Krisztus békessége eltörli az ellenségeskedést

Kedves fivéreim és nővéreim! A terheléses EKG-vizsgálat során fokozzák a szív terhelését. A szívnek, amely jól bírja a sétálást, nehézséget okozhat egy emelkedőn felfelé futás. Ily módon a vizsgálat fényt deríthet a háttérben meghúzódó olyan betegségre, amely máskülönben nem látható. A feltárt betegség azután már kezelhető, mielőtt súlyosabb gondot okozna a mindennapos életben.

A Covid19-világjárvány felér egy világméretű EKG-vizsgálattal. Ez a vizsgálat vegyes eredményeket hozott. Kifejlesztésre kerültek biztonságos és hathatós védőoltások.¹ Az egészségügyi dolgozók, a tanárok, az ápolók és mások hősies áldozatokat hoztak és hoznak továbbra is. Sokan tanúsítottak és tanúsítanak továbbra is nagylelkűséget és kedvességet. Mindazonáltal megmutatkoztak a mélyben meghúzódó hátrányok is. A sebezhető egyének szenvedtek és továbbra is szenvednek. Bátorítani kell és el kell ismerni mindazokat, akik e rejtett egyenlőtlenségek kezelésén munkálkodnak.

A világjárvány lelki terheléses vizsgálatot jelent a Szabadító egyháza és annak a tagjai számára is. Eredményei szintúgy vegyesek. Életünkre áldást gyakorolt a magasztosabb és szentebb módon történő szolgálattétel², a Jöjj, kövess engem! tananyag, valamint az otthonközpontú, egyház által támogatott evangéliumi tanulás. Sokan nyújtottak könyörületes segítséget és vigaszt ezekben a nehéz időkben, és teszik azt továbbra is.³

Néhány esetben a lelki vizsgálat mégis viszálykodásra és megosztottságra való hajlamot mutatott ki. Ez azt sugallja, hogy munkálkodnunk kell szívünk megváltoztatásán és a Szabadító igaz tanítványaiként alkotott egység kialakításán. Ez a kihívás nem újkeletű, azonban létfontosságú.⁴

Amikor a Szabadító meglátogatta a nefitákat, ezt tanította: „ne legyenek közöttetek vitatkozások… [A]kiben ott van a viszálykodás lelke, az nem tőlem való, hanem az ördögtől, aki a viszálykodás atyja, és felserkenti az emberek szívét, hogy haragosan viszálykodjanak egymással.”⁵ Amikor egymással haragosan viszálykodunk, Sátán kacag, a menny Istene pedig könnyezik.⁶

Sátán nevetésének és Isten sírásának legalább két oka van. Először is, a viszálykodás gyengíti a világ számára közösen nyújtott tanúságunkat Jézus Krisztusról és arról a megváltásról, amely az Ő „érdemei és irgalma és kegyelme által”⁷ adatik. A Szabadító ezt mondta: „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek… Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”⁸ Ennek a fordítottja is igaz: mindenki tudja, hogy nem vagyunk az Ő tanítványai, ha nem tanúsítunk szeretetet egymás iránt. Utolsó napi munkája csorbát szenved, amikor viszálykodás vagy ellenségeskedés⁹ mutatkozik az Ő tanítványai körében.¹⁰ Másodszor pedig, a viszálykodás lelki értelemben egészségtelen számunkra, egyénenként. Megfoszt minket a békességtől, az örömtől és a megnyugvástól, valamint veszélyezteti a Lélek érzésére irányuló képességünket.

Jézus Krisztus kifejtette: tana nem az, „hogy haragosan egymás ellen serkentse… az emberek szívét; hanem… az, hogy hagyjanak fel az ilyen dolgokkal”¹¹. Ha könnyen megsértődöm, illetve a nézeteltérésekre haraggal és ítélkezéssel reagálok, azzal elbukom a lelki terheléses vizsgálaton. Ez a kudarc azonban nem jelenti azt, hogy reménytelen lennék. Inkább rámutat, hogy változtatnom kell. Azt pedig jó tudni.

