Isten ajándéka és hatalma

Amikor Joseph 1828 nyarán visszatért Harmonyba, Moróni ismét megjelent neki, és elvitte a lemezeket. „Amennyiben eléggé alázatos és töredelmes vagy – mondta az angyal –, szeptember huszonkettedikén ismét meg fogod kapni azokat.”¹

Joseph elméjét sötétség árnyékolta be.² Tudta, hogy helytelen volt figyelmen kívül hagynia Isten akaratát, és Martinra bízni a kéziratot. Isten immár nem bízta a gondjára sem a lemezeket, sem a fordítóeszközöket. Úgy érezte, hogy bármilyen büntetést megérdemel, amit csak küldenek neki a mennyek.³

A bűntudat és a megbánás terhétől sújtva Joseph letérdelt és megvallotta bűneit, és megbocsátásért esedezett. Végiggondolta, hogy hol rontotta el, és mit tehetne jobban, ha az Úr ismét megengedné neki, hogy fordítson.⁴

Július egyik napján, amikor Joseph éppen az otthonától nem messze sétált, megjelent neki Moróni. Az angyal átadta neki a fordítóeszközöket, Joseph pedig ezt az isteni üzenetet látta bennük: „Isten munkáit, terveit és szándékait nem lehet meghiúsítani, és nem is válhatnak semmivé.”⁵

E szavak megnyugtatóak voltak, de hamarosan dorgálásnak adták át helyüket. „Mily szigorúak voltak parancsolataid – mondta az Úr. – Nem kellett volna jobban félned az emberektől, mint Istentől.” Megparancsolta Josephnek, hogy legyen gondosabb a szent dolgokat illetően. Az aranylemezeken lévő feljegyzés fontosabb volt Martin jó hírénél, vagy Joseph azon vágyánál, hogy az emberek kedvére tegyen. Isten azért készítette azt, hogy megújítsa ősi szövetségét, és minden embert arra tanítson, hogy Jézus Krisztusra támaszkodjanak szabadításért.

Az Úr arra ösztökélte Josephet, hogy emlékezzen az Ő irgalmára. „Bánd meg azt, amit tettél – parancsolta neki –, és akkor még mindig választva vagy.” Ezzel ismét elhívta Josephet, hogy az Ő prófétája és látnoka legyen. Azonban figyelmeztette is arra, hogy fogadja meg a szavát.

„Ha ezt nem teszed – jelentette ki –, akkor ki leszel szolgáltatva, és olyanná válsz, akár a többi ember, és nem lesz több ajándékod.”⁶

---

Akkor ősszel Joseph szülei eljöttek délre, Harmonyba. Már majdnem két hónap telt el, amióta Joseph elutazott a manchesteri otthonukból, és azóta semmit nem hallottak felőle. Aggódtak, hogy a nyáron történtek túlságosan is megviselték. Néhány héten belül elveszítette az első gyermekét, majdnem odalett a felesége, és eltűntek a kéziratlapok. Meg akartak győződni arról, hogy Emmával együtt jól vannak.

Már egy mérföld sem volt hátra a célig, amikor az idősebb Joseph és felesége nagy örömmel vette észre, hogy a távolban a fiuk álldogál az úton. Joseph nyugodtnak és boldognak tűnt. Beszélt nekik Isten bizalmának elvesztéséről, bűnei megbánásáról és a kapott kinyilatkoztatásról. Az Úrtól kapott feddés fájdalmasan érintette, de az ősi prófétákhoz hasonlóan ő is leírta a kinyilatkoztatást, hogy mások is elolvashassák. Ez volt az első alkalom, hogy Joseph lejegyezte az Úr hozzá intézett szavait.

Joseph azt is elmondta a szüleinek, hogy Moróni időközben visszaadta a lemezeket és a fordítóeszközöket. Joseph elmondása szerint az angyal elégedettnek tűnt: „Azt mondta, hogy az Úr szeret engem a hithűségemért és az alázatosságomért.”

