Óvakodjatok a hitehagyás keserű gyümölcseitől

„Átadom nektek a királyság rejtelmeinek egyik kulcsát. Ez egy örökkévaló tantétel, amely az egész örökkévalóság óta Istennel létezett: Az az ember, aki feláll, hogy másokat elítéljen, az egyházban hibát találjon, mondván, hogy nem a helyes úton járnak, miközben ő maga igazlelkű, biztosan tudhatjátok, hogy az az ember egyenes úton halad a hitehagyás felé; és ha meg nem bánja, ahogy Isten él, el fogja hagyni a hitét”⁵.

Heber C. Kimball így számolt be, miközben Brigham Young elnök tanácsosaként szolgált: „Adok nektek egy kulcsot, amit Joseph Smith testvér azelőtt gyakran adott Nauvooban.Azt mondta, hogy a hitehagyás azzal a lépéssel kezdődik, hogy az ember elveszti bizalmát ennek az egyháznak és királyságnak a vezetőiben, és hogy ha bármikor felismeritek ezt a lelket, tudhatjátok, hogy annak birtokosát a hitehagyás útján fogja vezetni”⁶.

Wilford Woodruff ezt mondta, amikor a Tizenkettek Kvórumában szolgált: „ Joseph testvér azelőtt gyakran ilyen módon adott nekünk tanácsot: »Abban a pillanatban, hogy megengeditek magatoknak, hogy félre tegyetek bármilyen feladatot, amelynek elvégzésére Isten hívott el benneteket, azért, hogy saját kívánságaitokat kielégítsétek; abban a pillanatban, hogy megengeditek magatoknak, hogy óvatlanok legyetek, lefektetitek a hitehagyás alapját. Legyetek óvatosak; értsétek meg, hogy egy munkára hívattatok el, és amikor Isten azt kéri, hogy végezzétek el azt a munkát, akkor tegyétek meg!« Mást is mondott: »Minden próbatételetekben, megpróbáltatásotokban és betegségetekben, minden szenvedésetekben, igen, mindhalálig, legyetek óvatosak, nehogy eláruljátok Istent, legyetek óvatosak, nehogy eláruljátok a papságot, legyetek óvatosak, nehogy elhagyjátok a hitet.«”⁷

Wilford Woodruff továbbá ezt mondta: „Emlékszem arra, hogy Joseph Smith testvér meglátogatott engem, [John] Taylor testvért, Brigham Young testvért és sok más misszionáriust, amikor Angliába készültünk a missziónkra. Sokan betegek voltunk és szenvedtünk. Ugyanakkor éreztük, hogy mennünk kell. A próféta megáldott bennünket, továbbá a feleségünket és családunkat is… Néhány nagyon fontos tantételre tanított minket, amelyek közül néhányat megemlítek itt. Taylor testvért, jómagamat, George A. Smitht, John E. Page-t és másokat elhívtak, hogy betöltsük azoknak [az apostoloknak] a helyét, akik elpártoltak. Joseph testvér elénk tárta annak az okát, amiért azok a férfiak elfordultak Isten parancsolataitól. Remélte, hogy bölcsességet tanulunk abból, amit a szemmel láttunk, és a füllel hallottunk, és hogy képesek leszünk megkülönböztetni más emberek lelkét anélkül, hogy szomorú tapasztalat útján kellene tanulnunk.

Majd megjegyezte, hogy bárki, bármely elder ebben az egyházban és királyságban, aki olyan úton halad, amely által figyelmen kívül hagyja, vagy más szóval, visszautasítja azt, hogy bármely ismert törvénynek vagy parancsolatnak vagy feladatnak engedelmeskedjen – amikor ezt teszi egy ember, elhanyagol bármilyen olyan feladatot, amelyet Isten megkíván tőle a gyűléseken való részvételben, missziók szolgálatában vagy a tanácsnak való engedelmeskedésben, lefektet egy olyan alapot, amely hitehagyáshoz vezeti, és ez volt az oka annak, hogy azok a férfiak elbuktak. Visszaéltek azzal a papsággal, amely a fejükre pecsételtetett. Apostolokként és elderekként elhanyagolták elhívásuk felmagasztalását. Arra használták azt a papságot, hogy megpróbálják magukat megerősíteni, és megpróbáljanak Isten királyságának felépítésén kívül valami más munkát is elvégezni”⁸.

