Így teszik magukat hasznossá a fiatal felnőttek a folyamatos visszaállításban

A mi nemzedékünkről szólva Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „A »tizenegyedik órában« éltek. Az Úr megmondta, hogy ez az utolsó alkalom, amikor munkásokat hív a szőlőskertjébe, hogy a föld négy szegletéből összegyűjtse a kiválasztottakat. (Lásd T&Sz 33:3–6.) És ti lettetek elküldve arra, hogy részt vegyetek ebben az összegyűjtésben.”¹

Gondoljatok a teljes idejű misszionáriusok 65 000 fős seregére, akik mindennap, egész nap, az egész világon megosztják az evangéliumot! Gondoljatok mindazokra a fiatal felnőttekre, akik szövetségeket kötnek a templomban, igénybe veszik a visszaállított papsági és templomi áldásokat, és szövetséget kötnek arra, hogy hithűek lesznek, hogy megerősítik a családjukat, és hogy felépítik Isten királyságát a földön! Gondoljatok azokra a fiatal felnőttekre, akik az egyház vezetőiként szolgálnak világszerte! Gondoljatok azokra, akik előretörekednek, hogy minden ellenük összeesküvő körülmény ellenére is kövessék Jézus Krisztust! A fiatal felnőttek már a kezdetektől fogva létfontosságú részei a visszaállításnak, a folyamatos visszaállítás pedig már számtalan fiatal felnőtt egyháztag életének vált létfontosságú részévé.

A visszaállításban való részvétel sokunk számára abból fakad, amit tanultunk belőle. Vennela Vakapalli számára, aki egy fiatal felnőtt megtért az indiai Andhra Pradesh államból, „a visszaállítás a kinyilatkoztatásra való törekvésről szól. Joseph Smith kinyilatkoztatásért ment az erdőbe. Tanácskozott az Úrral, várt a válaszra, türelmes volt. Ezt szeretem.” Vennela el is magyarázza: „Mielőtt hallottam a visszaállításról, nem sokat tudtam a kinyilatkoztatásra való törekvésről. Számomra az egyik nagyszerű, lenyűgöző dolog az, hogy mennyi időt fordított arra, hogy kinyilatkoztatást kapjon Istentől. Ezt tanultam a visszaállításból.”

Egy utah-i fiatal házaspár, Emma és Jacob Roberts is egyetért azzal, hogy a visszaállítás a folyamatos kinyilatkoztatásról szól önmagunk és a világ számára. Arról, „hogy lehet egy prófétánk, Isten egyik szószólója itt a földön, aki gondoskodik róla, hogy bármilyen kihívást támasszon is a világ, mindig ott legyen nekünk valaki, aki azért munkálkodik és imádkozik és beszél Istennel, hogy biztosan készen álljunk és képesek legyünk szembenézni a világ változása közben felmerülő bármiféle kihívással.

Ez a visszaállítással járó sok tudás könnyebbé és kevésbé feszültté teszi az életemet” – mondja Jacob. Mindehhez társul a bizonyosság, „hogy van egy Isten, aki szeret bennünket és figyel ránk – teszi hozzá Emma. – Az az Ő szándéka, hogy mi boldogok legyünk. Fiatal felnőttekként teljes mértékben megbízhatunk Benne és követhetjük Őt, mert tudjuk, hogy az Ő célja a mi boldogságunk. Tudjuk, hogy örökkévaló lények vagyunk; ez nagy reményt és hitet ad nekem, hogy bármit is teszek és bármilyen hibákat is követek el most, akkor is tarthatok bűnbánatot, és ez az idő arra van, hogy fejlődjek és tanuljak.”

Ez a fajta bizonyosság segített a barbadosi fiatal felnőtt Ramona Morrisnak is, amikor először hallott a visszaállításról. Bizonyságot szerzett többek között arról is, hogy „van egy Mennyei Atyánk, akiben bízhatunk. A visszaállítás egyszerűen békességet hoz azoknak, akiknek kérdéseik vannak az életükkel kapcsolatban és kérdéseik vannak Isten számukra alkotott tervéről.”

