő.

Mára a reggeleink beszélgetéssel, nevetéssel és egységben telnek, mielőtt mindannyian nekiindulnánk a napnak. Erős bizonyságunk van a prófétánk azon tanácsáról, hogy naponta tanuljunk és imádkozzunk együtt. Olyan családdá váltunk, akik tanulnak egymástól és megerősítik egymást, és mindez annak az eredménye, hogy egy kicsit többet akartunk kihozni az általános konferenciából.

Fényképes illusztráció: Aubry Startin © IRI