Miután a Szabadító ellátogatott az amerikai földrészre, az emberek egységesek voltak: „az egész országban nem volt viszálykodás”¹². Mit gondoltok, azért voltak az emberek egységesek, mert mind ugyanolyanok voltak, vagy mert ne lettek volna nézeteltéréseik? Kétlem. Inkább azért szűnt meg a viszálykodás és az ellenségeskedés, mert minden más fölé helyezték a Szabadító tanítványként való követését. Különbözőségeik elhalványultak a Szabadító iránti közös szeretetük fényében, és egyek voltak mint „Isten királyságának örökösei”¹³. Ennek az eredményeként „nem lehetett volna náluk boldogabb nép mindazon emberek között, akiket Isten keze teremtett”¹⁴.

Az egység erőfeszítést kíván.¹⁵ Akkor alakul ki, amikor szívünkben ápoljuk Isten szeretetét¹⁶, valamint örök rendeltetésünkre összpontosítunk¹⁷. Eggyé tesz bennünket az Isten gyermekeiként való közös alapvető önazonosságunk¹⁸ és a visszaállított evangélium igazságai iránti elkötelezettségünk. Ugyanakkor ha szeretjük Istent, és Jézus Krisztus tanítványai vagyunk, az őszinte törődést ébreszt bennünk mások jólléte iránt. Értékelni tudjuk mások jellemvonásainak, látásmódjainak és tehetségeinek a sokszínűségét.¹⁹ Ha nem vagyunk képesek a személyes érdekek és szemléletek fölé helyezni a Jézus Krisztust követő tanítványságunkat, akkor ideje felülvizsgálni a fontossági sorrendünket, és változtatni.

Hajlamosak vagyunk így gondolkodni: „Természetesen lehetnénk egységesek – ha végre egyetértenél velem!” Jobb megközelítést jelent e kérdések feltevése: „Mit tehetek én az egység elősegítése érdekében? Hogyan reagálhatnék, hogy segítsek ennek az embernek közelebb kerülni Krisztushoz? Mit tehetek a viszálykodás csökkentéséért, illetve egy könyörületes és gondoskodó egyházi közösség kialakításáért?”

Amikor a Krisztus iránti szeretet áthatja az életünket²⁰, akkor szelídséggel, türelemmel és kedvességgel közelítjük meg a nézeteltéréseket²¹. Kevésbé aggaszt majd a saját érzékenységünk, mint a felebarátainké. Mérséklésre és egységesítésre törekszünk.²² Igyekszünk „nem ítélget[ni mások] vélekedéseit”, nem megítélni azokat, akikkel nem értünk egyet, sem a botlásuk előidézésére nem törekedni²³. Inkább azt feltételezzük, hogy akikkel nem értünk egyet, igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni a rendelkezésükre álló élettapasztalatok tükrében.

Feleségem több mint 20 évig volt gyakorló jogász. Ügyvédként gyakran dolgozott olyanokkal, akik kifejezetten ellenkező nézeteket vallottak. Megtanulta azonban, hogyan lehet eltérő véleményen gorombaság vagy harag nélkül. Gyakran mondott ehhez hasonlót: „Látom, hogy nem fogunk egyetérteni ebben a kérdésben. Kedvelem önt. Tiszteletben tartom a véleményét. Remélem, ön is hasonló előzékenységgel lesz irántam.” Ez a különbözőségek ellenére gyakran kölcsönös tiszteletet, sőt, barátságot tett lehetővé.

Még egykori ellenségek is eggyé válhatnak a Szabadító tanítványságában.²⁴ 2006-ban részt vettem a Finnországi Helsinki templom felszentelésén, édesapám és nagyszüleim előtt tisztelegve, akik az egyház korai megtértjei voltak Finnországban. A finnek – köztük édesapámmal – évtizedeken át álmodtak egy templomról a hazájukban. Akkoriban a templomkerületet Finnország, Észtország, Lettország, Litvánia, Fehéroroszország és Oroszország alkotta.

A felszentelésen meglepő dolog jutott a tudomásomra. A nyitvatartás első napját az orosz egyháztagoknak tartották fenn templomi szertartások végzésére. Nehéz szavakba önteni, milyen bámulatos is volt ez, Oroszország és Finnország ugyanis sok háborút vívott egymással az évszázadok során. Apám bizalmatlanul és ellenszenvvel viseltetett nemcsak Oroszország, hanem minden orosz ember iránt. Efféle érzéseinek szenvedélyesen adott hangot, és azok hűen tükrözték a finnek Oroszországgal szembeni ellenérzéseit. Kívülről tudott olyan eposzokat, amelyek a finnek és oroszok közt a XIX. században dúló háborúskodásról szóltak. A második világháborúban szerzett tapasztalatai, amikor is Finnország és Oroszország ismét ellentétes oldalon harcolt, mit sem változtattak a véleményén.