1840-ben egyháztagok egy kis, szervezett csoportja továbbra is az Ohio állambeli Kirtlandben élt, jóllehet a szentek nagy része az Illinois állambeli Nauvooban gyülekezett. Arra a hírre válaszként, hogy egy egyháztag Kirtlandben megpróbálta lerombolni a szentek Első Elnökségbe és az egyház más felhatalmazottjaiban vetett bizalmát, a próféta ezt írta egy kirtlandi egyházi vezetőnek: „Annak érdekében, hogy a királyság ügyeit igazlelkűségben igazgassák, mindennél fontosabb, hogy minden testvér szívében a legtökéletesebb egyetértés, kedves érzés, jó megértés és bizalom legyen; és az az igaz jószívűség, az egymás iránti szeretet kellene, hogy jellemezze minden cselekedetüket. Ha van bármilyen könyörtelen érzés, bizalomhiány, akkor hamarosan megnyilvánul a büszkeség, az arrogancia és az irigység; elkerülhetetlenül zűrzavar fog támadni, és az egyház felhatalmazottjait semmibe fogják venni…

Ha a szentek Kirtlandben úgy gondolják, hogy méltatlan vagyok az imáikra, amikor összegyűlnek, és elhanyagolják azt, hogy a mennyei kegyelem trónjánál támogassanak engem, az számomra erős és meggyőző bizonyítéka annak, hogy nincs velük Isten Lelke. Amennyiben azok a kinyilatkoztatások, amelyeket kaptunk, igazak, akkor kinek kell vezetnie a népet? Amennyiben a királyság kulcsait rámbízták, akkor ki nyissa meg annak rejtelmeit?

Amíg a testvéreim mellettem állnak, és biztatnak engem, meg tudok küzdeni a világ előítéleteivel, és örömmel viselem a megalázó [kíméletlen bánásmódot] és a bántalmazást; de amikor testvéreim eltávolodnak, amikor elkezdenek meginogni, és megpróbálják lelassítani az előremenetelemet és munkámat, akkor legszívesebben gyászolni volna kedvem, de nem leszek kevésbé eltökélt abban, hogy elvégezzem a feladatomat, mert bízom abban, hogy bár földi barátaim elgyengülhetnek, sőt még ellenem is fordulhatnak, az én mennyei Atyám győzelemre fog vinni engem.

Remélem azonban, hogy még Kirtlandben is akadnak olyanok, akik nem ítélik el az embert egy szóért [lásd Ésaiás 29:21], és hajlanak arra, hogy előlépjenek az igazlelkűség és az igazság védelmezésére, és minden rájuk bízott feladatot elvégezzenek; és akiket a bölcsesség fog irányítani minden olyan megmozdulás vagy befolyás ellen, amely arra irányul, hogy zűrzavart és viszályt keltsen Izráel táborában, és hogy meg tudják különböztetni az igazság lelkét a tévedés lelkétől.

Örömmel töltene el, ha azt látnám, hogy jól megy a kirtlandi szentek sora, de szerintem még nem érkezett el ennek az ideje; és biztosítalak benneteket, hogy addig nem is fog, míg a dolgoknak egy másik rendje nincs megalapozva, és nem nyilvánul meg egy másik lelkiség. Amikor a bizalom helyreáll, amikor a kevélység elbukik, és minden becsvágyó elme ruhaként ölti magára az alázatosságot, és az önzés helyet ad a jóakaratnak és a jószívűségnek, és egyesült eltökéltség figyelhető meg arra nézve, hogy minden olyan igével éljenek, ami az Úr szájából származik, akkor – addig viszont nem – béke, rend és szeretet fog uralkodni.

A becsvágyó emberek miatt kellett elhagyni Kirtlandet. Milyen gyakran irigyelték a ti alázatos szolgátokat az ő hivatalában az ilyen egyének, akik megpróbálták magukat az ő kárán hatalomra emelni, és amikor látták, hogy ez lehetetlen, aljas rágalmazásokhoz, bántalmazásokhoz és más eszközökhöz folyamodtak, hogy megbuktassák őt. Az ilyen egyének voltak mindig az elsők, akik az Elnökség ellen felszólaltak, és közzétették azok hibáit és gyarlóságait a menny négy szele felé”⁹.

„Első látszatra furcsának tűnhet, mégis olyannyira igaz, mint amilyen különös az, hogy mindazon állítólagos eltökéltség dacára, miszerint jámboran fognak élni, a hitehagyók, miután elfordultak Krisztus hitétől – hacsak gyorsan meg nem bánták azt –, előbb vagy utóbb beleestek a gonosz csapdáiba, és Isten Lelke elhagyta őket, hogy a tömegek szemében nyilvánvalóvá váljon gonoszságuk. A hithűeknek a legsúlyosabb üldöztetésben volt részük a hitehagyók miatt. Júdást megfeddték, ő pedig azonnal kiadta az ő Urát ellenségeinek kezébe, mert beléje lépett a sátán.