A feljegyzés immár biztonságosan el volt rejtve a házban, egy ládában. „Most Emma ír részemre – közölte velük Joseph –, de az angyal elmondta, hogy az Úr küld majd valakit, hogy az írjon részemre, és bízom abban, hogy így is lesz.”⁷

---

A következő tavasszal Martin Harris rossz híreket hozott Harmonyba. A felesége panasszal fordult a bírósághoz, azt állítva, hogy Joseph csaló, aki azt színleli, hogy aranyból készült lemezekről fordít. Martin arra számított, hogy hamarosan be fogják idézni a bíróságra tanúnak. Ha ott nem jelenti ki, hogy Joseph becsapta őt, akkor Lucy őt is megtévesztéssel fogja vádolni.⁸

Martin erősködött, hogy Joseph adjon neki további bizonyítékot a lemezek valódiságát illetően. Szeretett volna beszámolni a bíróságnak a fordításról, de aggódott, hogy az emberek nem fognak hinni neki. Elvégre Lucy átkutatta a Smith család házát, és nem találta meg a feljegyzést. Martin pedig – bár két hónapig szolgált Joseph írnokaként – szintén nem látta soha a lemezeket, és nem tanúsíthatta ennek ellenkezőjét.⁹

Joseph az Úr elé vitte a kérdést, és választ kapott barátja számára. E szerint az Úr nem fogja megmondani Martinnak, hogy mit mondjon a bíróságon, és további bizonyítékkal sem fog szolgálni számára, amíg Martin úgy nem dönt, hogy alázatos lesz és hitet gyakorol. „Ha nem hisznek a szavaimnak, akkor teneked, Joseph szolgám – mondta az Úr –, még akkor sem hinnének, ha lehetséges volna, hogy mindezen dolgokat megmutasd nekik, amelyeket rád bíztam.”

Megígérte azonban, hogy irgalmat fog tanúsítani Martin iránt, ha azt teszi, amit Joseph tett a nyáron: megalázkodik, Istenbe helyezi a bizalmát, és tanul a hibáiból. Az Úr tudatta, hogy a kellő időben három tanú megtekintheti majd a lemezeket, és Martin lehet közülük az egyik, ha felhagy azzal, hogy mások jóváhagyását keresi.¹⁰

Mielőtt bevégezte volna a mondandóját, az Úr kijelentette: „Ha az emberek e nemzedékben nem keményítik meg a szívüket, akkor meg fogom alapítani közöttük egyházamat.”¹¹

Joseph eltöprengett ezeken a szavakon, miközben Martin lemásolta a kinyilatkoztatást. Aztán Emmával együtt meghallgatták, ahogy ellenőrzésképpen visszaolvassa. Olvasás közben Emma apja lépett be a szobába, és ő is meghallgatta. Amikor végeztek, megkérdezte, hogy kinek a szavait olvasták.

„Jézus Krisztus szavait” – magyarázta Joseph és Emma.

„Én mindezt képzelgésnek tartom – jelentette ki Isaac. – Hagyjatok fel vele!”¹²

Martin nem törődött Emma apjával, eltette a kinyilatkoztatás saját maga számára átmásolt példányát, majd postakocsira szállt, hogy hazautazzon. Azért érkezett Harmonyba, hogy bizonyítékot találjon a lemezekre, és a valódiságukat tanúsító kinyilatkoztatással távozott. A bíróságon nem vehette hasznát, de azzal a tudattal tért vissza Palmyrába, hogy az Úr figyelemmel kíséri.

Amikor Martin később a bíró előtt állt, egyszerű és erőteljes bizonyságot tett. Égre emelt kézzel tanúskodott az aranylemezek igaz voltáról, és kijelentette, hogy szabad akaratából adott Josephnek ötven dollárt az Úr munkájának végzésére. Mivel nem volt bizonyíték Lucy vádjainak alátámasztására, a bíróság lezárta az ügyet.¹³

Joseph eközben folytatta a fordítást, és azért imádkozott, hogy az Úr mihamarabb küldjön neki egy másik írnokot.¹⁴

---

Manchesterben ezalatt egy Oliver Cowdery nevű fiatalember költözött be Joseph szüleihez. Oliver egy évvel volt fiatalabb Josephnél, és 1828 őszén kezdett tanítani a Smithék gazdaságától úgy egy mérföldnyire délre fekvő iskolában.

A tanítók gyakran laktak valamelyik diákjuk szüleinél, Oliver pedig kifejezetten a Smith családtól kért szállást, miután hallotta, hogy valamit rebesgetnek Josephről és az aranylemezekről. A családtól eleinte kevés részletet tudott meg. Az ellopott kézirat és a helyi szóbeszédek keltette óvatosságuk szótlanná tette őket.¹⁵

1828–1829 telén azonban Oliver – miközben a Smith gyerekeket tanította – elnyerte vendéglátói bizalmát. Az idősebb Joseph ekkoriban tért vissza az egyik Harmonyba tett útjáról, és magával hozott egy kinyilatkoztatást, miszerint az Úr hamarosan csodálatos munkába kezd.¹⁶ Oliver eddigre már bebizonyította, hogy az igazság őszinte keresője, és Joseph szülei megnyíltak előtte fiuk isteni elhívásával kapcsolatban.¹⁷

Amit elmondtak, magával ragadta Olivert, és arra vágyott, hogy segíthessen a fordításban. Josephhez hasonlóan Oliver is elégedetlen volt a kortárs egyházakkal, és a csodák Istenében hitt, aki továbbra is kinyilatkoztatja akaratát az embereknek.¹⁸ Azonban Joseph és az aranylemezek messze voltak, és Oliver nem tudta, hogyan segíthetne a munkában, ha Manchesterben marad.