A Finnországi Helsinki templom felszentelése előtt egy évvel összeült a kizárólag finn egyháztagokból álló templomi bizottság, hogy megvitassa a felszentelés terveit. A gyűlés alkalmával valaki megemlítette, miszerint az orosz szentek napokon át fognak utazni, hogy részt vehessenek a felszentelésen, és talán abban reménykednek, hogy részesülhetnek a templomi áldásaikban, mielőtt hazatérnének. Sven Eklund fivér, a bizottság elnöke, felvetette, hogy a finnek még várhatnak egy kicsit, hogy az oroszok legyenek az első egyháztagok, akik templomi szertartásokat végeznek a templomban. A bizottság minden tagja egyetértett vele. Hithű utolsó napi szent finnek későbbre halasztották a templomi áldásaikat, hogy előrevegyék az orosz szenteket.

A területi elnök, aki jelen volt ezen a templomi bizottsági gyűlésen, Dennis B. Neuenschwander elder, később ezt írta: „Soha nem voltam büszkébb a finnekre, mint abban a pillanatban! Félretették Finnországnak a keleti szomszédjával való terhes múltját…, illetve az izgatottságukat, hogy végre felépül hazájukban [egy templom]. Az, hogy megengedték, hogy először az oroszok lépjenek a templomba, a szeretetük és áldozatuk kifejezése [volt].”²⁵

Amikor beszámoltam édesapámnak erről a kedves tettről, meglágyult a szíve és könnyekre fakadt, ami meglehetősen ritkán fordult elő ezzel a higgadt finnel. Attól kezdve egészen a három évvel később bekövetkezett haláláig soha többé nem szólt egy rossz szót sem Oroszországról. Finn társai példájától megindítva az apám úgy döntött, hogy minden más fölé helyezi a Jézus Krisztus-i tanítványságát. A finnek nem voltak kevésbé finnek, az oroszok nem voltak kevésbé oroszok: egyik fél sem adta fel a kultúráját, a történelmét vagy a tapasztalatait az ellenségeskedés beszüntetéséért. Nem volt rá szükség. Inkább úgy döntöttek, hogy a Jézus Krisztus-i tanítványságuk lesz az elsődlegesen fontos tényező.²⁶

Ha ők meg tudják tenni, mi is megtehetjük. Behozhatjuk Jézus Krisztus egyházába az örökségünket, a kultúránkat és a tapasztalatainkat. Sámuel nem tagadta meg lámánita örökségét²⁷, ahogy Mormon sem tagadta meg a maga nefita örökségét²⁸. De mindketten a Szabadító tanítványként való követését tették az első helyre.

Ha nem vagyunk egyek, akkor nem vagyunk az Övéi.²⁹ Azzal a felkéréssel fordulok mindannyiunkhoz, hogy bátran helyezzük minden egyéb elé az Isten iránti szeretetünket és a Szabadító tanítványként való követését.³⁰ Tartsuk meg a tanítványságunkban rejlő szövetséget – a szövetséget, hogy egyek leszünk.

Kövessük a világszerte élő szentek példáját, akik sikeresen válnak Krisztus tanítványaivá. Jézus Krisztusra támaszkodhatunk, aki „a mi békességünk, ki… lerontotta a [közénk] …vetett választófalat, az ellenségeskedést az Ő [engesztelő áldozatában]”³¹. Meg fog erősödni a Jézus Krisztusról a világnak tett tanúbizonyságunk, és lelkileg egészségesek maradunk.³² Tanúságomat teszem arról, hogy amikor „tartózkodunk a viszálykodástól”, valamint „az Úrhoz hasonlatossá válunk szeretetben és Vele eggyé a hitben”³³, akkor megadatik nekünk az Ő békessége. Jézus Krisztus nevében, ámen. Jézus Krisztus nevében, ámen.