Megbecsülni az Ő nevét

Mialatt a szülők izgatottan várják gyermekük születését, nevet is kell választaniuk a kisbabának. Lehetséges, hogy amikor ti születtetek, olyan nevet kaptatok, mely nemzedékről nemzedékre szállt a családotokban. Az is előfordulhat, hogy a nevetek divatosnak számított a születésetek évében vagy helyén.

Hélamán próféta és a felesége jelentőségteljes nevet adtak újszülött gyermekeiknek, Nefinek és Lehinek. Hélamán később ezt mondta a fiainak:

„Íme, …első szüleink nevét adtam nektek; …hogy amikor eszetekbe jut a nevetek, rájuk emlékezhessetek; és amikor eszetekbe jutnak ők, akkor emlékezhessetek a cselekedeteikre; …hogy miért van megmondva és megírva is az, hogy jók voltak.

Szeretném tehát, fiaim, ha azt tennétek, ami jó”¹.

Nefi és Lehi neve eszükbe juttatta őseik jó cselekedeteit, és arra buzdította őket, hogy ők is tegyenek jót.

Nővérek! Függetlenül attól, hogy hol élünk, milyen nyelvet beszélünk, illetve hogy 8 vagy 108 évesek vagyunk-e, mindannyian viselünk egy nevet, mely ugyanezeket a célokat rejti.

„Mert a kik Krisztusba keresztelkedt[ünk] meg, Krisztust öltözt[ük] fel. …mert [mi] mindnyájan egyek vagy[unk] a Krisztus Jézusban.”²

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként első alkalommal a keresztelés szertartása során fogadtuk meg, hogy hajlandók leszünk Krisztus nevét magunkra venni.³ E szövetség által megígértük, hogy mindig emlékezünk Őrá, betartjuk a parancsolatait, és szolgálunk másokat. Minden sabbatnapon megújítjuk az e szövetség betartására való hajlandóságunkat, amikor veszünk az úrvacsorából, és újra örvendezünk azon áldás miatt, hogy „új életben jár[unk]”⁴.

A születésünkkor kapott nevünk tükrözi egyedi voltunkat, valamint biztosítja a földi családunkhoz tartozást. Azonban amikor a keresztelés során „újjászülettünk”, bővült a tudásunk arról, hogy kik vagyunk. „[A] szövetség miatt, melyet kötöttetek, Krisztus gyermekeinek fognak nevezni benneteket, …mert íme, [Ő] nemzett benneteket lelkileg; mert azt mondjátok, hogy szívetek megváltozott a nevébe vetett hit által, mert tőle születtetek”⁵.

Így aztán szövetséges kilétünkkel és hovatartozásunkkal Jézus Krisztus nevén neveztetünk. És „nem adatik más név, sem valamely más út vagy mód, mely által szabadulás jöhetne az emberek gyermekeihez, csakis Krisztus, a Mindenható Úr nevében és azáltal”⁶.

Jézus neve már jóval a születése előtt ismert volt. Egy angyal így prófétált Benjámin királynak: „És Jézus Krisztusnak fogják hívni, Isten Fiának, …és anyját Máriának fogják hívni”⁷. „Megváltó szeretet[ének]”⁸ munkáról is tudomást adtak Isten gyermekeinek minden időben, amikor az evangélium a földön volt, Ádám és Éva napjaitól kezdve egészen napjainkig, „hogy… tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért”⁹.

Russell M. Nelson elnök tavaly azt a prófétai kérést intézte a nőkhöz, hogy „a szétszórt Izráel egybegyűjtésével alakítsá[k] a jövőt”. Arra kért minket, hogy olvassuk el a Mormon könyvét, és „jelölj[ünk] meg minden verset, mely a Szabadítóról szól vagy Őrá utal”. Azt kérte, hogy „tudatosan beszélj[ünk] Krisztusról, örvendezz[ünk] Krisztusban és prédikálj[unk] Krisztusról a család[unk] és barátai[nk] körében”. Talán már el is kezdtétek felfedezni ígéretének gyümölcseit, miszerint „ti is és ők is közelebb kerülnek majd a Szabadítóhoz… És változások, sőt csodák is történnek majd.”¹⁰

Azon ígéretünk, miszerint mindig emlékezünk a Szabadítóra, erőt ad ahhoz, hogy kiálljuk az igazságért és az igazlelkűségért – legyünk akár egy nagy tömegben vagy magányos helyeinken, ahol Istenen kívül senki sem ismeri a cselekedeteinket. Amikor emlékezünk Őrá és az Ő nevére, melyet magunkon viselünk, kizárjuk az önmagunkat lealacsonyító összehasonlítgatásokat vagy a bántó ítéleteket. A Szabadítóra tekintve annak látjuk magunkat, akik valójában vagyunk: Isten becses gyermekeinek.

