Jöjj, kövess engem!
Az általános konferencia üzeneteiből való tanulás


Az általános konferencia üzeneteiből való tanulás

Készülj fel lelkileg!

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként abban az áldásban van részünk, hogy van egy élő prófétánk a földön. Az egyháztagok – ideértve az általad tanított fiatalokat is – nagy erőt meríthetnek az ő és más általános egyházi vezetők tanításaiból. Az Úr kijelentette: „[S]zívleljétek meg [a próféta] minden szavát és parancsolatát, amelyet… ad nektek…; mert az ő szavát úgy fogadjátok, mintha az én számból eredne, teljes türelemmel és hittel! Mert megtéve e dolgokat a pokol kapui nem fognak diadalmaskodni felettetek; igen, és az Úristen eloszlatja előletek a sötétség erőit…” (Tan és szövetségek 21:4–6).

Forrásanyagok a felkészüléshez

A kvórum vagy osztály elnökségével válasszatok ki egy vagy több üzenetet a legutóbbi általános konferenciáról, amelyről úgy érzitek, hogy a legjelentőségteljesebbek lehetnek az általatok tanított fiatalok számára.

Az általános konferenciai közvetítésről készült videofelvétel, valamint a beszédek átirata elérhető az interneten (lásd Conference.ChurchOfJesusChrist.org), illetve az Evangéliumi könyvtár alkalmazásban.

Elgondolkodtató kérdések a tanításra való felkészüléshez

Mely tantételekről vagy tanokról tanított ez a konferenciai üzenet? Érzéseid szerint ezek közül melyek lehetnek a leghasznosabbak a kvórumodhoz vagy osztályodhoz tartozó fiatalok számára?

Milyen tapasztalatokat vagy példákat használt fel a beszélő? Milyen tantételeket tanítottak ezek a tapasztalatok vagy példák? Milyen tapasztalatokat oszthatsz meg a saját életedből, amelyek kapcsolódnak ezekhez a tantételekhez?

Minek a megtételére kért fel minket a beszélő? Milyen áldásokat ígért, ha eleget teszünk a felkérésnek? Mely felhívásokat és megígért áldásokat fogod átbeszélni a fiatalokkal?

A Szabadító módján tanítani

„Gondold át, hogy a zene, a történetek, a képek és más művészeti alkotások használata miként hívhatja meg a Lelket, segíthet emlékezetes módon értelmezni evangéliumi tantételeket, és segíthet a tanulóknak, hogy az evangéliumot a hétköznapi életükre vonatkoztassák. Figyelj arra, hogy ne ezek a források álljanak a lecke középpontjában, inkább csak eszközök legyenek arra, hogy még eredményesebben tudd tanítani az evangélium tanait” (A Szabadító módján tanítani. 22.).

A gyűlés vázlata

1. Tanácskozzatok együtt, és osszátok meg az élményeiteket!

A kvórum- vagy osztályelnökség egy tagjának vezetésével; kb. 5–10 perc

Vezess le egy beszélgetést az alábbiakhoz hasonló témákról:

  • A kvórumunk vagy osztályunk: Ki nincs jelen ma? Kit kell meglátogatnunk? Kit hívjunk meg a közelgő tevékenységre? Kinek van szüksége a segítségünkre és az imáinkra?

  • A feladataink: Milyen megbízásokat kell kiosztanunk? Milyen megbízásokat teljesítettünk? Hogyan hívtunk Krisztushoz másokat, és hogyan tehetjük meg ezt most?

  • Az életünk: Emlékeztesd a kvórum vagy osztály tagjait az előző gyűlésen elhangzott beszélgetésre. Milyen élményekben volt részünk a tanultak alkalmazása során? Milyen élményekben volt részünk az elmúlt hetekben, amelyek megerősítették az evangéliumról való bizonyságunkat?

Ha lehetséges, beszéljétek át ezeket a pontokat a kvórum vagy az osztály elnökségével még a gyűlés előtt.

2. Tanuljatok közösen!

Egy vezető, egy tanító, esetleg a kvórum vagy osztály egy tagjának vezetésével; kb. 25–35 perc

Tanulmányozd a kiválasztott általános konferenciai üzenetet vagy üzeneteket, és törekedj a Lélek iránymutatására (lásd „Elgondolkodtató kérdések a tanításra való felkészüléshez”). Ezt követően készíts egy tervet arra vonatkozóan, hogy miként segíthetsz a fiataloknak megtalálni az üzenetben rejlő igazságokat. A következő tevékenységek a segítségedre lehetnek:

  • Foglaljátok össze az üzenetet! Kérd meg a fiatalokat, hogy olvassák el az üzenetet, majd írásban foglalják össze azt egy mondatban. Adj nekik egy kihívást, amelyben a feladatuk, hogy az összefoglalójukat egy könnyen megjegyezhető, rövid kifejezéssé rövidítsék le.

