Általános konferencia
Összefonódott szívek
2021. áprilisi általános konferencia


Összefonódott szívek

Amikor kedvesen, törődéssel és könyörülettel fordultok másokhoz, megígérem, hogy felemelitek majd a lecsüngő kezeket és meggyógyítjátok a szíveket.

Bevezetés

Hát nem lenyűgöző, hogy olykor milyen jelentős tudományos felfedezéseket ihletnek az olyan egyszerű történések, mint egy fáról lehulló alma?

Hadd osszak meg ma egy felfedezést, amely kísérleti nyulak egy-egy csoportjának köszönhető.

Az 1970-es években kutatók egy kísérlettel vizsgálták, miként hat az étrend a szív egészségére. Több hónapon át magas zsírtartalmú étrenddel táplálták a nyulak egy kontrollcsoportját, miközben figyelték a vérnyomásukat, a pulzusszámukat és a koleszterinszintjüket.

Ahogy az várható volt, számos nyúl esetében az ütőereik belső falán zsírlerakódások képződtek. De ez még nem minden! A kutatók felfedeztek valamit, amit nem tudtak hova tenni. Bár a nyulak mindegyikében volt lerakódás, az egyik csoport esetében ez meglepő módon legalább 60%-kal alacsonyabb mértékű volt, mint a többinél. Úgy tűnt, mintha két különböző csoportot vizsgáltak volna.

Tudósok esetében az ehhez hasonló eredmények álmatlan éjszakákat tudnak okozni. Hogyan lehetséges ez? A nyulak mind ugyanazon új-zélandi fajtából valók voltak, gyakorlatilag egyező génállománnyal. Mindannyian ugyanazt a táplálékot kapták, egyenlő mennyiségben.

Mit jelenthet ez?

Vajon az eredmények érvénytelenítik a tanulmányt? Talán tervezési hiba csúszott a kísérletbe?

A tudósok küszködtek azzal, hogy megértsék ezt a váratlan eredményt.

Végül a kutatócsoport felé fordult a figyelmük. Lehetséges, hogy a kutatók tettek valamit, ami befolyásolta az eredményeket? Miközben ezt vizsgálták, rájöttek, hogy a kevesebb zsírlerakódással rendelkező összes nyúl egy bizonyos gondozóhoz tartozott. Ő is ugyanazzal etette őket, mint mindenki más, azonban – az egyik tudós jelentése szerint – ez a hölgy „szokatlanul kedves és törődő személyiség volt”. Etetés közben „beszélgetett velük, simogatta, babusgatta őket. […] »Nem bírta megállni. Egyszerűen ilyen személyiség volt.«”1

Kép
kedves kutató nyúllal

Nem csupán élelemmel látta el a nyulakat: szeretetet is adott nekik!

Első pillantásra nem tűnt valószínűnek, hogy ez lenne a drámai különbség oka, a kutatók azonban semmilyen más lehetőséget nem láttak.

Így aztán megismételték a kísérletet, ez alkalommal szigorúan felügyelve minden más változót. Az eredmények elemzése során ugyanarra a megállapításra jutottak. A szerető kutató gondozásában élő nyulaknak jelentősen egészségesebb eredményeik voltak.

A tudósok a tekintélyes Science magazinban tették közzé a tanulmány eredményeit.2

Hosszú évek múltán e kísérlet eredményei ma is meghatározónak tűnnek orvosi körökben. A közelmúltban Dr. Kelli Harding The Rabbit Effect [A nyúl-hatás] címmel adott ki egy könyvet, amely elnevezésében erre a kísérletre utal. Erre a következtetésre jutott: „Végy egy egészségtelen életmódú nyulat. Beszélj hozzá. Ölelgesd. Adj neki szeretetet. […] A kapcsolat jelentette a különbséget…” Majd így összegzi: „Végső soron az egészségünkre épp oly jelentős hatást gyakorol az, hogy miként bánunk egymással, hogyan élünk, és mit gondolunk arról, mit jelent embernek lenni.”3

A világi környezetben úgy látszik, mintha alig néhány híd kapcsolná össze a tudományt az evangéliumi igazságokkal. Ám a keresztények – Jézus Krisztus követői, utolsó napi szentek – számára e tudományos kísérlet eredményei sokkal inkább tűnnek természetszerűnek, mintsem megdöbbentőnek. Számomra ez is egy újabb bizonyíték arra, mily alapvető és gyógyító evangéliumi tantétel a kedvesség, amely képes meggyógyítani a szíveket érzelmileg, lelkileg, és amint itt bebizonyosodott, még fizikailag is.

