A jobb részt választva

Egy nap a szegedi Szűcs Zoltán azzal lepte meg kajakedzőjét, hogy bejelentette: nem indul a közelgő németországi versenyen.

„A verseny a keresztelőm napjára esett, úgyhogy nemet mondtam” – magyarázta Zoltán.

Zoli 17 évesen számos kajakversenyt nyert. A kajakozás népszerű sport Magyarországon, és Zoli jó volt – annyira jó, hogy felmerült a hivatásos élsport lehetősége is. Annak az egy versenynek a kihagyása után azonban hamarosan teljesen felhagyott a kajakozással. Valami jobb dolog várt rá.

A kajakozás jót tett Zoltánnak. Edzőjével együttműködve az évek során önfegyelmet, engedelmességet sajátított el, és megtanult keményen dolgozni. Zoli ugyancsak megtanulta elkerülni azokat a szereket és szokásokat, melyek rontottak volna a teljesítményén. Nem volt könnyű élet; magányos út volt, a hivatásos versenysport pedig még több időt igényelt volna. A profik napi 12 órát edzenek, és vasárnap is kell versenyezniük.

„A kajakozás töltötte ki az időm legnagyobb részét – mondja. – Fanatikus voltam. Éppen ezért nagyon sok minden kimaradt az életemből.”

Zoltán ezért jutott el arra a felismerésre, hogy nem tudja egyaránt elkötelezni magát az evangélium és a kajakozás mellett. 2004-ben megmondta az edzőjének, hogy többé nem kajakozik.

Korábban ugyanabban az évben a misszionáriusok elkezdték tanítani Zoli édesanyját, ő maga azonban nem vett részt a beszélgetéseken. Kelletlenül fogadta el édesanyja meghívását a keresztelőjére, a szívét azonban megérintette, amit akkor érzett, amikor belépett az egyházi épületbe. Beleegyezett, hogy találkozzon a misszionáriusokkal, részben azért, mert azonosulni tudott velük.

„Érdekesnek találtam a misszionáriusokat, mert hétköznapi emberek voltak, de magasabb normák szerint éltek” – mondja.

A magasabb normának köszönhetően, melyet Zoltán már kajakosként is követett, könnyen felismerte, hogy az evangélium tanításai értékesek. Két hónappal később megkeresztelkedett.

Először azt gondolta, folytatni tudja majd a kajakozást úgy, hogy nem versenyez vasárnap. De ő olyan ember, aki ha egyszer elkötelezi magát valamilyen tevékenység mellett, jól akarja csinálni, így hát teljesen feladta a kajakozást.

A keresztelője után egyszer megpróbálta hobbiszerűen űzni ezt a sportot, az edzője azonban megkérte, hogy segítsen utánpótlást nevelni és túrákat szervezni, ha már úgysem versenyez. Ő azonban nem akarta elkötelezni magát a kajakozás mellett – vagy bármilyen más tevékenység mellett –, ami tanítványsága útjába állna.

Így hát Zoltán letette az evezőt, és az egyházi szolgálatnak szentelte magát, ahogyan egykor Howard W. Hunter elnök (1907–1995) is tette, amikor megnősült. Hunter elnök képzett zenész volt, aki több tucatnyi hangszer mestere volt. Esténként egy zenekarban játszott, de a környezetében lévő emberek életstílusa ellenkezett az evangéliumi normákkal. Így Hunter elnök eltette a hangszereit, és csupán néhanapján vette elő közös családi éneklésekre.¹

Zolinak hiányzik a kajakozás, de rájött, hogy a kajak iránti szeretete túlságosan erős volt, és akár felül is kerekedhetett volna az Úr iránti szeretetén, ha kitart a sport mellett.

Ugyanez a tantétel érvényes bármely olyan tevékenységre, amely megakadályozná, hogy azok legyünk, akivé Isten szeretné, hogy váljunk. Mindannyian jobban tesszük, ha inkább feladunk néhány dolgot az életünkben – még ha azok jó dolgok is –, mintha kockáztatnánk miattuk az örök életünket.

„Az egyház lett az életem – mondja Zoli. – Tudván, hogy a kajakozást csupán hobbiként űzhettem volna, ha tevékeny akarok maradni az egyházban, megkönnyítette, hogy magam mögött hagyjam. Ehelyett Mennyei Atyámat kívántam életem középpontjába helyezni.”

Zoltán ugyanolyan intenzitással fogott hozzá az evangélium tanulmányozásához, mint bármilyen más tevékenységhez, melybe korábban belekezdett. Kitűzte célul, hogy missziót fog szolgálni. Szeretett volna a saját hazájában tanítani,

és kívánsága teljesült: a Magyarországi Budapest Misszióban szolgált két évig teljes idejű misszionáriusként. Fontossági sorrendje első helyén továbbra is az evangélium áll. „Vannak dolgok, melyeket fel kell adnunk, mert elállják az Istenhez vezető utat – mondja. – Könnyű feladni a rosszat, mert tudjuk, hogy ezt kell tennünk. Azt azonban ritkán ismerjük fel, ha valami jót kell feladnunk valami még jobbért. Azt gondoljuk, hogy mivel az nem rossz dolog, ragaszkodhatunk hozzá, és ugyanakkor Isten tervét is tudjuk követni.” De Zoli tudja, hogy fel kell adnunk a jót is, ha az megakadályozza, hogy kövessük Isten ránk vonatkozó tervét.