Ellenálló képesség: lelki fegyverzet napjaink fiataljai számára

Amikor 2017 őszén ellátogattam a Brigham Young Egyetem idahói kampuszára, az iskola új rektora, Henry J. Eyring elmondta, hogy legfőbb aggodalma az elsőévesek magas lemorzsolódási aránya. A hallgatók számos okból hagyják el a felsőoktatási intézményeket, ám az ellenálló képesség hiánya az egyik vezető ok, amiért az Egyesült Államok számos egyeteme küszködik ugyanezzel a kihívással.²

Az ellenálló képesség (reziliencia) „az a képesség, mely során valaki képes egy balszerencse vagy valamilyen változás után visszanyerni eredeti állapotát, illetve könnyen alkalmazkodni ahhoz”³. Amikor az Amerikai Egyesült Államok hadserege felismerte az ellenálló képesség hiányát az újoncai között, bevezette a Reziliencia Mestertréning programot, hogy megerősítse a katonákat a katonai szolgálattal járó stresszel, követelményekkel és nehézségekkel szemben.⁴

Ugyanezzel a problémával nézünk szembe az egyházban is, ahol a korábbi nemzedékekhez képest a teljes idejű misszionáriusok magasabb arányban térnek haza idő előtt a missziójukról. Néhány misszionárius komoly egészségügyi kihívásokkal vagy más megpróbáltatásokkal szembesül, melyek szükségessé teszik az idő előtti felmentésüket, mások azonban talán egyszerűen nem fejlesztettek ki kellő ellenálló képességet.

Lyle J. Burrup, aki az egyház Misszionáriusi Osztályán szolgált mentálhigiénés tanácsadóként, megfigyelte, hogy a misszionáriusok által megtapasztalt érzelmi nehézségek leggyakoribb oka az ellenálló képesség hiánya. „Sok esetben – mondja – az adott misszionárius egyszerűen nem tanulta meg, hogyan kezelje jól a kihívásokat.”⁵

Nem az egyetemek, a katonaság és a missziós terep okozzák a problémát – ezek mindössze felszínre hozzák azt. A napjaink fiataljaira jellemző alacsonyabb ellenálló képesség valójában talán egy akaratlanul megjelenő mellékhatása – modern kori kobrahatása – az alábbi tényezőknek:

Számos könyv jelent meg erről az összetett és hatalmas kihívásról, köztük egy olyan, melynek már a címe is sokatmondó: iGeneráció – Akik közösségi médián és okostelefonon nevelkedtek: Miért boldogtalanabbak és felkészületlenebbek a felnőtt életre?

A világ változik. Az Úr olyan lelkeket tartogatott napjainkra, akik képesek boldogulni napjaink kihívásai ellenére is. Gondoskodó szülőkként a mi feladatunk, hogy felkészítsük őket az e kihívásokkal való bátor szembenézésre azáltal, hogy fejlesztjük és támogatjuk az ellenálló képességüket, a hitüket és a lelkierejüket.

Erőteljes evangéliumi tantételekkel a tarsolyunkban segíthetünk a fiataloknak, hogy megerősítsék az ellenálló képességüket, képessé téve őket arra, hogy a Szabadítóhoz hasonlóbbá váljanak, méghozzá úgy, hogy ők is „gyarapod[nak] bölcsességben [intellektuálisan] és test[ük] állapotjában [fizikailag és szellemileg], és az Isten és emberek előtt való kedvességben [lelkileg, valamint érzelmileg és a társas kapcsolatok terén]” (Lukács 2:52). Szeretnék néhány szót szólni a következő négy evangéliumi tantételről: (1) önellátás, (2) ellentét minden dologban, (3) a Szentlélek ajándéka, valamint (4) erkölcsi önrendelkezés.

A szükséget szenvedők megsegítésére irányuló erőfeszítéseink során igyekszünk megtalálni a helyes egyensúlyt két egymást kiegészítő tantétel között: jószívűnek lenni és az önellátásra bátorítani. Aki jószívű, ám önellátásra nem bátorít, az a Télapó. Aki önellátásra bátorít, ám kedvesség nincs benne, ő Scrooge.⁹ Mindkét véglet önmagában kiegyensúlyozatlan.