Összefonódott szívek

Amikor megkérdezték: „Mester, melyik a nagy parancsolat?”, a Szabadító azt válaszolta: „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből”, majd hozzátette: „szeresd felebarátodat, mint magadat.”4 A Szabadító válasza megerősíti mennyei kötelességünket. Egy ősi próféta azt parancsolta, „hogy ne legyenek viszálykodások egymással, de hogy egy szemmel tekints[ünk] előre, …szívü[n]ket egységbe és szeretetbe összefonva egymás iránt”5. Továbbá azt tanuljuk, hogy „hatalmat vagy befolyást… csakis… gyengédséggel és szelídséggel, kedvességgel… és álnokság nélkül”6 szabadna fenntartani.

Úgy hiszem, ez a tantétel egyetemesen alkalmazandó minden utolsó napi szentre: felnőttre, fiatalra és gyermekre.

Ezzel a gondolattal szeretnék most közvetlenül hozzátok, elemis korú gyermekekhez szólni egy kicsit.

Már értitek, milyen fontos, hogy kedvesek legyünk. Az egyik elemis énekünk – az Én Jézust fogom követni – refrénje ezt tanítja:

„Úgy szeress, ahogy Ő szeret téged,

Légy mindig jószívű, mindig kedves.

Légy gyengéd és figyelmes mindenkivel,

Szeress úgy, mint Jézus szeret.”7

Mégis, előfordulhat, hogy ez nehezetekre esik. Íme egy történet, amely segíthet. Egy elemis fiúról szól Dél-Koreából, akit Kim Mincshannak hívnak. A családja mintegy hat évvel ezelőtt csatlakozott az egyházhoz.

Kép
Kim Mincshan

„Az egyik nap a suliban néhány osztálytársam mindenféle sértő szavakkal csúfolt egy másik tanulót. Viccesnek találtam, ezért néhány hétig én is beszálltam.

Hetekkel később elmondta nekem, hogy a szavaink rosszul estek neki, bár úgy csinált, mintha nem érdekelné, és hogy minden este sírt emiatt. Amikor ezt elmondta, én is majdnem sírva fakadtam. Nagyon sajnáltam, és segíteni szerettem volna rajta. Ezért másnap odamentem hozzá és átkaroltam. Ezt mondtam: »Nagyon sajnálom, hogy csúfoltalak.« A fiú bólogatott a szavaimra, és könnyek szöktek a szemébe.

De a többiek ettől még továbbra is csúfolták. Aztán eszembe jutott, amit az elemis osztályomban tanultam: válaszd a jót. Így hát megkértem az osztálytársaimat, hogy hagyják abba. Legtöbben nem akartak megváltozni, és mérgesek lettek rám. Az egyik fiú azonban bocsánatot kért, és mi hárman jó barátok lettünk.

Bár vannak néhányan, akik továbbra is csúfolják, számíthat ránk, és ettől jobban érzi magát.

Én a jót választom azzal, hogy segítek a szükséget szenvedő barátaimon.”8

Kép
Kim Mincshan arcképe

Hát nem remek példa ez arra, hogy olyanná próbáljatok válni, mint Jézus?

Nos, hozzátok, fiatal férfiakhoz és fiatal nőkhöz szólva: amint idősebbek lesztek, mások kigúnyolása is veszélyesen súlyosabbá válhat. Az erőszakoskodást gyakran kíséri szorongás, depresszió és még súlyosabb tünetek is. „Bár az erőszakoskodás nem újkeletű, a közösségi média és a technika új szintre emelte. Sokkal állandóbb, mindig jelen lévő veszély született: a kibererőszak.”9

Egyértelmű, hogy az ellenség a nemzedéketek rombolására használja ezt. Nincsen helye ennek az online teretekben, a lakóközösségetekben, az iskolátokban, a kvórumotokban és az osztályotokban. Kérlek, tegyetek meg mindent, amit csak tudtok, hogy ezek a helyek kedvesebbek és biztonságosabbak legyenek. Ha tétlenül nézitek vagy akár részt is vesztek bármi ilyesmiben, akkor nem ismerek jobb tanácsot annál, mint amelyet korábban Dieter F. Uchtdorf elnök adott:

„Amikor gyűlölködésről, pletykálkodásról, mások semmibe vételéről, kigúnyolásárról, haragtartásról vagy ártó szándékról van szó, arra kérlek, tegyétek a következőt:

Hagyjátok abba!”10

Hallottátok? Hagyjátok abba! Amikor kedvesen, törődéssel és könyörülettel fordultok másokhoz, még a digitális térben is, megígérem, hogy felemelitek majd a lecsüngő kezeket és meggyógyítjátok a szíveket.

