Nyomtatásban nem jelenik meg: Fiatal felnőtteknek
Mennyei Atya időnként megvárakoztat bennünket a kinyilatkoztatással – és ez jól van így
A kinyilatkoztatás idejét Mennyei Atya szabja meg. Nem mi.
Új misszionárius voltam, aki már majdnem végzett a misszionáriusképző központban, és nem tudtam, hogy igaz-e a Mormon könyve.
Hittem, hogy igaz. Sokszor elolvastam és visszatérően imádkoztam felőle – pontosan Moróni útmutatása szerint (lásd Moróni 10:3–5). Ám sehogy sem kaptam választ! Hogyan taníthatnám a Romániában élőket és tehetnék nekik bizonyságot e tudás nélkül?! Muszáj volt a magam számára megtudnom, méghozzá azonnal.
Az egyik este, amikor csendes tanulóidőnk volt az MKK egyik tantermében, megragadtam a szentírásaimat, és lehajtottam a fejemet.
„Mennyei Atyám! – imádkoztam magamban. – Sokszor olvastam már ezt a könyvet. Ha misszionáriusként akarom folytatni, tudnom kell, hogy igaz-e.”
A szememet továbbra is lehunyva felütöttem a könyvet.
Az ujjam a Móziás 1:6-ra mutatott: „Ó fiaim, szeretném, ha emlékeznétek rá, hogy ezen kijelentések igazak, és arra is, hogy ezen feljegyzések igazak. És íme, Nefi lemezei is, amelyek atyáink feljegyzéseit és kijelentéseit tartalmazzák, attól az időtől fogva, hogy Jeruzsálemet elhagyták, mostanáig, és ezek igazak; és tudhatjuk, hogy valósak, mert a szemünk előtt vannak.”
E szavak olyan hatással voltak rám, amilyennel sem előtte sem azóta egyetlen szentírásrész sem. Az igazak szó minden egyes előfordulása majd kiszúrta a szememet. Ahogy Joseph Smith is fogalmazott a saját élményével kapcsolatban: „úgy tűnt, nagy erővel hatolt[ak] szívem minden érzésébe” (Joseph Smith története 1:12) a szavak. Hirtelen úgy éreztem, hogy békesség és céltudatosság tölt el félelem és aggodalom helyett.
Egyetlen pillanat alatt tudtam, hogy a Mormon könyve Isten szava, és hogy Mennyei Atya küldi számomra ezt az üzenetet. Mintha csak azt mondaná nekem: „Már tudod. Most pedig láss munkához!”
És így is tettem.
Mire fel ez a kivárás?
Évek óta tanulmányoztam a Mormon könyvét és imádkoztam annak igazságáról, mire végre választ kaptam. Ezért azon tanakodtam, vajon miért kellett ilyen sokáig várnom a kinyilatkoztatásra, miszerint a könyv igaz. Nem lettem volna elég őszinte? Ne lett volna elég hitem? Talán. De nem hiszem. Szerintem az Úr a tökéletes alkalomra várt, hogy fontos leckét taníthasson nekem, miszerint a kinyilatkoztatás nem attól függ, hogy nekünk mikor van hozzá kedvünk.
A kinyilatkoztatás nem érkezik pusztán azért, mert szeretnénk. A kinyilatkoztatás akkor érkezik, amikor szükségünk van rá. Az idejét Mennyei Atya szabja meg, nem mi. Ismeri a szükségleteinket, mi pedig bízhatunk abban, hogy az Ő terve a legjobb – még akkor is, ha ehhez türelem kell.
David P. Homer elder a Hetvenektől azt tanította, hogy „a válaszok néha nehezen érkeznek…, mert nem ez a megfelelő idő; mert nincs szükségünk válaszra; vagy mert Isten bízik bennünk, hogy mi magunk is tudunk dönteni” (Meghallani az Ő hangját. Liahóna, 2019. máj. 43.).
Szerintem Isten időnként jobban bízik bennem, mint én saját magamban! Ijesztő anélkül meghozni fontos döntéseket, hogy iránymutatást kapnánk Őtőle. Amikor azonban túlságosan elkezdek aggódni emiatt, eszembe jut Richard G. Scott elder (1928–2015), a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja által adott tanács: „Amikor igazlelkű életet élsz, és bizalommal cselekszel, Isten nem fogja megengedni, hogy túl messze menj anélkül, hogy ne adna figyelmeztető benyomást, ha rossz döntést hoztál” (Az ima mennyei ajándékának használata. Liahóna, 2007. máj. 10.).
Amikor megtesszük a tőlünk telhetőt azért, hogy válaszokat találjunk és jó döntéseket hozzunk, biztosak lehetünk abban, hogy Mennyei Atya útmutatást fog adni nekünk, még ha nem is mindig ismerjük fel az útjait. Nem kell félnünk. Mennyei Atya szeretettel őrködik felettünk. Jönni fog a kinyilatkoztatás – talán nem akkor, amikor szeretnénk, hanem majd amikor igazán szükségünk van rá.