Templomba járó nép

A felnőtt egyháztagok együtt dolgoztak a püspökkel, hogy felkészüljenek, és érdemessé váljanak a templomba való belépésre. Ezután részt vettek a templomi előkészítő tanfolyamon. Miután keresztelkedést végeztek a halottakért, hatalmas érdeklődést mutatnak a tanfolyam iránt. Felismerték, hogy egy dolog az órán beszélgetni a templomról, de teljesen más érezni a templomban az Úr Lelkét.

„Nagyszerű lehetőséget jelent elvinni egy olyasvalakit a templomba, aki talán még nincs felkészülve a további szövetségek megkötésére, de mégis átélheti a szertartásokban való részvételt – magyarázza Baczuk püspök. – Úgy vélem, ez összhangban áll azzal a nézettel, amelyet az egyház igyekszik átadni a templomi felkészítő füzetben található felszólítással: »Jöjjetek a templomba!«¹

David Boyd, a Three Forks Egyházközség elderek kvóruma elnöke szerint az, hogy az ember ellátogasson a templomba, hogy halottakért keresztelkedjen, máris egy kézzelfogható célt állít elé: „Kezdenek rájönni, hogy van reményük arra, hogy majd részesüljenek a saját felruházásukban. Sokan közülük még csak a templom kertjében sem jártak soha, így hát ezek az utak, melyekre a felnőttek mennek keresztelkedni, megteremtik számukra ezt a lehetőséget.”

Az egyházközség újonnan aktivizált egyháztagjai közül sokan keresztelkedéseket végeztek a halottakért, mielőtt részesültek volna a felruházásukban. „Ez soha nem pusztán érdemességi kérdés volt – mondja Baczuk püspök. – Mindig is a felkészültségtől függött. Sokan érdemesek voltak, és felkészültek arra, hogy keresztelkedést végezzenek, de arra még szellemileg vagy lelkileg nem álltak készen, hogy magukra vegyék a felruházás szövetségeit.” A férfiak számára ez egy nagyszerű alkalmat teremt arra is, hogy felkészüljenek a melkisédeki papság elnyerésére is.

A családtörténet szintén előmozdítja a templomi munkát. Az egyházközség olyan tagjai, mint például Larry és Carolyn Isom, az egyházközség családtörténeti központjában fáradhatatlanul dolgoznak családnevek százainak előkészítésén. Ez a három dolog – a templomi felkészítő tanfolyam, a családtörténet és a templomi hódolat – együtt különösen hatékony. Azok, akik családtörténetet végeznek, izgatottak, hogy neveket adhatnak azoknak, akik elmennek a templomba. A templomba ellátogató egyháztagok szintén lelkesek, hiszen templomi munkát végezhetnek saját őseikért és egyházközségük tagjainak őseiért. A templomban szolgáló egyháztagok pedig ösztönzést éreznek, hogy felkészüljenek arra, hogy visszatérjenek.

Az elmúlt néhány évben a Three Forks Egyházközségben 22-en vettek részt templomi felkészítő tanfolyamon, és közülük 14-en elkezdtek rendszeresen járni a templomba, hogy keresztelkedést végezzenek a halottakért. A tanfolyam elvégzése után e 14 egyháztagból 13-an részesültek a saját felruházásukban. Voltak köztük egyedülállók, özvegyek és házaspárok is, mint például Gary és Jennifer Tucker, akik örökkévaló családként végre összepecsételtettek.

Gary 1992-ben lett az egyház tagja, néhány hónappal azelőtt, hogy Jenniferrel összeházasodtak. A lány már egyháztag volt. A túl sok munka és rossz baráti társasága megnehezítette Gary számára, hogy aktív maradjon az egyházban, annak ellenére, hogy felesége őszintén támogatta. Elmondása szerint hosszú éveken át dohányzott és káromkodott.

Amikor kislányuk, Cody megszületett, Tucker nőtestvér igyekezett az evangélium szerint nevelni. Magával vitte az egyházi gyűlésekre is. Tucker testvér azonban nem akart otthon egyházi dolgokkal foglalkozni. Bár családját biztatta, hogy járjanak nyugodtan, ő maga nem ment el. Amikor Cody betöltötte a nyolcat, egy misszionárius keresztelte meg, nem pedig az édesapja. Tucker testvér így emlékszik vissza: „Nagyon örülök, hogy ott voltam, de ugyanakkor rettentően bánom, hogy az egészet csak kívülről szemléltem ahelyett, hogy részese lettem volna.”

A következő években az egyháztagok baráti odafigyelése és támogatása segített Garynek újra tevékennyé válnia az egyházban. Jennifer mindig hívott egyháztagokat vagy misszionáriusokat vacsorára, hiszen tudta, ez lehetőséget adhat nekik a Garyvel való beszélgetésre. Szívből hálás ezeknek az egyháztagoknak és misszionáriusoknak, hogy ilyen jó hatással voltak a férjére.