Most, hogy szóltam az elemis gyermekekhez, valamint a fiatalokhoz, szavaimat az egyház felnőtt tagjaihoz intézem. Miénk az elsődleges felelősség, hogy megadjuk a megfelelő alaphangot, és a kedvesség, a befogadás, illetve az udvariasság példaképei legyünk – hogy tanítsuk a keresztény viselkedést a felnövekvő nemzedéknek azzal, amit mondunk és ahogyan cselekszünk. Különösen fontos ez a megosztottság felé történő határozott társadalmi eltolódás fényében, mely megfigyelhető a politikában, a társadalmi osztályokban, valamint szinte minden egyéb emberalkotta megkülönböztetés terén.

M. Russell Ballard elnök is azt tanította, hogy az utolsó napi szenteknek nem csupán egymáshoz, hanem minden körülöttünk élőhöz kedvesnek kell lenniük. Ezt a megfigyelést tette: „Alkalmanként hallok olyan egyháztagokról, akik megsértenek más vallású embereket azzal, hogy átnéznek rajtuk és kirekesztik őket. Ez különösen azokban a közösségekben fordulhat elő, ahol egyháztagjaink vannak többségben. Hallottam olyan szűk látókörű szülőkről, akik azt mondják a gyermekeiknek, hogy ne játsszanak egy bizonyos gyerekkel a környéken mindössze azért, mert a családja nem tartozik az egyházhoz. Ez a fajta viselkedés nincs összhangban az Úr Jézus Krisztus tanításaival. Képtelen vagyok felfogni, miként engedhetne meg egyházunk bármely tagja is efféle dolgokat. […] Soha nem hallottam még, hogy ennek az egyháznak a tagjait másra buzdítanák, mint hogy szeressék más vallású barátaikat és szomszédaikat, valamint legyenek hozzájuk kedvesek, türelmesek és jóindulatúak.”11

Az Úr elvárja tőlünk, hogy a befogadásról mint az egységet előmozdító, pozitív eszközről, míg a kirekesztésről mint a megosztáshoz vezető magatartásról tanítsunk.

Jézus Krisztus követőiként felkavar bennünket, amikor arról hallunk, hogy Isten gyermekeivel gonoszul bánnak a faji hovatartozásuk miatt. Szívszaggató volt hallani a feketék, ázsiaiak, dél-amerikaiak vagy bármilyen más csoport ellen irányuló közelmúltbéli támadásokról. Az előítéletességnek, a faji feszültségeknek vagy az erőszaknak sohasem lehet helye környezetünkben, közösségeinkben vagy az egyházon belül.

Igyekezzünk mindannyian a legjobbak lenni, életkorunktól függetlenül.

Szeresd az ellenségedet!

Amint igyekeztek szeretettel, tisztelettel és kedvesen viselkedni, kétségtelenül bántanak majd benneteket vagy negatív hatással lesznek rátok mások rossz döntései. Ilyenkor mit tegyünk? Követjük az Úr intését, miszerint „szeressétek ellenségeiteket…, és imádkozzatok azokért, a kik titeket háborgatnak”12.

Megteszünk mindent, amit csak tudunk, hogy legyőzzük az utunkba kerülő csapást. Igyekszünk mindvégig kitartani, mindig imádkozva, hogy az Úr keze megváltoztassa a körülményeinket. Hálát adunk azokért, akiket segítségképpen az utunkba helyez.

Kép
csoda az Illinois állambeli Quincyben

Megindít engem egyházunk korai történetének egyik ezt szemléltető példája. 1838 telén Joseph Smith és más egyházi vezetők Liberty fogházában raboskodtak, amikor az utolsó napi szenteket erőszakkal elűzték a Missouri állambeli otthonaikból. A szentek elhagyatottan, barátok nélkül szenvedtek a hideg és az elégtelen körülmények miatt. Elkeseredett helyzetüket látva az Illinois állambeli Quincy lakosai könyörülettel nyújtottak nekik baráti jobbot.

Quincy egyik lakosa, Wandle Mace később felidézte, amikor először meglátta a szenteket a Mississippi folyó mentén összetákolt sátraikban: „Néhányan lepedőket feszítettek ki, hogy némi oltalmat adjon a szél elől…, a gyermekek a tűz körül reszkettek, amelyet a szél ide-oda fújt, így nem sokat segített rajtuk. E szegény szentek szörnyen szenvedtek.”13

A szentek körülményeit látva Quincy lakói összefogtak, hogy segítséget nyújtsanak; néhányan még a folyón való átjutásban is segítettek új barátaiknak. Mace így folytatja: „Bőkezűen adakoztak, a kereskedők egymással versengtek, ki lesz a legnagylelkűbb: …liszt, hús…, cukor, csizmák, cipők és ruházat, minden, amire e nyomorult számkivetetteknek oly égető szükségük volt.”14 Nem telt bele sok idő, és a menekültek száma meghaladta Quincy lakosaiét, akik hatalmas személyes áldozatok árán megnyitották otthonaikat és megosztották szűkös készleteiket.15

