A megbocsátás hatalma

„Az egyik legkedvesebb jelenet, ami a földön megtörténhet, az, hogy amikor valaki bűnt követ el egy másik ellen, az a bűn megbocsáttatik; majd a Szabadító magasztos és tökéletes mintája szerint a Mennyei Atyánkhoz imádkoznak, hogy bocsásson meg [a bűnösnek] is”⁴.

„Mindig gyakoroljuk az irgalom tantételét, és legyünk készek megbocsátani testvérünknek a bűnbánat első megmutatkozásakor és bocsánatkéréskor; és ha megbocsátunk a testvérünknek, vagy még az ellenségünknek is, mielőtt megbánná azt, vagy bocsánatot kérne, Mennyei Atyánk ugyanolyan irgalmas lesz hozzánk is”⁵.

„Legyetek elnézőek és türelmesek egymással, mert az Úr is ezt teszi velünk. Imádkozzatok ellenségeitekért az egyházban, és ne átkozzátok rosszakaróitokat azon kívül sem: mert enyém a bosszúállás, mondja az Úr, és én megfizetek [lásd Rómabeliek 12:19]. Minden elrendelt egyháztagnak és mindenkinek ezt mondjuk: legyetek irgalmasok, és irgalmasságra találtok. Arra törekedjetek, hogy megmentsétek a lelkeket, ne pedig arra, hogy elpusztítsátok őket: mert bizony tudjátok, hogy »nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilencz igaz emberen, a kinek nincs szüksége megtérésre«. [Lásd Lukács 15:7.]”⁶

Eliza R. Snow a próféta következő szavait jegyezte fel: „[A szentek] legyenek felfegyverezve irgalommal a közöttünk lévő gonoszság ellenére. Azt mondta, eszközként szolgált abban, hogy fény derüljön a gonoszságra – búskomor gondolat ez és szörnyű, hogy oly sokan alávetik magukat az ördög kárhozatának, és pusztulásba mennek. Mély érzelemmel azt mondta, hogy ők halandó társaink, és egyszer szerettük őket, nem kellene hát arra biztatnunk őket, hogy térjenek jó útra? [Még] nem bocsátottunk meg nekik hetvenhétszer, ahogy a Szabadítónk utasította [lásd Máté 18:21–22]; talán még egyszer sem bocsátottunk meg nekik. Most van a szabadulás napja azok számára, akik megbánják bűneiket, és jó útra térnek”⁷.

„Tegyük fel, hogy Jézus Krisztus és a szent angyalok jelentéktelen dolgok miatt kifogásolnának minket, akkor mivé válnánk? Irgalmasnak kell lennünk egymással, és szemet kell hunynunk a kis dolgok felett”⁸.

Willard Richards, a Tizenkettek Kvórumának egyik tagja így számolt be: „Joseph megjegyezte, hogy minden rendben van közte és a mennyek között; hogy nem érez ellenségeskedést senki iránt; és Jézus imájához vagy mintájához hasonlóan Joseph így imádkozott: »Atyám, bocsásd meg az én vétkeimet, ahogy én is megbocsátok az ellenem vétkezőknek« [lásd Máté 6:12, 14], mert szabadon megbocsátok minden embernek. Ha biztosítani és ápolni akarjuk mások szeretetét, akkor szeretnünk kell másokat, még az ellenségeinket is, ugyanúgy, mint a barátainkat”⁹.

„Elszomorít, hogy nincs teljesebb testvériség; ha egy tag szenved, mindannyian megérzik azt; az érzések egyesülésével hatalmat nyerünk Istennel. Krisztus azt mondta, azért jött, hogy a bűnösöket bűnbánatra szólítsa, hogy megszabadítsa őket. Krisztust az öntelt zsidók kárhoztatták, mert bűnösöket fogadott be a társaságába; Ő a szerint a tantétel szerint fogadta be őket, hogy megbánták a bűneiket… Ha [a bűnösök] megbánják a bűneiket, kötelességünk őket befogadni, és kedvesség által megszentelni és megtisztítani őket minden istentelenségtől gondoskodásunk hatása által… Semmi sem vezeti az embereket olyannyira ahhoz, hogy feladják a bűneiket, mint amikor kézen fogják őket, és gyengéden odafigyelnek rájuk”¹⁰.

Joseph Smith próféta ezt írta az egyházi vezetők egy csoportjának: „Nos, testvérek, hadd mondjam el nektek, hogy hajlamos vagyok adni és megbocsátani, és elnézni és türelmes lenni, teljes hosszútűréssel és türelemmel, a testvéreim és az emberiség egész világának a gyarlóságait, oktalanságait, gyengeségeit és gonoszságait; és irántatok érzett bizalmam és szeretetem nem hagyott alább, se nem gyengült el. És most, ha arra szólítanának benneteket, hogy nézzétek el nekünk egy kicsit a mi gyengeségeinket és oktalanságainkat, és velünk együtt dorgálást kapnátok, ne sértődjetek meg… Amikor ti és én szemtől szembe találkozunk, arra számítok, a legkisebb kétséget kizáróan, hogy minden közöttünk lévő ügyet jól meg fogunk érteni, és tökéletes szeretet fog uralkodni; és az a szent szövetség, amely egybeköt bennünket, szívünkben a legmagasabb helyet fogja kapni”¹¹.

