Örökkévaló család

Amikor 19 éves voltam, még utoljára meglátogattam a nagyszüleimet, mielőtt elindultam egy három hónapos humanitárius útra Ecuadorba. A nagyapám beköltözött egy idősek otthonába, mert az egészsége egyre romlott. Az idős korral járó egyéb fizikai betegségek mellett szellemi leépüléssel küzdött.

Amikor a családommal együtt beléptünk az otthonba, elszomorodtam, tudván, hogy valószínűleg most látom utoljára a nagyapámat. Tudtam, hogy el fog hunyni, amíg oda leszek, és bűntudatot éreztem, amiért elmegyek.

Mielőtt beléptünk volna a szobába, a személyzet egyik tagja éppen átsegítette a nagyapámat egy kerekes székbe. Kigurítottuk az épület közös helyiségébe. Az édesanyám a személyzet egyik tagjával beszélgetett, míg a 16 éves húgom és én a nagyapánkkal.

Nem volt önmaga. Nyilvánvaló volt a hanyatló elmeállapota, és zavartnak tűnt. Amikor megkérdeztük, hány unokája van, nem tudta helyesen megválaszolni. Ezután szeretettel ugrattuk, miközben fontoskodva elmondtuk, hányan is vagyunk valójában.

A szívem szakadt meg érte. De akkor, zavartsága és kérdéseink helytelen megválaszolása közben a nagyapám váratlanul ezt mondta: „Egy örökre család.”

Teljesen ledöbbentem. A közelben álló ápoló nem értette, mit mondott, de a húgommal egymásra néztünk. Mindketten tisztán hallottuk. Ekkor másodjára is megismételte: „Egy örökre család.” Ezúttal az édesanyánk is hallotta.

Semmi másra nem emlékszem az aznapi látogatásunkból. Arra emlékszem csak, hogy bánattól és örömtől zokogva hagytam el az otthont – bánkódtam az emberért, akit ott hagytunk, és azért, hogy soha többé nem látom ebben az életben, ugyanakkor örültem egyszerű szavai gyengéd irgalmának, és annak a békének, melyet a szívembe varázsoltak.

Tudom, hogy nagyapám, elmeállapota ellenére, még egyszer utoljára meg tudta osztani velünk erős meggyőződését és tudását arról, hogy a családok örökkévalóak.

Nem sokkal később megkezdtem humanitárius utazásomat. Amikor egy héttel a hazatérésem előtt hírt kaptam arról, hogy a nagyapám elhunyt, békés érzés töltött el. Tudtam, és még mindig tudom, hogy egy nap újra látom őt. A templomi szertartásoknak köszönhetően a családok örökké együtt lehetnek.