Habár a visszaállítás megértése egyértelműbbé tette az életét, azt is elismeri, hogy „az egyház központjától távol élve nehéz belefolyni az evangéliumba, de mivel erős bizonyságom van a visszaállított evangéliumról, tudom, hogy még ilyen távolról is a visszaállítás részesének érezhetem magam, és hogy nem vagyok egyedül”.

És valóban nincs egyedül. A fiatal felnőttek a templomi szolgálaton, a családtörténeten és a misszionáriusi munkán keresztül világszerte részt vesznek a visszaállításban. A személyes kinyilatkoztatásnak azzal a megértésével, melyre Joseph Smith első látomásáról és a visszaállításról tanulva teszünk szert, mindannyian tovább törekedhetünk megtudni Isten akaratát és azt, hogy mi milyen szerepet játszhatunk a folyamatos visszaállításban.

Kép

world map

Térkép a Getty Images jóvoltából

Még ha fiatal felnőttek vagyunk is, már most is lehetünk vezetők az egyházban. Bár a családjában ő az egyház egyetlen tagja, a győri Toronyi Jankát így is megerősíti a többi fiatal felnőtt részvétele a visszaállítás különböző területein: „Egy csomó barátom ment misszióba, és nagyszerű látni a fejlődésüket; aztán hazajönnek és a tapasztalataik nyomán hihetetlenül felnőnek. Ez mindannyiunk számára nagy élmény. És mindig bámulatos látni a fiatal egyedülálló felnőtt barátaimat, amint az elhívásaikban szolgálnak, és amint időnként maguk is megteremtik a saját lehetőségeiket, például amikor a fiatalság erősségéért (FSY) konferenciák idejére önkéntes csoportvezetők lesznek. Úgy érzem, a visszaállítás nem mindig arról szól, hogy másoknak tanítjuk az evangéliumot, hanem arról, hogy megerősítjük a meglévő egyháztagjainkat.”

A magyarországi fiatal felnőttek megértik, hogy ők az egyház jövőbeli vezetői. „Szükség van ránk és fel kell nőnünk a feladathoz, ami időnként nagy teher – ismeri el Janka. – Az Úr meggyorsítja a munkát, mi pedig a részesei vagyunk ennek. Néha arra gondolok: »Mégis hogyan kellene ezt megcsinálnom?« Ugyanakkor nagyszerű látni azt, hogy milyen nagy a vezetőink belénk vetett bizalma. Ösztönzően hat azokra, akik szeretik az egyházat és erős a bizonyságuk, mert tudjuk, hogy egy nap mi viseljük majd a felelősséget. Felelősséget kell vállalnunk a saját lelki fejlődésünkért.”

A nyugati-ausztráliai Sean és Stefany Joseph úgy vesz részt a visszaállításban, hogy az egyházközségük fiataljait mentorálják. „Számomra az a visszaállításban való részvétel, hogy a jövő nemzedékeinek segítek megérteni, mi az evangélium, és miként segíthet nekik és másoknak az életben” – meséli Stefany. „Segíthetünk abban, hogy az egyházunknak a későbbiekben erősebb alapjai alakuljanak ki a hazánkban.

Szeretnénk segíteni a fiataloknak abban, hogy bizonyságot szerezzenek a Mormon könyvéről és Joseph Smithről, és megértsék, hogy ők maguk is ténylegesen Isten gyermekei – magyarázza Sean. – Nem szeretnénk, ha ez csak az elemis énekek témája maradna; azt akarjuk, hogy ténylegesen tudják, hogy igaz.”