Dale Price például Jennifer édesanyjának volt a házitanítója, így ismerte meg Garyt és Jennifert. Amikor Price testvér elbeszélgetett Tucker testvérrel, eleinte nem esett szó az evangéliumról. Kezdettől fogva volt azonban egy közös témájuk: a vadászat. Price-ék Tuckerék mellett ültek az egyházközségi tevékenységeken, élelmet hoztak nekik a háziraktárukból, amikor Tucker testvér munkanélküli volt, és meglepték őket egy kis mézzel is, a saját méhkaptárukból. Tuckerék legszívesebben mézzel eszik a pirítóst. Ennek az apró figyelmességnek – ahogyan Price testvér fogalmazott – az volt a célja, hogy „megédesítse a kapcsolatot”.

Tuckeréket a cövekelnöküktől kapott tanács is segítette. David Heap elnök megkérte a cövek tagjait, hogy tegyenek meg „kis és egyszerű dolgokat”: (1) Olvassák naponta személyesen a szentírásokat; (2) családként legalább heti ötször olvassák a szentírásokat; (3) imádkozzanak egyénileg reggel és este; (4) imádkozzanak családjuk körében reggel és este; (5) járjanak el az egyházba minden vasárnap a családjukkal együtt; (6) tartsanak családi estet minden hétfő este; és (7) menjenek el a templomba minden hónapban.

Gary látta, hogy ezek segítségével családja közelebb kerülhet egymáshoz, ami az egyik leghőbb vágya volt, így Tuckerék elkezdték megtartani a családi imákat, a szentírás-tanulmányozást és a családi esteket. Ezek az erőfeszítések segítettek Garynek fogékonnyá válni püspöke ösztönzésére, hogy felkészüljön arra, hogy elmenjen a templomba.

2006 januárjában Tuckerék részt vettek egy esti beszélgetésen a püspök otthonában. Baczuk püspök félrehívta Garyt, és beszélgetett vele a templomról. Gary azonnal odaadta a püspöknek a doboz rágódohányt, hogy a továbbiakban ne okozzon neki kísértést. Már azon az estén, és a későbbi interjúk alkalmával is sok-sok kérdéssel fordult a püspökhöz. A püspök rámutatott, hogy Garynek azon szövetségek szerint kell élnie, melyet a keresztelője során kötött – így érdemes lehet a Lélekre.

Tuckerék elkezdtek járni a templomi előkészítő tanfolyamra, Jennifer pedig minden hónapban elment a templomba az egyházközség tagjaival, hogy keresztelkedést végezzen a halottakért. Gary folyamatosan azon dolgozott, hogy ő is érdemessé váljon arra, hogy belépjen a templomba. Lányuk, Cody, aki ekkor már 11 éves volt, izgatottan várta, hogy elég idős legyen ahhoz, hogy elmehessen a templomba keresztelkedni. Mire 12 éves lett, Gary már elkísérhette. Mindkettőjük számára ez volt az első alkalom, hogy elmentek a templomba.

Cody lelkesedése határtalan: „Csodálatos volt. Nagyon békés hely. És mivel apu is jött, így még klasszabb volt.” Gary azt meséli, hogy „hihetetlen békét és örömet érzett a templomban”.

A következő vasárnap, a templomi előkészítő órán Garyt mintha kicserélték volna. „Fény gyúlt benne” – emlékszik vissza Elna Scoffield nőtestvér, aki évek óta tanít a tanfolyamon. Gary óra után is ottmaradt, hogy kérdéseket tegyen fel. Érezte a Lelket a templomban, és szeretett volna visszatérni, nemcsak azért, hogy keresztelkedjen, hanem azért is, hogy részesüljön a felruházásában, és hozzápecsételjék a családját.

A következő hónapban Tuckerék újra elmentek a templomba a püspökkel és az egyházközség más tagjaival.

Pár héttel azt megelőzően, hogy Tuckerék részesültek a felruházásukban, és egymáshoz pecsételték őket, egyre erősebben érezték az ellenség támadását. Gary fejlődött, de még mindig kétségei voltak afelől, hogy érdemes-e a templomba való belépésre. Az örökkévaló családról szóló álmuk már szinte karnyújtásnyira volt, mégis úgy érezték, képtelenek elérni. Tudták, hogy még többet kell közösen erőért imádkozniuk. „Ezt mindig egy nyugodt, békés érzés formájában kaptuk meg, és megerősítést nyertünk arról is, hogy minden az Úr kezében van – mondja Tucker nőtestvér. – Még akkor is éreztük nyugalmat adó Lelkét, amikor beléptünk a templomba.”

Miután Gary és Jennifer részesült a felruházásban, fehér ruhában odatérdeltek a pecsételőszoba oltárához gyermekeikkel, Codyval és Garrettel. Amikor a hatéves Garrett meglátta, hogy édesanyja sír, felé nyújtotta kezét, hogy letörölje a könnyeit. Gary és Cody is sírtak örömükben. Még a pecsételő is elérzékenyült.

Tuckerék úgy érzik, megerősödött a köztük lévő kapcsolat, és jobban megértik egymást. „Boldogabbak vagyunk – mondja Gary. A feleségemmel közelebb vagyunk egymáshoz, és ezt a gyermekeink is látják.” Gary úgy érzi, jó példát mutat a tágabb családjának, akik nem tagjai az egyháznak. Azt is reméli, hogy egyházközsége többi családjában is felébred majd a vágy, hogy elnyerjék ezeket az áldásokat, melyet az Úr nekik már megadott a templomon keresztül.