Kép

father and son fishing

A jószívűség (amikor halat adunk valakinek) és az önellátás (amikor megtanítjuk valakinek a halfogás művészetét) a szülői mivoltra is vonatkozik. Meghozhatnánk minden döntést a gyermekeink helyett, ám jóval bölcsebb az, ha megtanítjuk nekik a döntéshozatal művészetét, és ezáltal segítünk nekik szellemileg, lelkileg, szociálisan és érzelmileg önellátóvá válni.

Ennek inspiráló példáját jeleníti meg A csodatévő című megható drámai mű, mely Helen Keller önéletrajzán alapul, aki egy gyermekkori betegség következtében megsüketült és megvakult.¹⁰ Helen „helikopter szülei” – akik Télapó-szerű megközelítéssel próbálták felnevelni lányukat – túlzottan gyámolítóak és elnézőek voltak vele, s így pont az ellenkező hatást érték el: akadályozták Helen szellemi, lelki, társas és érzelmi növekedését.

Velük ellentétben Anne Sullivan, Helen nevelőnője felismerte, hogy Helennel túlságosan engedékenyek voltak, és elkezdte hozzásegíteni a kislányt ahhoz, hogy szembenézzen a problémáival és önellátóbbá váljon. Végül Anne Sullivan volt az, nem pedig Helen szülei, aki segített Helennek elérni a benne rejlő valódi lehetőségeket.

Mivel szeretjük a gyermekeinket, szeretnénk őket sikeresnek látni. Kísértést érezhetünk arra, hogy minden akadályt eltávolítsunk az útjukból, illetve hogy a lehető legkevesebb csalódás és kudarc érje őket; kísértést érezhetünk arra is, hogy elvégezzük helyettük a nehéz munkát, ahogy azt Helen szülei is tették. Amikor azonban így teszünk, akaratlanul is meggátolhatjuk a gyermekeinket azon ellenálló képesség kifejlesztésében, mely szükséges ahhoz, hogy Krisztus erős, független tanítványai legyenek.

Ahelyett, hogy túlzottan gyámolítóak lennénk és túl hamar sietnénk a segítségükre, inkább meg kellene fontolnunk a Szabadító módszerét. Ő megerősít minket, hogy „el tudj[u]k viselni a terhei[n]ket” (Móziás 24:15), és gyakran nem siet olyan gyorsan a segítségünkre, ahogy azt mi szeretnénk (lásd Tan és szövetségek 121:1–3).

Mennyei Atyánk – a mi tökéletes szülőnk – többek között úgy nevel minket képessé az ellenállásra és készít fel bennünket leendő boldogságunkra, hogy egy olyan világba küld minket, ahol az ellenálló képességünk próbára tétetik és finomíttatik majd. Erről tanúskodnak az alábbi szentírásversek:

Ellentét, illetve a „nyomor kemenczéj[e]” (Ésaiás 48:10) nélkül nem lehet szert tenni olyan krisztusi erényekre, mint például a hit, a türelem, a szorgalom és az ellenálló képesség, csak hogy néhányat említsek. Mennyei Atyánk tehát hagyja, hogy komoly kihívásokkal nézzünk szembe és nehéz dolgokat vigyünk véghez. Hogyan válhatunk valaha is olyanná, mint nagyszerű Példaképünk, ha nem szembesülünk olyan megpróbáltatásokkal, amelyek eredményeként Ő az lett, aki?

Gyakran mondom a misszionáriusoknak, hogy „a missziós terepen emelt szintű tantárgyakat fogtok felvenni, mint amilyen többek között a Szorgalom mesterfokon és a Haladó türelem. Csakis egy ilyen emelt szintű tananyag révén fogjátok megtanulni, miként váljatok nagyszerű misszionáriusokká, később pedig kiváló férjekké és feleségekké, apákká és anyákká. Ha nehéz napotok van, magasztaljátok a szenvedéseteket, ahogy azt Péter és János apostol is tette, akik – miután börtönbe vetették és megverték őket – »örömmel [távoztak, mert] méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek«” (lásd Apostolok cselekedetei 5:18, 40–41; lásd még 1 Péter 4:13; Kolossébeliek 2:8).

