Menedékre lelni az élet viharai elől

A kilencvenes évek közepén, főiskolás éveim alatt Chilében a Santiagói Tűzoltóság Négyes Szakaszának tagja voltam. Ottani szolgálatom során a tűzoltóságon laktam az éjjeli őrség részeként. Az év vége felé azt a hírt kaptam, hogy szilveszterkor is bent kell maradnom, mivel akkor szinte mindig adódott valamilyen vészhelyzet. Meglepetten kérdeztem: „Tényleg?”

Nos, emlékszem, ahogyan a munkatársaimmal várakoztunk, és éjfélkor Santiago belvárosában megkezdődött a tűzijáték. Boldog új évet kívánva ölelgettük egymást. Hirtelen megszólaltak a tűzoltóállomás vészhívást jelző szirénái. Fogtuk a felszerelést, és már pattantunk is a kocsira. A helyszín felé haladtunkban, ahogy emberek tömegei mellett mentünk el, akik az új évet ünnepelték, felfigyeltem arra, mennyire felszabadultak és gondtalanok. Nyugodt lélekkel élvezték a meleg nyári éjszakát. Valahol a közelben azonban komoly bajban voltak azok, akiknek a megsegítésére siettünk.

Ez az élmény segített felismernem, hogy bár életünk olykor viszonylag nyugodt lehet, mindannyiunk számára elérkezik majd az idő, amikor váratlan kihívásokkal és viharokkal találjuk szembe magunkat, melyek kitartásunk határait feszegetik majd. A fizikai, mentális, családi vagy a munkával kapcsolatos kihívások, a természeti katasztrófák, valamint az egyéb élet-halál kérdések csupán néhány példa azokra a viharokra, amelyekkel életünk során szembekerülünk.

E viharokkal szembenézve gyakran érzünk kétségbeesést vagy félelmet. Russell M. Nelson elnök azt mondta, hogy „a félelem ellenszere a hit” – az Urunkba, Jézus Krisztusba vetett hit (Engedjétek, hogy megmutatkozzon a hitetek! Liahóna, 2014. máj. 29.). Miközben láttam a viharokat az emberek életében, arra a következtetésre jutottam, hogy nem számít, milyen vihar tépáz bennünket – mindegy, van-e megoldás rá, illetve hogy látszik-e a vége –, csupán egyetlen menedék létezik, mely ugyanaz mindenféle viharra. Ez a Mennyei Atyánk által biztosított egyedüli menedék pedig a mi Urunk, Jézus Krisztus, és az Ő engesztelése.

Egyikünk sem kerüli el azt, hogy szembenézzen ezekkel a viharokkal. Hélamán, a Mormon könyve-beli próféta így tanított bennünket: „…emlékezzetek rá, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, Isten Fia, arra kell építenetek az alapotokat; hogy amikor az ördög elküldi erős szeleit, igen, nyilait a forgószélben, igen, amikor minden jégesője és hatalmas zivatara benneteket ver majd, akkor nem lesz hatalma felettetek, hogy lehurcoljon a nyomorúság és a végtelen jaj szakadékába, mert a szikla, melyre építettetek – mely biztos alap – egy olyan alap, melyről nem bukhat le az ember, ha arra épít” (Hélamán 5:12).

Robert D. Hales elder – aki maga is megtapasztalta, milyen kiállni a viharokat – azt mondta: „A szenvedés egyetemes, míg a szenvedésre adott reakciónk egyedi. A szenvedés kétféle hatással lehet ránk. Lehet megerősítő és megtisztító élmény, ha hittel párosul, vagy pedig lehet pusztító erő az életünkben, amennyiben nincsen hitünk az Úr engesztelő áldozatában” (“Your Sorrow Shall Be Turned to Joy,” Ensign, Nov. 1983, 66).

Ahhoz, hogy élvezhessük a Jézus Krisztus és az Ő engesztelése kínálta menedéket, hittel kell rendelkeznünk Őbenne – olyan hittel, mely lehetővé teszi, hogy felülemelkedjünk a korlátozott, földi nézőpont minden fájdalmán. Ő azt ígérte, hogy megkönnyíti a terheinket, ha Őhozzá térünk mindenben, amit teszünk.

„Jőjjetek én hozzám – mondta – mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Máté 11:28–30; lásd még Móziás 24:14–15).

Azt mondják, hogy „annak, akinek van hite, nem szükséges magyarázat. A hit nélkül élőnek viszont semmi nem magyarázható meg.” (E kijelentést Aquinói Szent Tamásnak tulajdonítják, de minden bizonnyal inkább a tanításainak szabad megfogalmazása.) Viszont csak korlátozottan értjük meg azt, ami itt a földön történik, és gyakran nincsen válaszunk a miért kérdésére. Miért történik ez? Miért történik ez velem? Mit kell megtanulnom ebből? Amikor a válaszok elkerülnek bennünket, akkor válnak teljes mértékben alkalmazhatóvá a Szabadító szavai, melyeket Joseph Smith prófétának mondott Liberty fogházában:

„Fiam, békesség lelkednek; gyötrelmed és sanyargattatásaid csak egy rövid pillanatnyiak;

És aztán, ha jól kitartasz azokban, Isten fel fog magasztalni téged a magasban” (Tan és szövetségek 121:7–8).