Joseph Smith próféta a következőket mondta az Első Elnökségben szolgáló tanácsosaival és a Tizenkettekkel tartott gyűlésen: „Néha túl keményen beszéltem a pillanat hevében, és minthogy megbántottam az érzéseiteket, testvérek, bocsánatotokat kérem, mert szeretlek benneteket, és teljes szívemmel támogatlak titeket minden igazlelkűségben az Úr előtt és minden ember előtt; mert biztosítalak benneteket, testvérek, afelől, hogy hajlandó vagyok megállítani minden ellenkezés áradatát viharokban és szélvészben, mennydörgésekben és villámlásokban, tengeren és szárazon, a vadonban vagy hamis testvérek, illetve csőcselék között, vagy bárhol, ahová Isten az Ő előrelátásában hív minket. És elhatároztam, hogy semmilyen magasság vagy mélység, fejedelemségek vagy hatalmak, jelen vagy eljövendő dolgok, vagy semmilyen teremtmény nem fog elválasztani engem tőletek [lásd Rómabeliek 8:38–39].

És most szövetséget kötök veletek Isten előtt, hogy semmilyen ellenetek szóló méltatlan híreszteléseket nem fogok meghallgatni vagy elhinni, és semmilyen tanúvallomás alapján nem foglak kárhoztatni benneteket a mennyek alatt, kivéve azt a bizonyságot, amely tévedhetetlen, míg szemtől szembe nem látlak benneteket, és bizonyossággal meg nem győződök arról; és töretlen bizalmat helyezek a szavatokba, mert hiszem, hogy az igazság férfiai vagytok. És ugyanezt kérem tőletek, amikor bármit mondok nektek, hogy hasonló bizalmat fektessetek a szavamba, mert nem fogom nektek azt mondani, hogy tudok valamit, amit valójában nem tudok”¹².

1835 őszén a próféta öccse, William nem értett egyet a próféta egy döntésével, felbőszült, és elkezdett a prófétával megvetően bánni, és másokat is arra buzdított. Ez a viselkedés elszomorította a prófétát, és a következőket írta Williamnek: „Azt szeretném, William testvér, hogy légy alázatos. Őszintén megbocsátok neked, és ismered megingathatatlan és változhatatlan hajlamomat; tudom, hogy kiben bízom; a sziklán állok, és az ár nem tud, nem, nem fog legyőzni engem. Tudod, hogy a tan, amit tanítok, igaz, tudod, hogy Isten megáldott engem… Tudod, hogy az az én feladatom, hogy megintselek téged, amikor rosszat teszel. Ezt mindig bátorkodom majd megtenni, és neked is ugyanilyen kiváltságban lesz részed. Bátorkodok figyelmeztetni téged születési jogomnál fogva; és megadom neked a kiváltságot, mert az a feladatom, hogy alázatos legyek, hogy dorgálást és tanítást fogadjak egy testvértől vagy egy baráttól…

És most Isten legyen irgalommal az apám házához; vegye el Isten a köztem és közted lévő ellenségeskedést; és állíttassék vissza minden áldás, és felejtődjék el a múlt mindörökre. Vigyen az alázatos bűnbánat mindkettőnket hozzád, Ó Isten, és a te hatalmadhoz és oltalmadhoz, és egy koronához, hogy élvezhessük apánk, anyánk, Alvin, Hyrum, Sophronia, Samuel, Catherine, Carlos, Lucy, a szentek és minden megszentelt társaságát békében mindörökre, ez a te fivéred imája”¹³.

1836. január 1-jén a próféta a következőket mondta a családjában fellépő nehézség megoldására tett erőfeszítéseiről: „A hála dacára, amely megtölti szívemet, ahogy visszatekintek az elmúlt évre, és a megsokszorozódott áldásokra, amelyek fejünket koronázták, szívem nyugtalankodik énbennem az apám családjában lévő nehézség miatt… Elhatároztam, hogy részemről semmi nem fog hiányozni ahhoz, hogy kiigazítsuk azokat, barátságosan megszabaduljunk tőlük, és elintézzünk minden családi problémát még a mai napon, hogy az elkövetkezendő év és évek, legyen az sok vagy kevés, igazlelkűségben telhessenek Isten előtt…

William és Hyrum testvérek, valamint John Smith nagybácsi eljöttek a házamhoz, és bevonultunk egy szobába apámmal és Martin Harris elderrel. Smith atya imával nyitotta meg a beszélgetést, ami után ebből az alkalomból kifolyólag nagyon érzően és megindultan fejezte ki magát, méghozzá egy apa minden együttérzésével, akinek az érzéseit mélyen megsebezte a családban fellépő probléma; és miközben beszélt hozzánk, Isten Lelke hatalmas erővel nyugodott rajtunk, és szívünk megenyhült. William testvér alázatos beismerő vallomást tett, és bocsánatomat kérte azért a bántalmazásért, amellyel illetett engem. Én pedig bocsánatot kértem tőle azok miatt, melyekben én cselekedtem helytelenül.