A nehézségek, a küszködés és a megerőltető erőfeszítés az, ami segít kifejlesztenünk az ellenálló képességet – hogy képesek legyünk felkelni, leporolni magunkat, és továbbhaladni a szoros és keskeny ösvényen. Ez az ösvény gyakran meredek és sziklás, és bizony lesz olyan, hogy megbotlunk vagy lemaradunk. Ám az Úr korlátlan második esélyeinek ajándéka lehetővé teszi számunkra, hogy kitartóan haladjunk előre.¹¹

Kép

people hiking

A könnyű válaszok helyett a gyermekeknek fejlődniük kell a döntéshozatal művészetében. Nyújthatunk nekik iránymutatást, ám hagynunk kell, hogy önállóan gondolkodjanak, és elkezdjék meghozni akár csak a legapróbb döntéseket is.

Mivel a Szentlélek ajándéka a legnagyszerűbb ajándék, melyet halandó ember kaphat,¹² a legnagyszerűbb és leginkább képessé tevő dolog, amit egy szülő megtaníthat a gyermekének az, hogy felismerje a Szentlélek suttogásait. A lelkileg önellátó gyermekek nevelése során a legfontosabb, amit tehetünk az, ha megtanítjuk nekik, miként legyenek érdemesek erre a nagyszerű ajándékra, és hogy miként kapjanak személyes kinyilatkoztatást.

Fontos leckét tanulunk Oliver Cowderytől, aki imában kért ugyan valamit, ám azt nem kapta meg. Az Úr így szólt hozzá:

„Íme, nem értetted meg; feltételezted, hogy megadom ezt neked, amikor nem gondoltál bele, csak kértél engem.

De íme, én azt mondom neked, hogy tanulmányoznod kell azt az elmédben; majd meg kell kérdezned tőlem, hogy helyes-e, és ha helyes, akkor tebenned égővé teszem kebledet; érezni fogod tehát, hogy helyes” (Tan és szövetségek 9:7–8).

Kép

mother helping with schoolwork

Amikor például odajönnek hozzánk a gyermekeink és arra kérnek minket, hogy segítsünk nekik a házi feladatban, akkor nem csináljuk meg helyettük a feladatot. Iránymutatást adunk nekik, majd – az Úr Oliverhez szóló szavaihoz hasonlóan – azt mondjuk: „Most pedig menj, dolgozz rajta, és amikor végeztél, hozd vissza, és megnézem, jól oldottad-e meg.”

Ha megtanítjuk a gyermekeknek, hogy miként kezeljék és küzdjék le a megpróbáltatásaikat, az segít nekik önállóan gondolkodni, elemezni a problémákat, valamint felismerni a Szentlélek suttogásait. Csakis a problémamegoldásban szerzett saját tapasztalataik által tesznek szert józan észre és bölcsességre, továbbá gyarapszik az a képességük, hogy tanulmányozzák az adott problémát és kinyilatkoztatást kapjanak.

Russell M. Nelson elnök alábbi kijózanító figyelmeztetését vonja magával, ha nem tanítjuk meg gyermekeinknek a lelki önellátást és ellenálló képességet: „Az eljövendő napokat… nem lehet majd lelkileg túlélni a Szentlélek útmutató, irányító, vigasztaló és állandó hatása nélkül.”¹³

Hallottam Nelson elnöktől egy történetet a lányáról, aki nyolcéves korában az egyik vasárnap odament hozzá, és megkérdezte, hogy elmehet-e szánkózni az egyházközségükhöz tartozó egyik családdal. Nelson elnök így mesélte: „Tudtam, hogy nem lenne bölcs dolog sem igent, sem nemet mondanom. Kinyitottuk a Bibliát a 2 Mózes 31:13-nál: »Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre«. Ezután megkérdeztem tőle, mit gondol a sabbatnapi szánkózásról. Így felelt: »Apu, én meg akarom mutatni Mennyei Atyának, hogy szeretem, úgyhogy inkább nem megyek.«”

Nelson elnök így folytatta: „Eltelt egy emberöltő, és a lányom édesanya lett; pont náluk voltam, amikor a kisfia egy nagyon hasonló kérés kapcsán fordult hozzá jóváhagyásért. Ámulattal és elégedettséggel töltött el, ahogy lányom a szemem láttára az unokámmal együtt kinyitotta a Bibliát, és elolvasták ugyanezt a verset.”

