2017
A tanítvány élete
August 2017


Első elnökségi üzenet, 2017. augusztus

A tanítvány élete

Harminc évvel ezelőtt Ghánában egy Doe nevű fiatal főiskolás életében először lépett be egy UNSZ gyülekezeti házba. Egy barátnője hívta meg, hogy kísérje el, és Doe nagyon kíváncsi volt arra, hogy milyen lehet az egyház.

Az emberek annyira kedvesek és melegszívűek voltak, hogy a lány csak ámulni tudott: „Milyen egyház ez?”

Annyira mély benyomást tett rá, hogy úgy döntött, több információt szerez az egyházról és a mindig vidám egyháztagokról. De ahogy nekifogott, az amúgy jóindulatú rokonai és barátai megpróbálták megakadályozni ebben. Szörnyű dolgokat mondtak az egyházról, és mindent megtettek, hogy eltérítsék a céljától.

Doe azonban már bizonyságot szerzett.

Volt hite és szerette az evangéliumot, mely örömmel töltötte meg az életét. Így hát belépett a keresztelés vizébe.

Ezek után még többet tanult és imádkozott. Böjtölt, és a Szentlélek hatására törekedett az életében. Ennek eredményeként Doe bizonysága és hite erősebbé és mélyebbé vált. Végül úgy döntött, hogy teljes idejű missziót szolgál az Úrnak.

Missziójából hazatérve randevúzott, majd házasságot kötött egy visszatért misszionáriussal – pont azzal a fiúval, aki évekkel azelőtt megkeresztelte –, majd később a Dél-Afrikai Johannesburg templomban össze is pecsételték őket.

Sok év telt el azóta, hogy Doe Kaku először tapasztalta meg Jézus Krisztus evangéliumának örömét. Ez idő alatt az élete nem mindig volt könnyű. Szívfájdalomban és kétségbeesésben is volt része, többek között akkor, amikor elvesztette két gyermekét. Ezen élmények és a gyász súlya még mindig a szívére nehezednek.

Mindezek ellenére ő és a férje, Anthony, mindig is arra törekedtek, hogy közel kerüljenek egymáshoz és drága Mennyei Atyjukhoz, akit szívből szeretnek.

Ma, 30 évvel azután, hogy belépett a keresztelés vizébe, Kaku nőtestvér egy újabb teljes idejű misszión van túl – ezúttal a férje oldalán, aki misszióelnök volt Nigériában.

Akik ismerik Kaku nőtestvért, mind azt mondják, hogy van benne valami különleges. Ragyog. Nehéz úgy időt tölteni vele, hogy közben ne érezze magát boldogabbnak az ember.

A bizonysága szilárd: „Tudom, hogy a Szabadítóm a leányaként és a barátjaként tekint rám (lásd Móziás 5:7; Ether 3:14) – mondja. – Folyamatosan tanulok, és próbálok én is a barátja lenni, nemcsak a szavaim, hanem a tetteim által is.”

Tanítványok vagyunk

Kaku nőtestvér története sokak történetéhez hasonló. Vágyott az igazságra, megfizette az árát annak, hogy lelki világosságra leljen, kimutatta az Isten és embertársai iránti szeretetét, és az útja során megtapasztalta a nehézségeket és a szomorúságot is.

De nem számított az ellenállás vagy a szomorúság, ő hittel haladt előre. Ami szintén nagyon fontos: jókedvű maradt. Megtalálta a módját, hogy ne csupán túlélje a nehézségeket, de azok ellenére gyarapodjon is.

Az ő története a mi történetünk is.

Az utunk ritkán sima és megpróbáltatások nélküli.

Mindnyájunknak megvannak a szívfájdalmai, csalódásai, szomorúságai.

Akár még el is csüggedünk, és időnként elgyengülünk.

De azok, akik tanítványként élnek – akik hithűek maradnak és hittel mennek előre, akik bíznak Istenben és betartják a parancsolatait;1 akik napról napra, óráról órára az evangélium szerint élnek; akik krisztusi szolgálatot nyújtanak az őket körülvevőknek, jó cselekedetről jó cselekedetre haladva –, ők azok, akiknek az apró tettei gyakorta igenis nagy hatással bírnak.

Azok, akik egy kicsit kedvesebbek, egy szemernyit megbocsátóbbak és egy icipicit irgalmasabbak, ők azok, akik irgalomban részesülnek.2 Azok, akik e világot jobbá teszik – egy-egy szerető és törődő cselekedetről cselekedetre –, és akik igyekeznek Jézus Krisztus tanítványának áldott, kielégítő és békés életét élni, végül örömre lelnek.

Tudni fogják, hogy „Isten szeretete az, amely áthatja az emberek gyermekeinek szívét… minden dolognál kívánatosabb… és a legörömtelibb a lélek számára”.3