Egy magasabb rendű intelligencia ruháztatik mindazokra, akik szívük minden szándékával engedelmeskednek az evangéliumnak, amely ellen, ha bűnt követnek el, a hitehagyó mezítelenül marad, és Isten Lelke elhagyja, és valóban közel kerül ahhoz, hogy átkozott legyen, végül pedig megégettetik. Amikor az a világosság, amely egykor már bennük volt, elvétetik tőlük, úgy elsötétülnek, mint amennyire azelőtt megvilágosodtak, és akkor nem csoda, hogy minden erejüket bevetik az igazság ellen, és Júdáshoz hasonlóan azok pusztulására törekednek, akik legnagyobb jótevőik voltak.

Volt-e Júdásnak a Szabadítónál közelebbi barátja a földön vagy a mennyben? Mégis az volt az elsődleges célja, hogy elpusztítsa Őt. Kicsoda az a szentek közül ezekben az utolsó napokban, aki önmagát olyan jónak tartja, mint a mi Urunk? Ki olyan tökéletes? Ki olyan tiszta? Ki olyan szent, mint Ő volt? Van ilyen ember? Soha nem vétkezett, vagy szegett meg egyetlen mennyei parancsolatot vagy törvényt sem – nem volt csalárdság az ajkán, sem ravaszság a szívében. Mégis volt egy, aki vele evett, aki gyakran egy pohárból ivott vele, aki elsőként emelte fel a sarkát ellene. Hol van még egy olyan ember, mint Krisztus? Nincs olyan a földön. Akkor a követői miért panaszkodnak, ha azok, akiket egyszer testvéreiknek hívtak, és akikre mint az örökkévaló szövetségben a hozzájuk legközelebbi kapcsolatban állókra tekintettek, üldözik őket.

Honnan származik azon elv, amely mindig is megnyilvánult a hitehagyók között, akik elhagyták az igaz egyházat, hogy megkettőződött szorgalommal üldözzék, és megkettőződött állhatatossággal törekedjenek arra, hogy elpusztítsák azokat, akiket egykor állítólag szerettek, akikkel egykor bizalmas kapcsolatban voltak, és akikkel egykor szövetséget kötöttek, hogy minden erejükkel Isten nyugalmának elnyerésére törekszenek majd? Testvéreink talán azt fogják mondani, hogy ugyanaz, ami sátánt arra késztette, hogy Isten királyságának megbuktatására törekedjék, mert ő maga gonosz volt, Isten királysága pedig szent”¹⁰.

„Az egyház minden korszakában voltak olyanok, akik szembeszegültek az erény tantételeivel, akik szerették ennek a világnak a nyereségét, akik az istentelenség tantételeit követték, és az igazság ellenségei voltak… Azok, akik kapcsolatban álltak velünk, és a barátságukat leginkább hangoztatták, gyakran a legnagyobb és legelszántabb ellenségeink voltak; ha népszerűtlenné váltak, ha érdekükön vagy méltóságukon csorba esett, vagy ha leleplezték őket bűneikben, ők voltak az elsők, akik felemelték az üldöztetés karját, hogy testvéreiket rágalmazzák [hamisan megvádolják] és becsméreljék, valamint barátaik bukására és pusztulására törekedjenek”¹¹.

„A hitehagyott »mormon« szakadárok bejárják az egész világot, és különféle ocsmány és rágalmazó híreket terjesztenek rólunk, azt gondolván, hogy ezáltal megnyerik a világ barátságát, mert tudják, hogy mi nem a világból vagyunk, és hogy a világ gyűlöl minket; ezért ők [a világ] felhasználják ezeket az embereket [a szakadárokat]; és általuk megpróbálják a legnagyobb kárt tenni, ezután pedig jobban gyűlölik őket, mint minket, mert hitvány árulóknak és talpnyalóknak [hízelgőknek] tartják őket”¹².

Wilford Woodruff így számolt be: „[1837. február 19-én] részt vettem [egy] gyűlésen a [Kirtland] templomban. Joseph Smith elnök egyházi ügyben távol volt, de fele annyi ideig sem, míg Mózes Izráeltől a hegyen [lásd 2 Mózes 32:1–8]; mégis sokan Kirtlandben – ha nem is készítettek borjút, hogy azt imádják, mint az izráeliták – elfordították szívüket az Úrtól és az Ő szolgájától, Josephtől, és spekulációkba kezdtek, és teret engedtek a hamis lelkeknek, míg elméjük elsötétült; és sokan ellenkeztek Joseph Smithszel, és voltak, akik David Whitmert akarták kijelölni helyette az egyház vezetésére. A sötét lelkek felhőinek közepette tért vissza Joseph Kirtlandbe, és ezen a reggelen felállt az emelvényen. Nagyon levertnek tűnt; hamarosan azonban Isten Lelke nyugodott rajta, és körülbelül három órán keresztül hatalmas őszinteséggel szólt az egybegyűltekhez, ellenségeit pedig elnémította.