Bár sokan valóban hisznek Jézus Krisztusban, a fő kérdés az, hiszünk-e Őneki, illetve elhisszük-e azokat a dolgokat, amelyeket Ő tanít nekünk és amelyek megtételét kéri tőlünk. Az ember azt gondolhatja: Mit tud Jézus Krisztus arról, ami velem történik? Honnan tudja, mi szükséges a boldogságomhoz? Valóban Megváltónk és Közbenjárónk volt az, akire Ésaiás próféta utalt, amikor azt mondta:

„Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! […]

Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá…

[Ő] megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg” (Ésaiás 53:3–5).

Péter apostol is tanított bennünket a Szabadítóról, mondván: „A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg” (1 Péter 2:24).

Bár ekkor már közeledett Péter mártírhalálának ideje, szavait mégsem a félelem vagy a borúlátás uralja; ehelyett azt tanította a szenteknek, hogy „örvendez[zenek]”, még ha „szomorkod[nak is] különféle kísértések között”. Tanácsa számunkra az volt, hogy ne feledjük: a „kipróbált hit[ünk]… tűz által próbált…, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak [találtatik majd] a Jézus Krisztus megjelenésekor”, és a lelkünk üdvösségét eredményezi (1 Péter 1:6–7; 9).

Péter így folytatta:

„Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek;

Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek” (1 Péter 4:12–13).

Russell M. Nelson elnök azt tanította, hogy „a szentek képesek minden körülmények közepette boldogok maradni. […] Amikor életünket Isten szabadítástervére összpontosítjuk…, valamint Jézus Krisztusra és az Ő evangéliumára, akkor örömöt érezhetünk, függetlenül attól, hogy mi történik – vagy mi nem történik – az életünkben. Az öröm Tőle származik, és Őmiatta van benne részünk. Ő minden öröm forrása” (Öröm és lelki túlélés. Liahóna, 2016. nov. 82.).

Persze könnyebb ezeket mondani akkor, amikor éppen nem egy vihar kellős közepén vagyunk, mint ezek szerint élni és alkalmazni őket vihar idején. Fivéretekként azonban remélem, érzitek, hogy őszintén igyekszem megosztani veletek, milyen értékes tudni, hogy Jézus Krisztus és az Ő engesztelése az a menedék, amelyre mindannyiunknak szüksége van, függetlenül az életünkben tomboló viharoktól.

Tudom, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk, Ő szeret bennünket, és nem vagyunk egyedül. Felkérlek benneteket, hogy gyertek és lássátok meg, hogy Ő képes megkönnyíteni a terheiteket, és azzá a menedékké válni, amelyet kerestek. Gyertek és segítsetek másoknak is megtalálni a hőn vágyott menedéket. Gyertek és maradjatok velünk e menedékben, mely segít ellenállnotok az élet viharainak. Nincs kétség a szívemben afelől, hogy ha jöttök, akkor látni, segíteni és maradni fogtok.

Alma próféta a következő bizonyságot tette Hélamán fiának: „én tudom, hogy aki Istenbe helyezi a bizalmát, az támogatva lesz a próbatételeiben és a gondjaiban és a megpróbáltatásaiban, és felemeltetik az utolsó napon” (Alma 36:3).

A Szabadító maga mondta:

„Vigasztalódjon tehát a szívetek…; mert minden test az én kezemben van; legyetek nyugodtak és tudjátok, hogy én Isten vagyok. […]

Ne féljetek tehát, mindhalálig se; mert ebben a világban nem teljes az örömötök, de énbennem teljes az örömötök” (Tan és szövetségek 101:16, 36).

A Lelkem nyugodj! című himnusz – mely oly sok alkalommal érintette már meg a szívemet – a lelkünket vigasztaló üzenetet hordoz. A szövege a következőképpen hangzik:

Miközben szembenézünk az élet viharaival, tudom, hogy ha megtesszük, ami tőlünk telik, illetve Jézus Krisztusra és az Ő engesztelésére támaszkodunk menedékként, akkor részünk lesz az enyhülés, a vigasz, az erő, az önuralom és a béke azon áldásában, melyet keresünk, annak bizonyosságával a szívünkben, hogy a földi időnk végeztével meghalljuk majd a Mester szavait: „Jól vagyon jó és hű szolgám…; menj be a te uradnak örömébe” (Máté 25:21). Jézus Krisztus nevében, ámen.