Egy tavaszi napon, miközben éppen sűrűn zuhogó eső dobolt a Smith család házának tetején, Oliver közölte velük, hogy a tanév befejeztével Harmonyba szeretne menni, segíteni Josephnek. Lucy és id. Joseph Smith arra buzdították, hogy kérdezze meg az Urat, helyesek-e ezek a vágyai.¹⁹

Miután Oliver lefeküdt, magában imádkozott azért, hogy megtudja, igaz-e az, amit az aranylemezekről hallott. Az Úr mutatott neki egy látomást az aranylemezekről, valamint Josephnek a lefordításukra irányuló erőfeszítéseiről. Békés érzés töltötte el, és már tudta, hogy fel kellene ajánlkoznia írnoknak Joseph mellé.²⁰

Oliver senkinek sem beszélt az imájáról. Amint azonban véget ért a tanév, gyalog útra kelt Samuellel – Joseph öccsével – a több mint száz mérföldre fekvő Harmonyba. Az út sáros és hideg volt a tavaszi esőzések nyomán, és mire ők ketten Joseph és Emma házához értek, Olivernek fagyási sérülések keletkeztek az egyik lábujján. Ennek ellenére alig várta, hogy találkozzon a házaspárral, és a saját szemével lássa, miként munkálkodik az Úr az ifjú prófétán keresztül.²¹

---

Amint Oliver megérkezett Harmonyba, olyan volt, mintha mindig is ott lett volna. Joseph éjszakába nyúlóan beszélgetett vele, meghallgatta a történetét, és megválaszolta a kérdéseit. Nyilvánvaló volt, hogy Oliver jó oktatásban részesült, és Joseph készséggel elfogadta az ajánlatot, hogy Oliver legyen az írnoka.

Oliver érkezését követően Joseph első feladata az volt, hogy munkát találjon számára. Megkérte, hogy készítsen el egy szerződést, amelyben Joseph ígéretet tett az apósának arra, hogy kifizeti annak a kis rönkháznak az árát, ahol Emmával lakik, valamint a csűr, a földek és a közeli forrás árát.²² Tekintettel lányuk jóllétére, Emma szülei beleegyeztek a szerződés feltételeibe, és azt is megígérték, hogy segítenek eloszlatni a szomszédok Josephfel kapcsolatos félelmeit.²³

Mindeközben Joseph és Oliver nekiállt fordítani. Jól tudtak együtt dolgozni, olykor heteken át is, miközben Emma gyakran ugyanabban a szobában végezte a napi munkáját.²⁴ Joseph néha úgy fordított, hogy keresztülnézett a fordítóeszközökön, és angolul olvasta fel a lemezeken található írásjeleket.

Gyakran viszont megfelelőbbnek találta, ha egyetlen látókővel dolgozik. A látókövet a kalapjába tette, a kalapot a külső fény kizárása érdekében az arcára szorította, és így nézte a követ. A kőből jövő fény világított a sötétben, és szavakat jelenített meg, amelyeket aztán Joseph tollba mondott Olivernek, aki sietve lejegyezte azokat.²⁵

Az Úr útmutatását követve Joseph nem próbálkozott az elveszett részek ismételt lefordításával, Oliverrel inkább attól a ponttól folytatták a fordítást, ahol félbemaradt. Az Úr kinyilatkoztatta, hogy Sátán a lapok ellopására csábított bizonyos gonosz embereket, hogy a rajtuk lévő szavak megváltoztatásával kétségeket támasszanak a fordítással szemben. Az Úr azonban biztosította Josephet, hogy az Ő sugalmazása nyomán a lemezeket elkészítő ősi próféták egy másik, az elveszett anyagnál teljesebb beszámolót is belefoglaltak a feljegyzésekbe.²⁶

„Megszégyenítem azokat, akik megváltoztatták a szavaimat – közölte az Úr Josephfel. – Meg fogom mutatni nekik, hogy bölcsességem nagyobb az ördög ravaszságánál.”²⁷

Oliver izgatott volt, hogy Joseph írnokaként tevékenykedhet. Nap nap után hallgatta, ahogy barátja tollba mondja neki két nagy civilizáció, a nefiták és a lámániták bonyolult történelmét. Történeteket hallott igaz és gonosz királyokról; fogságba esett, majd megszabadított népcsoportokról; és egy ősi prófétáról, aki látókövek használatával fordított le egy csontokkal borított mezőn talált feljegyzést. Csakúgy mint Joseph, az a próféta is Isten ajándékával és hatalmával megáldott kinyilatkoztató és látnok volt.²⁸

A feljegyzés újra és újra Jézus Krisztusról tett bizonyságot, Oliver pedig láthatta, miként vezették a próféták az ősi egyházat, és miként végezték hétköznapi férfiak és nők Isten munkáját.