És a beismerés és megbocsátás lelke kölcsönös volt mindannyiunk között, és szövetséget kötöttünk egymással Isten, a szent angyalok és a testvérek előtt, hogy mostantól fogva arra törekszünk majd, hogy mindenben felépítsük egymást igazlelkűségben, és nem fogunk egymásról szóló gonosz híresztelésekre hallgatni; hanem testvérekhez illően odamegyünk egymáshoz a sérelmeinkkel a szelídség lelkében, és kibékülünk egymással, és ezáltal elősegítjük a boldogságunkat, a család boldogságát, röviden mindenki boldogságát és jólétét. Ezután behívtuk a feleségemet, édesanyámat és az írnokomat, és nekik is elismételtük a szövetséget, amelyet kötöttünk; és miközben hála töltötte meg a keblünket, könnyek patakzottak a szemünkből. Majd megkértek, hogy zárjam be a beszélgetést, amelyet meg is tettem egy imával, és ez egy igazán örömteli esemény volt, és az örvendezés időszaka”¹⁴.

1838 végén William W. Phelps, aki egykor megbízható egyháztag volt, többekkel együtt hamisan tanúskodott a próféta és más egyházi vezetők ellen, amely a bebörtönzésükhöz vezetett Missouriban. 1840 júniusában Phelps testvér levelet írt Joseph Smithnek, amelyben a bocsánatáért esedezett. Joseph próféta így válaszolt: „Azt kell mondanom, hogy nem hétköznapi érzésekkel próbálok néhány sort írni a [múlt hónap] 29-én írt leveledre; ugyanakkor örülök ennek a kiváltságnak, amely megadatott nekem.

Talán valamelyest el tudod képzelni az érzéseimet, továbbá Rigdon elder és Hyrum testvér érzéseit, amikor elolvastuk a leveledet – szívünk elérzékenyült, gyengédséggel és könyörülettel telt meg, amikor megbizonyosodtunk elhatározásodról stb. Biztosíthatlak, hogy hajlok arra, hogy az ügyedben úgy járjak el, hogy az elnyerje Jehova tetszését (akinek szolgája vagyok), és ahogy az az igazság és az igazlelkűség kinyilatkoztatott tantételeivel megegyezik; és minthogy mindig hosszútűrés, türelem és irgalom jellemezte a mi Mennyei Atyánk cselekedeteit az alázatosakkal és a töredelmesekkel szemben, hajlok arra, hogy kövessem a példát, hogy ápoljam e tantételeket, és így cselekedvén felebarátaim szabadítója legyek.

Igaz, hogy sokat szenvedtünk viselkedésed miatt – a keserűség pohara, amely amúgy is eléggé tele volt ahhoz, hogy halandókként kiigyuk, valóban túlcsordult, amikor ellenünk fordultál, te, akivel gyakran együtt tanácskoztunk, és akivel az Úrtól kapott felfrissülés megannyi időszakát éltük át –, »mert ha ellenség lett volna, azt el tudtuk volna viselni«. [Lásd Zsoltárok 55:12–14.] »A mikor vele szembeálltál; a mikor serege idegenek rabjává lett, és idegenek törtek be kapuján és [Far Westre] sorsot vetettek: olyan voltál te is, mint bármelyik közülök. De nem szabadott volna gyönyörködnöd öcsédnek napján, az ő szerencsétlenségének napján, és nem szabadott volna kérkedned a szorongattatás napján.« [Lásd Abdiás 1:11–12.]

A poharat azonban kiittuk, az Atya akarata megtörtént, és még mindig életben vagyunk, amiért köszönetet mondunk az Úrnak. És kiszabadulva a gonosz emberek kezei közül Isten irgalma által, azt mondjuk, hogy kiváltságod, hogy kiszabadulj az ellenség hatalmából, hogy Isten szeretett gyermekeinek szabadságába vitess, és újra elfoglald helyed a Magasságos szentjei között, és szorgalom, alázat és színleletlen szeretet által ajánld magad Istenünknek és a te Istenednek, és Jézus Krisztus Egyházának.

Hivén azt, hogy beismerésed valós, bűnbánatod pedig őszinte, örömmel nyújtom ki feléd még egyszer a barátság jobb kezét, és örvendezek a tékozló visszatérésének.

Felolvastuk vasárnap a leveledet a szenteknek, és érzéseik kinyilvánítását figyelembe véve egyhangúlag az a döntés született, hogy W. W. Phelps fogadtassék vissza a közösségbe.