A szentek közül sokan kizárólag Quincy lakosainak könyörülete és nagylelkűsége révén voltak képesek túlélni a zord telet. E földi angyalok megnyitották szívüket és otthonaikat, életmentő táplálékot, meleget és – ami talán a legfontosabb – baráti jobbot nyújtva a szenvedő szenteknek. Bár Quincyben való tartózkodásuk viszonylag rövid volt, a szentek sohasem felejtették, milyen hálával tartoznak szeretett szomszédaiknak, Quincy pedig „a menedékváros”16 néven vált ismertté.

Amikor csapás és megpróbáltatás zúdul ránk mások bíráló, negatív, sőt, akár rossz szándékú cselekedetei miatt, választhatjuk a reményt Krisztusban. E remény az Ő azon felhívásából és ígéretéből táplálkozik, miszerint „bízzatok, mert én továbbvezetlek titeket”17, és hogy Ő javunkra szenteli majd a megpróbáltatásainkat18.

A Jó Pásztor

Most pedig fejezzük be ott, ahol elkezdtük: egy könyörületes gondviselő, aki kedvességgel és tápláló lélekkel nyújtja ki a karját, valamint a nem várt kimenetel: a rá bízott állatok szívének meggyógyítása. Hogy miért? Mert ő egyszerűen ilyen volt.

Az evangélium lencséjén áttekintve felismerjük, hogy mi is egy ilyen könyörületes gondviselő kezeiben vagyunk, aki kedvességgel és tápláló lélekkel fordul felénk. A Jó Pásztor mindegyikünket név szerint ismer, és személyes érdeklődéssel viseltetik irántunk.19 Az Úr Jézus Krisztus azt mondta, hogy „Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet. […] [É]s életemet adom a juhokért.”20

Kép
az elveszett bárány megtalálása

E szent, húsvéti hétvégén maradandó békére lelek a tudatban, hogy „az Úr az én pásztorom”21, aki mindannyiunkat ismer, és szerető gondoskodással törődik velünk. Amikor az élet viharaival és zivataraival, betegségeivel és sérüléseivel találjuk szembe magunkat, akkor az Úr – a mi Pásztorunk, a mi Gondviselőnk – szeretettel és kedvességgel táplál majd bennünket. Meggyógyítja a szívünket, és helyreállítja a lelkünket.

Erről, valamint Jézus Krisztusról, a mi Szabadítónkról és Megváltónkról teszek bizonyságot, Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Lásd Kelli Harding, The Rabbit Effect (2019), xxiii–xxiv.

  2. Lásd Robert M. Nerem, Murina J. Levesque, and J. Frederick Cornhill, “Social Environment as a Factor in Diet-Induced Atherosclerosis,” Science, vol. 208, no. 4451 (June 27, 1980), 1475–76.

  3. Harding, The Rabbit Effect, xxiv, xxv.

  4. Lásd Máté 22:36–39.

  5. Móziás 18:21; kiemelés hozzáadva.

  6. Tan és szövetségek 121:41–42.

  7. Én Jézust fogom követni. Gyermekek énekeskönyve, 40–41.

  8. A következő cikk alapján: K. Mincshan: A bocsánatkérés. Liahóna, 2020. jan. J10.

  9. Frances Dalomba, “Social Media: The Good, the Bad, and the Ugly,” Lifespan, lifespan.org.

  10. Vö. Dieter F. Uchtdorf: Az irgalmasok irgalmasságot nyernek. Liahóna, 2012. máj. 75.

  11. M. Russell Ballard: A befogadás tana. Liahóna, 2002. jan. 41.

  12. Lukács 6:27–28.

  13. Wandle Mace, Autobiography, circa 1890, typescript copy [önéletrajz, 1890 körül, gépelt átirat], 32–33, Salt Lake City, Egyháztörténeti Könyvtár.

  14. Wandle Mace autobiography, 33.

  15. Lásd Richard E. Bennett, “‘Quincy—the Home of Our Adoption’: A Study of the Mormons in Quincy, Illinois, 1838–40,” Mormon Historical Studies, vol. 2, no. 1 (Spring 2001), 110–11.

  16. Lásd Susan Easton Black, “Quincy–A City of Refuge,” Mormon Historical Studies, vol. 2, no. 1 (Spring 2001), 83–94.

  17. Tan és szövetségek 78:18.

  18. Lásd 2 Nefi 2:2.

  19. Lásd James E. Talmage, Jesus the Christ (1916), 417.

  20. János 10:14, 15.

  21. Zsoltárok 23:1.