  • Tanuljatok egy szentírásrészről! Kérd meg fiatalokat, hogy olvassák el a szentírásrészt, amelyre a kiválasztott üzenet hivatkozik. Kérd meg őket, hogy beszéljék meg, hogyan segítettek nekik az üzenetben található tanítások a szentírásrész mélyebb megértésében.

  • Készüljetek fel, és osszátok meg a gondolataitokat! A gyűlés előtt kérj fel néhány fiatal férfit vagy fiatal nőt, hogy olvassák el az üzenet különböző részleteit, és készüljenek fel a gondolataik, érzéseik és benyomásaik megosztására a gyűlésen.

  • Találjatok egy kifejezést! Válassz ki néhány bekezdést az üzenetből, majd kérd meg a fiatalokat, hogy találják meg az adott bekezdésekben azokat a kifejezéseket, amelyek segítenek nekik jobban megérteni a tanult tant. Kérd meg őket, hogy osszák meg, mit találtak, és hogy az miért fontos számukra.

  • Készítsetek egy képet! Kérd meg a fiatalokat, hogy keressenek egy olyan idézetet az üzenetben, amely megfogta őket. Az idézet alapján ezután közösen készíthetnek egy plakátot, könyvjelzőt vagy mémet, amelyet megoszthatnak másokkal, vagy kitehetnek az otthonukban.

  • Azonosítsátok a felkéréseket és az áldásokat! Adj minden fiatal férfinak vagy fiatal nőnek egy példányt a beszédből és különböző színű színes szövegkiemelőket, ceruzákat vagy zsírkrétákat. Kérd meg őket, hogy különböző színekkel emeljenek ki dolgokat, például evangéliumi tantételeket, cselekvésre szólító felkéréseket, megígért áldásokat, valamint figyelmeztetéseket. Kérd meg a fiatalokat, hogy osszák meg a meglátásaikat a beazonosított dolgokról.

  • Osszatok meg idézeteket! Kérd meg a fiatalokat, hogy osszanak meg olyan idézeteket az üzenetből, amelyek inspirálják őket. Minek a megtételére ösztönöznek minket ezek az idézetek? Milyen lehetőségeink vannak arra, hogy megosszuk ezeket a tanításokat másokkal?

  • Állítsatok össze egy lecketervet! Kérd meg a fiatalokat, hogy párokban dolgozva készítsenek egy családi est lecketervet az üzenet egy szakasza alapján. Mit tehetünk annak érdekében, hogy segítsünk a családtagjainknak megérteni ezeket a tanításokat, valamint azt, hogy miként vonatkoznak az életünkre? Kérj meg néhány párost, hogy osszák meg a lecketerveiket.

  • Olvassatok, és osszátok meg a gondolatataitokat! Olvassatok el együtt több az üzenetből származó idézetet. Kérd meg a fiatalokat, hogy osszanak meg olyan példákat a szentírásokból és a saját életükből, amelyek szemléltetik, hogy mit jelentenek számukra ezek az idézetek.

3. Készüljetek fel a cselekvésre!

A kvórum- vagy osztályelnökség egy tagjának vezetésével; kb. 5–10 perc

Hogyan buzdíthatod a fiatalokat arra, hogy az életükre vonatkoztassák az üzenetet vagy üzeneteket? Fontold meg a következőket:

  • Kérd meg a fiatalokat, hogy beszéljék meg, milyen érzéseik vagy benyomásaik voltak a gyűlés során. Mi volt számukra jelentőségteljes? Van valami, amit egyénileg, kvórumként vagy osztályként megtehetnének, hogy alkalmazni tudják a tanultakat?

  • Adj a fiataloknak néhány percet arra, hogy feljegyezzék, mit fognak tenni az elkövetkező hetekben azért, hogy a benyomásaik szerint cselekedjenek. Kérd meg őket, hogy osszák meg az ötleteiket.

  • Emlékeztesd a fiatalokat, hogy a következő gyűlés elején lehetőségük lesz megosztani az élményeiket.