2014
Januártól változások lesznek a fiatal felnőtteknek szóló áhítatok megrendezésében
november 2014


Januártól változások lesznek a fiatal felnőtteknek szóló áhítatok megrendezésében

Az Első Elnökség és az Egyházi Oktatási Testület bejelentette, hogy 2015 januárjától az alábbi változtatásokat hajtják végre a fiatal felnőtteknek szóló áhítatok gyakoriságát, helyszínét és közzétételét illetően:

A program neve: Világméretű áhítat fiatal felnőtteknek: Egy est (a beszélő neve)-val/vel.

Gyakorisága: Évente háromszor: január második vasárnapján, május első vasárnapján, valamint szeptember második vasárnapján.

Hallgatósága: Minden fiatal felnőtt, házas és egyedülálló egyaránt, illetve a gimnáziumok és középiskolák végzős tanulói is részt vehetnek a közvetítésen.

Helyszínei: A januári áhítatok a provói Brigham Young Egyetemen, illetve a BYU idahói vagy hawaii kampuszán lesznek megtartva. A májusi áhítatok a Salt Lake Cityben lévő Konferencia-központban vagy az egyház központjának más helyszínein kerülnek megrendezésre. A szeptemberi áhítatokat pedig az Egyesült Államok különböző pontjain fogják megtartani.

Közzététele: A beszédek szöveges, hang- és videoanyaga az áhítatokat követően már pár napon belül elérhetőek lesznek angolul az LDS.org oldalon, valamint az Evangéliumi könyvtár alkalmazáson belül az új Fiatal felnőttek gyűjteményben. Más nyelveken később lesznek hozzáférhetőek. A beszédek összefoglalói megjelennek majd a Liahóna folyóiratban, továbbá idézetek, mémek és videobejátszások lesznek közzétéve élőben, valamint az áhítatot követően az egyház közösségi média csatornáin, többek között a beszélő saját közösségi oldalain.

A beszélőket továbbra is az Első Elnökség választja ki az egyház általános felhatalmazottjai és általános tisztségviselői közül.

A változtatásokat a 2014. november 2-i EOSZ áhítaton jelentették be a fiatal felnőtteknek, a papsági vezetőket pedig a 2014. augusztus 28-i Elsőelnökségi levélben értesítették, amely a 2015. évi műsorszórás adásrendjét is tartalmazta.

Fiatal felnőttek hallgatják egy áhítat beszélőjét a Brigham Young Egyetem Marriott központjában, a Utah állambeli Provóban, az Egyesült Államokban

Fényképezte: Scott G. Winterton, Deseret News