A szövetségeinkre emlékezés elcsendesíti a világi aggodalmakat, az önbizalomhiányt bátorságra változtatja, valamint reményt ad a megpróbáltatások idején.

Ha pedig megbotlunk és elesünk, miközben a szövetség ösvényén haladunk, csupán az Ő nevére és irántunk érzett szeretetteljes kedvességére kell emlékeznünk. „[M]ert nála van minden hatalom, minden bölcsesség és minden értelem; ő minden dolgot felfog, és… irgalmas… azok[hoz], akik bűnbánatot tartatnak és hisznek az ő nevében.”¹¹ Bizonyos, hogy semmi sem hangzik szebben Jézus szent nevénél mindazok számára, akik megtört szívvel és töredelmes lélekkel igyekeznek jobban teljesíteni és jobbá válni.¹²

Nelson elnök ezt tanította: „Elmúlt már az az idő, amikor csendes, kényelmes keresztények lehettek. A vallásotok nemcsak abból áll, hogy vasárnap megjelentek az istentiszteleten, hanem abból, hogy vasárnap reggeltől szombat estig igaz tanítványok maradtok. […] Nem létezik olyan, hogy az Úr Jézus Krisztus részidős tanítványa.”¹³

A hajlandóságunk, hogy magunkra vegyük Krisztus nevét, sokkal több holmi hivatalos szófordulatnál. Ez nem egy passzív ígéret vagy kulturális kifejezés, nem egy kinevezés vagy egy kitűzendő névtábla, és nem is egy szállóige, melyet csupán kiteszünk a falra vagy egy polcra. Az Ő nevét felöltözzük¹⁴, a szívünkbe van írva, és az ábrázatunkra van vésve¹⁵.

Mindig a Szabadító engesztelő áldozatára kell emlékeznünk a gondolataink, a tetteink és a másokkal való kapcsolataink által. Ő nemcsak a mi nevünkről, hanem rólunk is mindig megemlékezik. A Szabadító kijelentette:

„Mert megfeledkezhet-e egy nő szoptatós gyermekéről, hogy ne könyörülne méhe fián? Igen, ők tán megfeledkeznek, de én nem fogok elfeledkezni rólad, Ó Izráel háza.

Íme, kezem tenyerére véstelek”¹⁶.

George Albert Smith elnök ezt tanította: „Becsüljétek meg a neveket, melyeket viseltek, mert egy nap majd abban a kiváltságban és kötelességben lesz részetek, hogy számot kell majd adnotok… Atyátoknak a mennyben… arról, hogy miként bántatok [azokkal] a nevekkel.”¹⁷

Nefi és Lehi nagy gonddal kiválasztott neveihez hasonlóan vajon rólunk is elmondhatják és írhatják-e azt, hogy az Úr Jézus Krisztus igaz tanítványai vagyunk? Megbecsüljük-e Jézus Krisztus nevét, melyet készek voltunk magunkra venni? Szolgái és bizonyságai¹⁸ is vagyunk-e az Ő szeretetteljes kedvességének és megváltó hatalmának?

Nemrégiben épp a Mormon könyvét hallgattam. 2 Nefi utolsó fejezetében egy olyan kijelentést hallottam Nefitől, amelyet még soha nem olvastam így. Az egész feljegyzésén keresztül Nefi a Megváltóról, Izráel Szentjéről, Isten Bárányáról és a Messiásról tanít és tesz bizonyságot. A beszámolója végén azonban hallottam, amint így szól: „Örvendezem a világos beszédben; örvendezem az igazságban; örvendezem Jézusomban, mert megváltotta lelkemet”¹⁹. Amikor hallottam e szavakat, örvendezett a szívem, és újra és újra meg kellett hallgatnom. Felismertem és úgy reagáltam arra a versre, mint ahogy azt a saját nevemmel teszem.

Az Úr azt mondta: „Igen, áldott ez a nép, mely hajlandó viselni a nevemet; mert az én nevemen fogják őket szólítani; és az enyémek”²⁰.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként „örömmel ve[gyük] magunkra Krisztus nevét”²¹ azáltal, hogy szeretettel, odaadással, valamint jó cselekedeteken keresztül megbecsüljük az Ő nevét. Bizonyságomat teszem arról, hogy Ő „Isten Bárány[a], igen, méghozzá az Örökkévaló Atya Fi[a]”²². Az Ő szent gyermeke, Jézus Krisztus nevében, ámen.