Évekkel ezelőtt olvastam egy apáról, aki az egyik vasárnap felkeltette a fiát, hogy készülődjön, mert indulnak az istentiszteletre. A fiú így felelt: „Ma nem megyek istentiszteletre.” Sok szülő egy ilyen pillanatban kísértésbe esne, hogy rávágja: „De bizony, hogy jössz!”, majd még egy fenyegetéssel is megtoldja. Ez az apa bölcsebb volt, és egyszerűen ennyit mondott: „Fiam! Nekem nem tartozol magyarázattal, hogy miért nem, hiszen ez nem az én egyházam. Viszont illene térdre ereszkedned, és közölnöd a kifogásodat a Mennyei Atyáddal.”

Ezzel az apa otthagyta a fiát a válaszútnál a Szentlélek társaságában. A Szentlélek sokkal jobban fel tudja zaklatni a gyermekeinket, mint mi – csupán bíznunk kell e nagyszerű ajándékban. „Nincs olyan rettegett tanú, sem olyan félelmetes vádló, mint a lelkiismeret”¹⁴. Alig pár percnek kellett eltelnie, hogy ez a tizenéves felkeljen és nekilásson a készülődésnek. Ha az apa kényszerítette volna a fiát, hogy elmenjen az istentiszteletre, azzal esetleg a neheztelés és a lázadás magjait ültette volna el, lehetőséget hagyva, hogy bekússzon a képbe a kobrahatás.

Kockázattal jár, ha tiszteletben tartjuk a gyermekeink önrendelkezését és egyedül hagyjuk őket a válaszútnál. Ám nem ugyanezt a kockázatot vállalta Mennyei Atyánk is a halandóság előtti életben, és veszítette el ennek következtében lélekgyermekei egyharmadát? Mivel az önrendelkezés tana nélkülözhetetlen volt a szabadítás tervéhez, a kockázat elkerülhetetlen volt, még Lucifer tiltakozásai ellenére is.

Ha egy kissé átfogalmazhatnám Joseph Smith próféta egyik kijelentését, ezt mondanám a gyermekekre vonatkozóan: „Helyes tantételeket tanítunk nekik, mert akár tetszik nekünk, akár nem, ők magukat fogják kormányozni.”¹⁵ El fog jönni a nap, amikor gyermekeink elhagyják a szülői házat. Szülőkként az egyetlen reményünk, hogy helyes tantételeket tanítunk nekik a szabadítás tervéről, valamint segítünk nekik felismerni a Lélek suttogásait, hogy iránymutatást kapjanak az önrendelkezésük bölcs használatához. Máskülönben előfordulhat, hogy nem rendelkeznek majd kellő lelki önellátással és ellenálló képességgel a jövőbeli megpróbáltatásokkal való szembenézéshez, és akár el is veszíthetjük őket.

Mindannyian mélységesen és örökkévalóan hálásak vagyunk az ellenálló képesség legnagyszerűbb tettéért a világ történelme során: Jézus Krisztus engeszteléséért. A Szabadító nem rettent vissza saját tűzpróbájától, bár felfoghatatlan nyomás nehezedett rá.

Kép

young woman praying

A Szentlélek ajándéka és a lelki önállóság táplálják a lelki ellenálló képességet, ami pedig a kitartás szinonimája. Mindazoknak pedig, akik hithűen „mindvégig kitart[ana]k, …örök élet[ü]k lesz” (2 Nefi 31:20).

Az Úr áldjon meg hát minket, szülőket, azon sürgetően fontos kötelességünkben, hogy szellemileg, testileg, lelkileg, szociálisan és érzelmileg is ellenállóképes gyermekeket neveljünk fel.