Olivernek azonban még mindig sok kérdése maradt az Úr munkájával kapcsolatban, és ki volt éhezve a válaszokra. Joseph kinyilatkoztatást kért számára az Urim és Tummim által, az Úr pedig válaszolt. „Ha kérsz tőlem, kapsz – jelentette ki. – Ha kérdezel, akkor ismerni fogsz rejtelmeket, amelyek nagyszerűek és csodálatosak.”

Az Úr arra is buzdította Olivert, hogy emlékezzen vissza arra a senkinek el nem mondott tanúságra, amelyet még azelőtt kapott, hogy elindult volna Harmonyba. „Nem szóltam-e békét elmédhez a dolgot illetően? Mily nagyobb tanúbizonyságot kaphatsz, mint Istentől valót? – kérdezte az Úr. – Ha olyan dolgokat mondtam neked, amelyeket senki ember nem tud, akkor vajon nem kaptál-e tanúbizonyságot?”²⁹

Oliver megdöbbent. Azonnal beszámolt Josephnek a titkos imájáról és a kapott isteni tanúbizonyságról. Elmondta, hogy senki más, csakis Isten tudhatott erről, és most már tudja, hogy a munka igaz.

Folytatták hát a munkát, és Oliver eltűnődött, hogy vajon ő is képes lenne-e fordítani.³⁰ Hitt abban, hogy Isten képes különböző eszközökön keresztül munkálkodni, mint amilyenek a látókövek is voltak, és korábban ő maga is használt már „varázsvesszőt”, hogy vizet és ásványokat keressen. Abban azonban nem volt biztos, hogy az általa használt vessző Isten hatalma által működött. A kinyilatkoztatás folyamata továbbra is rejtély volt számára.³¹

Joseph ismét az Úr elé vitte Oliver kérdéseit, aki azt mondta, hogy Olivernek hatalmában áll tudást szerezni, ha hittel kéri azt. Az Úr megerősítette, hogy az Oliver által használt vessző Isten hatalma által működött, ahogy az Ószövetségben Áron vesszeje is. Majd tovább tanította Olivert a kinyilatkoztatásokról. „Elmédben és szívedben szólok majd hozzád a Szentlélek által – jelentette ki. – Íme, ez a kinyilatkoztatás lelke.”

Azt is tudatta Oliverrel, hogy amíg hitre támaszkodik, Josephhez hasonlóan ő is képes a feljegyzés fordítására. „Emlékezz rá – mondta az Úr –, hogy hit nélkül semmit sem tehetsz.”³²

A kinyilatkoztatást követően Oliver izgatottan vetette bele magát a fordításba. Joseph példáját követte, de amikor a szavak nehezen jöttek, bosszankodott és összezavarodott.

Joseph tanúja volt barátja küszködésének, és együttérzett vele. Josephnek sok időbe telt a szívét és az elméjét a fordítás munkájára hangolni, Oliver viszont mintha úgy gondolta volna, hogy ő gyorsan megbirkózik majd vele. Nem volt elég csupán rendelkezni a lelki ajándékkal. Egy bizonyos ideig gondozni és fejleszteni is kellett azt, hogy használni lehessen az Úr munkájában.

Oliver hamarosan feladta a fordítást, és megkérdezte Josephet, hogy miért nem járt sikerrel.

Joseph megkérdezte az Urat. „Feltételezted, hogy megadom ezt neked, amikor nem gondoltál bele, csak kértél engem – felelte az Úr. – Tanulmányoznod kell azt az elmédben; majd meg kell kérdezned tőlem, hogy helyes-e.”

Az Úr türelemre intette Olivert: „Nem célszerű az, hogy most fordíts – mondta neki. – A munka, amelynek elvégzésére elhívattál, az, hogy írj Joseph szolgám számára.” Megígérte Olivernek, hogy később lesz még lehetősége fordítani, de ebben a pillanatban ő az írnok, Joseph pedig a látnok.³³