Ami Vennelát illeti, Indiában nem mindig könnyű az evangélium szerint élni, de ő tisztában van vele, hogy az ottani fiatal felnőtt egyháztagok ereje másokat is megihlet majd, és segíteni fog a visszaállítás előrehaladásában. „Az itteni fiatal felnőttek mind nagyon hithűek. Keresik az alkalmakat a bizonyságuk megosztására – meséli Vennela. – Afféle pionírok vagyunk Indiában. Különböző helyekről származunk, és néhányan még a családunktól is elköltöztünk. Emberpróbáló tud lenni az itteni élet, de mi akkor is azt választjuk, hogy az evangélium szerint élünk. A szentírások sok reményt, erőt és bátorságot adnak nekem.”

Bárhol legyünk is fiatal felnőttek, az evangélium iránti elkötelezettségünk és a hitünk révén megőrizhetjük a folyamatos visszaállításra gyakorolt erőteljes befolyásunkat.

Mi vagyunk az egyház jövője. Ez már a végső küzdelem. Mennyei Atya a mi segítségünkre támaszkodik a munkája – az örökkévalóan sorsdöntő munkája – elvégzésében. Tudja, hogy elég erősek vagyunk ahhoz, hogy tovább törekedjünk előre és megküzdjünk mindazzal, amit az ellenség csak előhúzhat a kalapból. Sátán pedig kezd kétségbeesni. Tudja, hogy vesztes csatát vív, mert az Úr munkája fog győzedelmeskedni.

„Tudjuk, hogy az Úr meggyorsítja munkát, és azt senki nem állíthatja meg – mondja Janka. – Tudjuk, hogy végbe fog menni, bármi történjék is. De azt nekünk kell eldöntenünk, hogy részesei leszünk-e, és segítünk-e előremozdítani azt, vagy a partvonalról szemlélődünk. Megvan az önrendelkezésünk ahhoz, hogy a részesei legyünk, és megvan a bizonyságunk ahhoz, hogy képesek legyünk helyesen dönteni, Krisztus követését választani. A részeseivé kell válnunk!”

Rajtunk áll tehát, hogy megválasszuk, kinek az oldalán állunk.

Rajtunk áll, hogy meglegyen a bátorságunk kiállni azért, amiben hiszünk.

Rajtunk áll, hogy személyes kinyilatkoztatásra törekedjünk az életünkre vonatkozóan.

Rajtunk áll, hogy hagyjuk, hogy az általunk megélt nehéz kihívások erősebbé tegyék a Szabadítóba vetett hitünket.

Rajtunk áll, hogy kövessük Őt, és megtegyünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy másokat Őhozzá hozzunk.

Rajtunk áll, hogy a tőlünk telhető legjobban kitartsunk mindvégig.

Most már tényleg az utolsó napokat éljük. És az egyházat – Nelson elnök szavaival szólva – a „világ történelmének legjelentősebb adományozási korszakában”² vezetni tényleg félelmetes felelősségnek tűnhet. De gondolj csak bele: Mennyei Atya eléggé megbízott bennünk ahhoz, hogy a földre jövetelünket erre a konkrét időpontra tartogassa, amikor is számtalan kísértéssel és figyelemeltereléssel, valamint rengeteg ellentétes véleménnyel szembesülünk.

Azzal, hogy a leginkább sarkalatos adományozási korszakban küldött minket ide, Mennyei Atya nem kudarcra kárhoztatott bennünket. Ismeri a bennünk rejlő lehetőségeket, az erőnket, a bátorságunkat, legfőképpen pedig tudja, hogy igenis hasznossá tudjuk magunkat tenni az egyház visszaállításában, az életkorunktól és a családi állapotunktól függetlenül. Nem számít, milyen lehetetlen próbatételeink vannak, vagy mennyire lehetetlennek tűnik a vezetés és az evangélium megosztása szerte a földön, ha Ő a mi oldalunkon áll, akkor ki lenne képes ellenünk harcolni? Ő segíteni fog nekünk véghezvinni a lehetetlent.