Amikor felállt, ezt mondta: »Még mindig én vagyok Jézus Krisztus Egyházának elnöke, prófétája, látnoka, kinyilatkoztatója és vezetője. Isten, és nem ember jelölt ki és helyezett engem ebbe a pozícióba, és senkinek és senkiknek nincs hatalma engem elmozdítani, vagy valaki mást kijelölni helyettem, és azok, akik ezt megpróbálják, ha gyorsan meg nem bánják, megégetik az ujjukat, és a pokolra jutnak.« Határozottan megdorgálta a népet a bűneik, a sötétségük és a hitetlenségük miatt; Isten hatalma nyugodott rajta, és bizonyságot tett arról, hogy mindaz, amit mond, igaz”¹³.

Wilford Woodruff így számolt be: „Smith elnök [1837. április 9-én] délután beszédet mondott, és az Úr nevében azt mondta, hogy Isten ítéletei fognak nyugodni azokon az embereken, akik azt állították, hogy az ő barátai és az emberiség barátai, és partnerek Kirtlandnek, Sion egy cövekének a felépítésében, mégis árulókként ellene és Isten királyságának érdekei ellen fordultak, és hatalmat adtak ellenségeink kezébe mi ellenünk; elnyomták a szegény szenteket, és gyötrelmet okoztak nekik, és szövetségszegőkké váltak, ami miatt érezni fogják Isten haragját”¹⁴.

Daniel Tyler így emlékezett vissza: „Nem sokkal azután, hogy a próféta a missouri börtönből Commerce-be (később Nauvoo) érkezett, Isaac Behunin és jómagam meglátogattuk a lakóhelyén. Az üldöztetései voltak a beszélgetés témája. Elismételte a hitehagyottak, a rémült egyháztagok és a kívülállók sok hamis, következetlen és egymásnak ellentmondó kijelentéseit. Azt is elmondta, hogy a legtöbb tiszt, akik letartóztatásakor még örömmel megölték volna, hogyan vált iránta jóindulatúvá, miután megismerték. A felelősség terhét a hamis testvérekre helyezte…

Amikor a próféta befejezte mondanivalóját arról, hogy miként bántak vele, Behunin testvér megjegyezte: »Ha én elhagynám ezt az egyházat, nem tenném meg azt, amit azok az emberek tettek: elmennék valami távoli helyre, ahol a mormonizmusról még semmit sem hallottak, ott letelepednék, és soha senki nem tudná meg, hogy én bármit is tudok róla.«

A nagyszerű látnok azonnal így felelt: »Behunin testvér, nem tudod, mit tennél. Semmi kétség afelől, hogy ezek az emberek egykor ugyanúgy gondolkodtak, mint te. Mielőtt az egyházhoz csatlakoztál, semleges talajon álltál. Amikor az evangéliumot prédikálták, eléd tárták a jót és a gonoszt. Választhattad valamelyiket, vagy egyiket sem. Két szemben álló mester hívott arra, hogy szolgáld őt. Amikor csatlakoztál az egyházhoz, beálltál Isten szolgálatába. Amikor ezt tetted, elhagytad a semleges talajt, és soha többé nem kerülhetsz oda vissza. Ha elhagyod a Mestert, akinek szolgálatába álltál, az a gonosz ösztökélésére fog történni, az ő utasításait fogod követni, és az ő szolgája leszel.«”¹⁵

Orson Hyde, a Tizenkettek Kvórumának egyik tagja így számolt be: „Joseph, a próféta… azt mondta: »Testvérek, emlékezzetek arra, hogy ennek a népnek a többsége soha nem fog eltévelyedni; és addig, ameddig a többséggel tartotok, biztosak lehettek abban, hogy be fogtok lépni a celesztiális királyságba.«”¹⁶

William G. Nelson így számolt be: „Sokszor hallottam a prófétát nyilvánosság előtt beszélni. Az egyik gyűlésen ezt mondta: »Egy kulcsot adok nektek, amely soha nem fog megrozsdásodni: ha kitartotok a Tizenkét Apostol többsége és az egyház feljegyzései mellett, soha nem fognak benneteket tévútra vezetni.« Az egyház történelme bebizonyította ennek igazságát”¹⁷.

Ezra T. Clark így emlékezett vissza: „Hallottam, amikor a próféta azt mondta, hogy egy kulcsot ad a szenteknek, amely révén soha nem lesznek tévútra vezetve vagy megtévesztve, és az ez volt: Az Úr soha nem fogja megengedni azt, hogy szélhámosok tévútra vezessék vagy megtévesszék e nép többségét, és azt sem fogja megengedni, hogy ennek az egyháznak a feljegyzései az ellenség kezébe kerüljenek”¹⁸.